Otto Moll (Hohen Schönberg, 1915. március 4. – Landsberg am Lech, 1946. május 28.) SS-főtörzsőrmester, aki az auschwitz-birkenaui krematóriumok főparancsnokaként több százezer magyar zsidó elgázosítását irányította. Saját kezűleg több száz embert lőtt főbe, vagy lökött élve a hullaégető gödrökbe.

Élete 380px|bélyegkép|jobb|Az auschwitzi tábor bejárata

1935 május első napján lépett be az SS-be. 1941 májusában a sachsenhauseni koncentrációs táborból Birkenauba került, ahol több magasabb pozíciót töltött be. 1941 májusától ő volt a mezőgazdasági munkára kirendelt foglyok felügyelője, ám kegyetlen viselkedésének köszönhetően hamar a büntetőszázad élére került. Ebbe a századba a kisebb vétkeket (élelem lopása, cigarettázás munka közben) elkövető foglyok kerültek, s feladatuk nem volt könnyű; a tábori csatornarendszert kellett kiépíteniük. Ezt még tetézte, hogy Moll irányításával folyton-folyvást verték őket.

1942-ben, miután megkezdődött Birkenauban az új krematóriumok építése, a Sonderkommando az ő irányítása alatt ásta ki az ideiglenes gázkamrákban meggyilkolt több mint százezer zsidó holttestét, majd nyílt színi máglyákon elégettette azokat. A hullákat cipelő sondereseket Moll és beosztottjai rendszeresen verték.

A Sonderkommando egy korábbi tagja, Henryk Tauber a következőket írta róla:

1943-ban tevékenységének "elismerése" végett háborús érdemkereszttel tüntették ki. Ugyanebben az évben az Auschwitzhoz tartozó fürstengrubei szénbánya parancsnokának tették meg. A következő évben a gleiwitzi tábor irányítását bízták rá; itt már minden ok nélkül lőtte főbe az embereket.

1944-ben Rudolf Höß őt tette meg a birkenaui krematórium főparancsnokának, mivel Moll a "hullaégetés specialistája" volt. Munkájának eredményeképp az elhanyagolt krematóriumok gyorsan működőképessé lettek. Ám a magyar transzportok érkezése után nyilvánvalóvá vált, hogy a krematóriumok kemencéi nem tudják elég gyorsan elégetni az áldozatokat. Ekkor Moll halottégető gödrök ásását rendelte el, s azok alján csatornákat alakíttatott ki, amelyek elvezették a gödrök széléhez az emberi zsírt, ahol a Sonderkommando tagjainak vödrökkel ki kellett merni azt, s visszalocsolni a gödörbe, hogy gyorsítsák az elégetési folyamatot. A magyar zsidók elgázosításakor Moll magához képest is szadisztikusabb volt, emberek százait gyilkolta meg saját kezűleg. A Sonderkommando egyik tagja Mollról így írt:

250px|bélyegkép|jobb|Auschwitzban halottakat égetnek Egyéb kedvtelései közé tartozott, hogy meztelen nőket vitt az égetőgödrökhöz, és a kivégzésük előtt a fülükbe ordított:

bélyegkép|jobb|A Sonderkommando tagjai hullát égetnek A Sonderkommando tagjait is előszeretettel kínozta. Aki el merte árulni a deportáltaknak, hogy a halálba mennek, azt élve a krematórium kemencéjébe vetette. Annak ellenére, hogy a táborban mindenki - beleértve Mollt is - lopott, akit tetten ért, leöntött benzinnel és felgyújtott, másokat a víztározóba vitt, s arra kényszerítette őket, hogy brekegjenek, majd belefullasztotta őket a vízbe.

Moll Rudolf Höß jelenlétében fegyelmezett volt, visszafogta magát, ám az ellenőrzéseket leszámítva a megsemmisítő zóna ura volt. 1944 végén kidolgozott egy tervet a krematóriumok lebontásáról, minden nyom eltüntetéséről, a tábor foglyainak lemészárlásáról. Ezután ismét a gleiwitzi tábor parancsnoka lett, amelynek evakuálását 1945 elején ő szervezte meg. Ezt követően a kauferingi kényszermunkatábor élére helyezték át. Vérengző mivoltából itt sem vesztett, tovább gyilkolta az embereket.

A világháború után az amerikaiak elfogták, Dachauban bíróság elé állították, elítélték, majd kivégezték.

Jegyzetek

Források

Fordítás

Kategória:KZ-lágerek vezetői, alkalmazottai Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1946-ban elhunyt személyek Kategória:Kivégzett náci háborús bűnösök Kategória:A Német Birodalom katonái a második világháborúban