Popovics Sándor, Alexandru Popovici (Oravica, Krassó-Szörény vármegye, 1836. január 17. – Herkulesfürdő, 1903. szeptember 7.) orvosdoktor.

Élete

Romániából származó, görög keleti vallású rumén család sarja, mely egykor Popescunak írta nevét. Azonban midőn a görög keleti rumén egyház a szerb patriarchátus alatt állott, az akkori szokás szerint Popescu nevét Popovicsra változtatta. Szülőhelyén végezte a gimnázium hat osztályát, a felsőbbeket pedig Bécsben. 1853-ban Pesten orvosnövendék lett, ahol sebészeti szigorlatot tett, az orvosiakat Bécsben tette le; azután Erlangenben (Bajorország) a régi orvosi iskolánál tett orvosi vizsgát és orvosi gyakorlatot folytatott. 1861-ben Gozsdu Manó krassó-szörény vármegyei főispán megyéjében járási orvossá nevezte ki. Orvosi híre még Törökországba is kiterjedt. 1866-ban Mehádián mint fürdőorvos letelepedett, ahol rendesen a nyarat töltötte, télen pedig a kórházak vizsgálata céljából Olasz-, Spanyol-, Francia-, és Németországokban, Angliában, Egyiptomban, Törökországban és Afrikában utazott. A porosz-francia hadjáratban mint katonaorvos hat hónapig a franciák és hatig a poroszok részén saját költségén folytatott orvosi gyakorlatot. Sok kitüntetésben részesült; a francia, porosz és romániai kormány rendjelekkel tüntették ki, több orvosi társaság tagjának választotta, az algíri orvostársaság és a carcassonne-i polytechnikai intézet pedig tiszteleti elnökének.

Felesége Jagodics Emilia volt.Magyar nemzetségi zsebkönyv 1. Főrangú családok (Grófok - Keglevich), 1888. (adt.arcanum.com) Egyik leánya, Paula ifjabb Keglevich Béla gróf (Keglevich Béla és Batthyány Ilona fiánakEsküvő Nemzet 3. évfolyam 727. szám - 1884. szeptember 9. (online: adtplus.arcanum.hu)) neje volt, egy másik, Katalin lovag Nauta Henrik pólai tengerész-hadnagyhoz(Fényes esküvő), Pesti Hírlap 16. évfolyam 334. szám, 1894. november 30. (adt.arcanum.com) ment férjhez (ám ők el is váltak„Ebben az 1894-es budapesti (Belvárosi plébániatemplom) római katolikus házassági bejegyezésben szinte minden egyes sor érdekes” bejegyzés a genealogus.hu Facebook-oldalon - 2019. július 15.).

Cikke a Magyar orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (XVI. 1873. Jorgován Jován és a kigyó, rumén népmonda, ugyanez versben); irt a Pester Lloydba is.

Munkái Baile lui Ercule seu Scaldele de la Meedia. Pest, 1872. (oláh nyelven, magyarul: A mehádiai Herculesfürdők. Az „Albina kiadása.“ Bartalits lm. könyvnyomdájában. 14 fejezet 181 8-rétű lapon.)Orvosi Hetilap16. évfolyam 39. szám, 1872. szeptember 29. (arcanum.com) Das Herkulesbad bei Mehadia in Siebenbürgen. Wien, 1885. (Öt rajzmelléklettel. Braumüller's Bade-Bibliothek. Ism. Délmagyarországi Lapok 219. sz. Ugyanez megjelent ruménül is Pesten 1872.)

Jegyzetek

Források

Popovics Sándor, PIM

További információk Budapesti Hirlap 1902. 246. sz. Vasárnapi Ujság 1903. 37. sz. (Nekrológ) sanatea Oraviţa în Europa, marți, 22 noiembrie 2011

Kategória:Magyar katonaorvosok Kategória:1836-ban született személyek Kategória:1903-ban elhunyt személyek Kategória:Oravicabányaiak