Terebessy Éva Mária (Beregszász, 1945. május 17. –) opera-énekesnő (koloratúrszoprán). Zentai Márk táncdalénekes édesanyja.

Élete Édesapja kántortanító dinasztia tagja, édesanyja pedagógus volt. Kisgyermekkorát Izsákon töltötte, első zenei ismereteit szüleitől szerezte. 1956-ban a Terebessy család Kecskemétre költözött, így bekerülhetett az országban elsőként megalakult ének–zenei általános iskolába. Szülei ellenezték a színi pályát, ezért Budapesten bölcsészdiplomát szerzett, de az egyetemmel párhuzamosan, 1966 és 1971 között Sík Olga tanítványaként elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakát. Később tanult Hoór Tempis Erzsébetnél, Szőnyi Ferencnél, Geszty Szilviánál, Rózsa Veránál és olasz mestereknél.

bélyegkép|320px|A Pfalztheater Kaiserslauternben Pályáját a bajorországi Hof színházának kórusában kezdte. 1972-től, második évadjától már a trieri Városi Színház szólistája volt, 1975-től 1978-ig a salzburgi Tartományi Színház tagja. Ezt követően hazatért. 1979-ben a női főszerepet énekelte Ránki György A holdbéli csónakos c. operájának győri ősbemutatóján. 1980 és 1987 között a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának volt tagja. 1988-tól 2004-es hivatalos visszavonulásáig a kaiserslauterni Pfalztheater énekese volt. Pályája során sokszor vendégszerepelt a Magyar Állami Operaházban.

Ma önálló esttel, olykor fiával együtt lép fel, de templomi kórusbanA Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia hírlevele is énekel, Németországba is visszajár szerepelni.

A koloratúrrepertoár mellett szinte a teljes szoprán szerepkört birtokba vette. Az őt foglalkoztató színházakban sok operettfeladatot is kapott, amit segített tudatosan fejlesztett tánctudása.

Szerepei

Berté: Három a kislány – Médi Georges Bizet: Carmen – Micaela Paul Burkhard: Tűzijáték – Iduna Gaetano Donizetti: Boleyn Anna – címszerep Donizetti: Don Pasquale – Norina Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska – Juliska Huszka Jenő: Mária főhadnagy – Farkasházy Antónia Kálmán Imre: A csárdáskirálynő – Vereczky Sylvia Kovách Andor: Medea – címszerep Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Nedda Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Lola Millöcker: A koldusdiák – Bronislawa; Laura Mozart: Szöktetés a szerájból – Konstanza; Blondchen Mozart: A varázsfuvola – Az Éj királynője Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia Giacomo Puccini: Bohémélet – Mimi; Musette Puccini: A Nyugat lánya – Minnie Puccini: Gianni Schicchi – Lauretta Ránki György: A holdbéli csónakos – Pávaszem Ifj. Johann Strauss.: A cigánybáró – Arzéna Ifj. Johann Strauss: A denevér – Adél Ifj. Johann Strauss–Adolf Müller Jr.: Bécsi vér – Demoiselle Franziska Cagliari Richard Strauss: Ariadné Naxos szigetén – Zerbinetta Georg Philipp Telemann: A türelmes Szókratész – Rodizetta Giuseppe Verdi: Jeanne d'Arc – címszerep Verdi: Rigoletto – Gilda Verdi: La Traviata – Violetta Valéry Verdi: Álarcosbál – Oscar Zeller: A madarász – Postás Milka

Díjai, elismerései 1979 – Trevisói énekverseny, IV. díj 1980 – A Magyar Rádió nívódija

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Zeneműkiadó, Budapest, 1988 „Csak nagy szerepeket kaptam” = KultúrZsiráf 2012. január 1. -sztorma-: A kerület koloratúrszopránja = Újbuda 2010. május 7.

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Szopránok Kategória:Beregszásziak Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek