Krammer Sándor, Krámer (Esztár, 1898. március 20. – Budapest, 1920. május 19.) nyomdász, kommunista pártmunkás, a KMP alapító tagja, Bojti János politikus nagybátyja.A Kerepesi temető tájékoztatója

Élete A kezdetek Nagyváradon járt középiskolába, s itt is kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Az első világháború kitörésének évében a Szabadság Munkásképző Egylet budapesti titkára, majd elnöke, mígnem 1915-ben kizárták. Ezután besorozták, s az olasz frontra került, részt vett az Isonzó melletti harcokban. 1918 októberébenMás források szerint novemberben. tért vissza Magyarországra, s csatlakozott a forradalmi szocialistákhoz. Alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának, illetve az Ifjúmunkások Országos Szövetségének. Ezután a KMP katonai bizottságának titkáraként működött, s az egyik szervezője lett a Vörös Gárdának. A Vörös Ujság kiadóhivatalának munkatársa volt, mígnem 1919 februárjában számos kommunistával együtt letartóztatták, s társaihoz hasonlóan a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása napján (1919. március 21.) engedték csak szabadon.

A kommün alatt A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt 1919 április idusáig a Budapesti Forradalmi Törvényszék vádbiztosaként működött, illetve a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt. 1919 májusában a déli fronton szolgált, Hamburger Jenő parancsnoksága alatt, s a komáromi védőszakaszra parancsnokságára rendelték. Tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak. A Tolna vármegyei (pl. szekszárdi) "ellenforradalmakat" júniusban és júliusban a vasmunkásokból toborzott különleges katonai-karhatalmi különítményével verte le.

A bukás után A kommün bukása után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területére menekült a számonkérés elől, ám az ellene kiadott elfogatóparancs alapján 1919. november 15-én letartóztatták. A korabeli sajtó így írt erről: 1920. február 13-án kiadták a magyar hatóságoknak. Több pere volt, amelyekben többek közt gyilkossággal, bűnrészességgel, személyes szabadság megsértésének vétségével izgatással, hatóság elleni erőszakkal, hivatali sikkasztássalHU BFL VII.5.c 01364/1920. vádolták.

1920. április 14-én halálra ítélték, s a Margit körúti fegyház udvarán kivégezték.

Jegyzetek

Források

Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 1013. o. Ifjúságunk példaképei (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1965., 73–74. oldalak)

További információk Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Árkus József: Lenin-fiúk. (Emlékezés a Magyar Tanácsköztársaság hős védelmezőire, Bp., Zrínyi Kiadó. 1960.) Békés István: Hazádnak rendületlenül (A magyar nép aranykönyve, Bp., Művelt Nép, 1955.) Akik értük harcoltak (Bp., Szikra, 1955.) A Magyar Tanácsköztársaság hős ifjúsága. (A Magyar Tanácsköztársaság ifjú mártírjai, Bp., Szikra, 1953.) Válogatott írások a magyar ifjúmunkásmozgalom harcos múltjából (1. köt., Bp., Ifjúsági Kiadó, 1951.) A vörös lobogó alatt (Válogatott írások a magyar kommunista ifjúsági mozgalom történetéből 1917–1919., Bp., Ifjúsági Kiadó, 1955.) Hős ifjúmunkások (cikk: Fejér megyei Napló. 1958. március 22.) Szabó Lajos: Szekszárdi vulkán (visszaemlékezés, Budapest, 1959.) Svéd László: Utat tör az ifjú sereg (Budapest, 1962.)

Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek Kategória:Kivégzett magyar személyek Kategória:Magyar nyomdászok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:KMP-tagok Kategória:Meggyilkolt kommunisták Kategória:A magyar Vörös Hadsereg tagjai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékeinek tagjai Kategória:A Tanácsköztársaság leverése miatt emigrált magyarok