Hajdu Pál (olykor Hajdú, szül. Hecht, vagy Heller103259/1911. sz. BM rendelet egyes források szerint 1905-ig Wohlberg Pinkász), írói álnevein hp., H. P., Hun Péter, Szalaván Illés (Máramarossziget, 1896. december 10. – Moszkva, kommunarkai kivégzőhely, 1938. január 10.)A politikai elnyomás, Moszkvában és a Moszkvai területen agyonlőtt és eltemetett áldozatainak mártirológiája 1938-53 – Hajdu Pál magyar újságíró, lapszerkesztő, a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a magyar Vörös Hadsereg zászlóaljparancsnoka.

Élete Zsidó családból származott. Édesapja, Hajdú Adolf, édesanyja, Eisenstadt Eugénia volt. Már fiatalon megismerkedett a baloldali eszmeáramlatokkal. Egyetemi hallgató korában látogatta a Galilei Kör üléseit, 1914-ben pedig belépett az MSZDP-be. Az első világháborúban zászlósként harcolt. A háború alatt vált kommunistává, s 1918-ban bekapcsolódott az antimilitarista mozgalomba. Részt vett az őszirózsás forradalomban, s belépett a KMP-be, munkatársa lett a Vörös Ujságnak. Időközben cikkeket közölt tőle az Ifjú Proletár. 1919 februárjában a kommunista párt vezetőivel együtt őt is letartóztatták, március 19-én szabadult. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg zászlóaljparancsnoka volt. A kommün bukása után 1919. augusztus 12-én elfogták, s egy 1920. június 4-én hozott ítélet alapján a Budapesti Királyi Törvényszék "felségsértés, lázadás és (4) négy rb. izgatás tette miatt 10 (tíz) év fegyházra és 10–10 (tíz – tíz) évi mellékbüntetésre ítélte". 1922-ben a szovjet–magyar fogolycsere-akció keretein belül Szovjet-Oroszországba került. 1922-ben és 1923-ban a Kommunista Akadémia Munkásmozgalmi Tanszékének vezetője volt, később a Marx–Engels Intézetben dolgozott, mint a Németország történetével foglalkozó osztály helyettes vezetője. Később a moszkvai Lenin Iskola és a Nyugati Egyetem tanáraként működött. Kun Béla híveként a Nemzetközi Politikai Emigránsok Klubja Magyar Csoportjának vezetőségéhez tartozott, s a Sarló és Kalapács című magyar nyelvű folyóirat felelős szerkesztője (1930–1932), majd szerkesztőbizottsági tag volt (1932–1936). 1933 és 1937 között a részben általa szervezett moszkvai rádió magyar adásait vezette. 1937. november 14-én koholt vádak alapján tartóztatták le, 1938. január 10-én halálraítélték, s még aznap kivégezték. 1955. november 23-án rehabilitálták.

Családja Kelen József és Korvin Ottó unokatestvére volt.

Művei A II. Internacionálé a proletárbíróság előtt (alcím: Hogyan vesznek részt a szocdemek a Szovjetunió-ellenes háború előkészítésében, kiadja: Internacionalista Bajtársi Szövetség, Moszkva, 1931.) Hogyan készítik elő a háborút a Szovjetunió ellen (kiadja: A Szovjetunióban Élő Külföldi Munkások, Moszkva, 1931.) A fellazítás kortesei (Kossuth Kiadó, Budapest, 1965.)

Jegyzetek

Források

A Szocialista Forradalomért (Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975. 218–219. o.)

További információk

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Botka Ferenc: Távlatok és zsákutcák. Emigráció és irodalom. Moszkva: 1921-1932/34. Doktori disszertáció (Bp. 1990) Magyar Nemzet; 1986. dec. 10. (K. R.) H. P. (Társad. Szle, 1968) Lengyel József: Visegrádi utca (Bp., 1968)

Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Máramarosszigetiek Kategória:KMP-tagok Kategória:A Galilei Kör tagjai Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:A Kommunarkában kivégzett magyarok Kategória:A szovjet–magyar fogolycsere-akció kicseréltjei Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyarországon bebörtönzött baloldali személyek (1919–1945) Kategória:Magyar folyóirat-szerkesztők Kategória:A magyar Vörös Hadsereg tagjai Kategória:A Vörös Ujság vezetői, újságírói