Sandro Wagner (München, 1987. november 29. –) korábbi német válogatott labdarúgó, edző.
Pályafutása Klubcsapatban Bayern München Fiatal évei Három évesen került a Hertha München csapatához.Neuer Stürmer im Zebrastall. In: derwesten.de, 10. November 2008 Nyolc évesen már a Bayern München akadémiájának volt tagja, végigjárta a korosztályos csapatokat.Steckbrief. In: bayernbaeda.de 2006. május 27-én az Eintracht Trier ellen debütált a második csapatban a negyedosztályban.Viel Beifall für Sikorskis Volleyschuss
Október 20-án megszerezte első bajnoki gólját a Stuttgarter Kickers ellen, a 70. percben Louis Ngwat-Mahop cseréjeként lépett pályára és a 85. percben kialakította az 1–1-s végeredményt.Wagner ohne Schwarz zum 1:1 December 8-án a második gólját sikerült a TSG 1899 Hoffenheim ellen megszereznie, a 43. percben góljával egyenlített és a 84. percben Kai Hesse gólja után cserélte le edzője.Rensing gleich mehrfach Endstation 44 mérkőzésen lépett pályára a tartalékok között és ezegen sikerült két gólt szereznie.
A felnőttek között Wagner a Bayernben első tétmérkőzésen szerzett gólját a VfB Stuttgartnak lőtte egy 2007-es előszezonban rendezett Ligakupa-mérkőzésen, ez egy hatcsapatos torna volt a Bundesliga első négy helyezettjével, a DFB-kupa és a Bundesliga 2 győztesével. Wagner kezdett a találkozón, a beteg Miroslav Klose helyettese volt. Ő készítette elő a meccs első gólját Franck Ribérynek, majd maga is lőtt egyet. 2007. augusztus 11-én mutatkozott be a Bundesligában a Hansa Rostock ellen a 87. percben Klose cseréjeként.Klose legt vor und trifft Két héttel később a hannover 96 ellen Luca Toni sérülése miatt a 31. percben becserélte Ottmar Hitzfeld vezetőedző.Toni trifft und muss raus
MSV Duisburg 2008. június 10-én Wagner az MSV Duisburgba igazolt a Bundesliga 2-be. Augusztus 10-én a német kupában a Bergedorf 85 ellen mutatkozott be tétmérkőzésen és két gólt, valamint egy gólpasszt jegyzett.Wagners Ouvertüre A bajnokságban nyolc nappal később mutatkozott be, a Hansa Rostock ellen góllal.Wagner überall: Tor, Latte, Assist Október 19-én duplázott az Ingolstadt ellen 6–1-re megnyert találkozón.Der FCI hilft Wagner & Co. 2009 áprilisa és májusa között hat mérkőzésen négy gólt szerzett. A TuS Koblenz és a Greuther Fürth ellen 1-1 gólt, míg az 1. FC Kaiserslautern ellen duplázott.Sahnehäubchen durch ChaBen-Hatiras Kunstschuss lässt Duisburg jubelnEde beendet die Zitterpartie Első szezonjában alapembere lett klubjának és 32 tétmérkőzésen 9 gólt szerzett.
A 2009–2010-es szezonban a kupában lépett először pályára tétmérkőzésen a Rot-Weiß Erfurt ellen.Tararache trifft doppelt A bajnokságban az FSV Frankfurt ellen két gólt szerzett, amivel csapata 2–1-re nyert a találkozón.Wagner schlägt eiskalt zu Az Energie Cottbus, a St. Pauli és a Fortuna Düsseldorf elleni következő három bajnoki mérkőzésen is egyaránt 1-1 gólt szerzett.Bodzeks Traumtor bewahrt Duisburg vor HeimpleiteNaki vertändelt, Wagner bestraftTararache bringt die Zebras auf Trab Ezt követően még két bajnokin lépett pályára, majd sérülés miatt kihagyta a szezon további mérkőzésit.
Werder Bremen Második csapatban 2010. január 31-én az SV Werder Bremen játékosa lett, 2014. június 30-ig írt alá. A következő hónapokban sérülés miatt nem léphetett pályára. Április 7-én a második csapatban mutatkozott be a Eintracht Braunschweig ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzésen, az első félidőben kapott lehetőséget, majd Lennart Thy váltotta őt.Dogan feiert Premiere und gibt die Richtung vor Három nappal később a Wuppertaler SV ellen megszerezte első gólját a harmadosztályú bajnoki mérkőzésen.Kein Sieger im Abstiegsduell Április 20-án a Jahn Regensburg ellen, míg öt nappal később az SV Sandhausen ellen szerzett 1–1 gólt.Hattrick für FutacsAyik setzt den Schlusspunkt A szezont 7 mérkőzésen 3 gólt szerezve fejezte be.
Következő idény során az első csapat tagja volt, de így is két mérkőzésen pályára lépett a tartalékok között. 2011. január 25-én a Rot Weiss Ahlen ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen a 80. percben Florian Trinks passzából szerzett gólt.Wagner und Testroet besiegeln die Partie A 2011–2012-es szezonban az SpVgg Unterhaching, a Carl Zeiss Jena és a Babelsberg 03 ellen szerzett 1–1 gólt 9 mérkőzés alatt.Nagel macht den ersten Dreier für den SVW festWagner gleicht spät aus und scheitert an AluJoker Füllkrug dreht das Spiel
Első csapatban A 2010–2011-es szezonban az 1. fordulóban a TSG 1899 Hoffenheim ellen 4–1-re elvesztett mérkőzésen a 73. percben debütált az első csapatban Tim Borowski cseréjeként.Ibisevic & Co. wie entfesselt Augusztus 24-én a Sampdoria ellen a bajnokok ligája selejtezőjében is bemutatkozott.Pizarro schießt Werder in die Königsklasse Október 26-án 5 percet kapott a német kupában a Bayern München ellen Thomas Schaaf vezetőedzőtől.Schweinsteiger schnürt einen Doppelpack 2011. március 6-án szerezte meg első gólját az SC Freiburg ellen idegenben 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.Aushilfe Nicu lädt Bremen zum Befreiungsschlag ein Hat nappal később ismét eredményes tudott lenni, a Borussia Mönchengladbach kapuját vette be.Dante sichert Borussia einen Punkt március 19-én duplázott az 1. FC Nürnberg elleni találkozón.Werder beendet Nürnberger Siegesserie A 30. fordulóban a Schalke 04 ellen szerezte meg a szezonbeli utolsó gólját.Joker Edu kontert Wagners Führung 23 bajnoki találkozón 5 gólt szerzett. Az ezt követő szezonban 7 bajnoki és egy kupa találkozón lépett pályára, de ezeken gólt nem szerzett.
Kölcsönben a Kaiserslautern-nél 2012. január 19-én kikölcsönözték az 1. FC Kaiserslauternnek. január 28-án mutatkozott be az FC Augsburg ellen kezdőként és a 11. percben sárga lapot kapott.Hain braucht nur 20 Sekunden A fél szezon alatt 11 első osztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A szezon befejeztével visszatért a Werder Bremenhez, de ott sem maradt sokáig.
Hertha BSC 2012. július 12-én lett a Hertha BSC játékosa két évre, a 800 000 eurós piaci értékéhez képest elenyésző 250 000 eurót fizetett érte a klub.Sandro Wagner ist Herthas neue Nummer 33. In: herthabsc.de, 27. Juli 2012, abgerufen am 18. November 2017. Augusztus 3-án debütált a klub színeiben a másodosztályban a Paderborn ellen, a 65. percben váltotta Peter Niemeyert.Allagui beendet ein verrücktes Fußballspiel Augusztus 19-én a kupában a Wormatia Worms ellen eredményes volt a 2–1-re elvesztett mérkőzésen.Dressler macht die EWR-Arena zum Tollhaus Öt nappal később első gólját szerezte meg a bajnokságban a Jahn Regensburg elleni 2–1-re megnyert találkozón.Allagui löst die Blockade A következő fordulóban az 1. FC Union Berlin ellen a 30. percben volt eredményes.Wagner und Ronny werden zu Derby-Helden Október 1-jén az MSV Duisburg ellen gólt és gólpasszt jegyzett, a találkozó 2–2-s döntetlennel ért végett.Baljak-Doppelpack reicht nicht für den Dreier 2013. február 3-án ismét gólt tudott szerezni a Jahn Regensburg csapata ellen.Hertha eiskalt - Ronny überragt beim Jahn Április 17-én a tartalék csapatban kapott lehetőséget és góllal vette ki részét a csapata 3–1-es győzelméből az Optik Rathenow ellen.Hertha BSC II Optik Rathenow Április 28-án az első csapatban megszerezte a FC St. Pauli ellen szezonbeli 5. gólját és bajnokként jutottak fel az élvonalba.Joker Wagner macht den Wahnsinn perfekt
A következő szezonban a 2. fordulóban lépett először pályára az 1. FC Nürnberg ellen.Kiyotake setzt den emotionalen Schlusspunkt 2014. február 22-én a VfB Stuttgart ellen szerezte meg a szezonbeli első gólját.Wagners Achterbahnfahrt der Gefühle Április 13-án a Bayer 04 Leverkusen ellen a második gólját lőtte a szezonban.Kießling schaltet schnell, Brandt beweist Gefühl A 2014–2015-ös szezonban 15 bajnoki és egy kupa mérkőzésen lépett pályára, de ezeken gólt nem szerzett.
Darmstadt 2015. augusztus 8-án aláírt a Darmstadt együtteséhez, amely a másodosztály ezüstérmeseként jutott fel az élvonalba. Két évre szóló szerződést írt alá.Hertha: a volt kapitány után a csatár is az újoncnál Egy héttel később debütált a Hannover 96 ellen 2–2-re végződő bajnoki találkozón, a 87. percben váltotta Dominik Stroh-Engelt.Eigentor und zweimal Aluminium - Lilien verpassen Sieg Szeptember 22-én a Werder Bremen ellen szerezte meg első két gólját, amellyel 21-re nyertek.Das Bölle feiert einen Mann: Doppelpacker Wagner Október 17-én az FC Augsburg ellen tudott ismét eredményes lenni.Rauschs Eckbälle bringen den Lilien den Sieg Tíz nappal később a Hannover 96 elleni kupa találkozón gólt és gólpasszt jegyzett.Wagner beendet verrückte fünf Minuten A következő gólját december 22-én ünnepelhette a Borussia Mönchengladbach ellen a bajnokságban, de így is 3–2-re kikaptak.Wendt sorgt für Gladbacher Glücksgefühle 2016. január 23-án a Hannover otthonában, 2–1-re nyertek a góljaival.Doppelpacker Wagner vermiest Schaaf das Debüt
Február 13-án hazai pályán a 28. percben góljával csapata vezetést szerzett, de 2–1-re kikaptak a Bayer 04 Leverkusen ellen.Brandt dreht das Spiel am Böllenfalltor Egy héttel később a Bayern München ellen először viselhette a csapatkapitányi karszalagot és a 3–1-re elvesztett mérkőzésen csapata egyetlen gólját szerezte.Auf Doppelpacker Müller ist Verlass Február 27-én a Werder Bremen stadionjában 2–2-s döntetlent értek el, a 44. percben értékesítette a tizenegyesét.2:2! Bremen verpasst gegen Lilien Befreiungsschlag Március 12-én a WWK Arénában a 40. percben volt eredményes az FC Augsburg ellen.Finnbogason behält in hitzigem Duell die Nerven Egy hét elteltével a VfL Wolfsburg csapata ellen szerzett egy gólt, amivel 1–1-re végződött a találkozó.Schürrle rettet VfL einen verdienten Zähler A VfB Stuttgart ellen ismét döntetlent értek el, a 26. percben az első gólt szerezte meg a 2–2-re végződő bajnoki találkozón.Niemeyer spielt den Schlussakkord Április 16-án az FC Ingolstadt 04 elleni hazai mérkőzésen 2–0-ra nyertek és az első gólt szerző Konstantin Rauschnak gólpasszt adott, majd a második találatot maga szerezte meg.Wagner führt Darmstadt zum zweiten Heimsieg A 33. fordulóban két sárga lapot szerzett a Hertha BSC ellen ezért kiállították, de még a 83. percben az első figyelmeztetése előtt sikerült egy gólt szereznie.Wagner trifft und fliegt - Darmstadt hält die Klasse! Csapatával a 14. helyen végeztek a bajnokságban, ő maga pedig a góllövőlista 6. helyén holtversenyben Claudio Pizarro és Salomon Kalou társaságában.
TSG 1899 Hoffenheim Augusztus 21-én a német kupában lépett először pályára tétmérkőzésen, a Germania Egestorf/Langreder ellen és gólt is szerzett.Hoffenheim fertigt Egestorf/Langreder ab A bajnokságban egy héttel később debütált az RB Leipzig ellen 2–2-re végződő találkozón.Sabitzer belohnt couragierte Leipziger A következő fordulóban az 1. FSV Mainz 05 ellen megszerezte első bajnoki gólját.Spektakel, Torfestival: Uth kontert De Blasis Október 1-jén az Ingolstadt ellen a 11. percben a mérkőzés első gólját szerezte meg a 2–-re idegenben megnyert mérkőzésen, majd a 69. percben Szalai Ádám váltotta őt.Wagner und Demirbay vor dem Tor eiskaltBundesliga: Dárdai szárnyaló Herthája az otthon botló Bayern nyomában A következő bajnoki mérkőzésen az SC Freiburg ellen ismét eredményes volt.Wagner und Kramaric nehmen die Einladungen an A Bayer 04 Leverkusen csapata ellen gólt és gólpasszt is jegyzett.Ausgerechnet Volland leitet Leverkusens Pannenpartie ein November 20-án a Hamburger SV ellen közvetlenül az első félidő vége előtt egyenlített, majd a mérkőzés 2–2-s döntetlennel ért végett.Bundesliga: a HSV nyeretlen, a Hoffenheim veretlen maradt December 3-án az 1. FC Köln elleni 4–0-s siker alkalmával kétszer is eredményes volt, így a 12. meccsén már a 7. találatát jegyezte.Bundesliga: „Én vagyok Németország legjobb csatára” Tizenhárom nappal később a Borussia Dortmund ellen a 20. percben gólt fejelt.Bundesliga: emberhátrányban mentett pontot a Dortmund A következő fordulóban a Werder Bremen ellen hazai pályán a 26. percben megszerezte a találkozó első gólját. Gnabry rettet SVW-Punkt - TSG zu ineffizient