A Commodores amerikai funk/soul zenekar, mely az 1970-es években aratta legnagyobb sikereit. Tagjai az alabamai (US) Tuskegee Intézetben (most Tuskegee University – főleg színes bőrű diákok részére létrehozott egyetem) találkoztak 1968-ban, elsőéves hallgatókként. Első nyilvános szereplésükre 1972-ben, a The Jackson 5 előzenekaraként került sor.

Ttörténete A Commodores két zenekar, a Mystics és a Jays összeolvadásából jött létre. Alapítói a mára olyan neves zenészek, mint Lionel Richie, Thomas McClary, és William King (Mystics), valamint Andre Callahan, Michael Gilbert és Milan Williams (Jays). A két együttes összeolvadásakor új nevet is kerestek: William "WAK" King kinyitott egy szótárt és véletlenszerűen kiválasztott egy szót: a commode-ot (komód), melyből végül a Commodores eredeztethető.

A "Machine Gun" című számuk a zenekar debütáló albumáról az amerikai sportesemények egyik állandó kísérője lett és számtalan filmben is feltűnik (pl. Boogie Nights, Looking for Mr. Goodbar). 1975-ben a Billboard 100 listáján a 22. helyet szerezte meg. Egy másik instrumentális számuk, a "Cebu" (egy Fülöp-szigeteki szigetről kapta a címét) a "Quiet storm" rádió műsor főcímdala lett. 3 albumot adtak ki 1975-1976-ban (Caught in the Act, Movin' On, és Hot On The Tracks). Ezeket a lemezeket tartják a zenekar keményebb funk korszakában elért csúcsteljesítményének. Ezeket a felvételeket követően kezdett az együttes könnyedebb irányba tartani. Ez az irány már megjelent az 1976-os TOP Ten "Sweet Love" és "Just to Be Close to You" dalokban.

1977-ben a Commodores megjelent az "Easy" című felvétellel, mely a legnagyobb sikereket hozta nekik abban az időben – a 4. helyet elérve a U.S. toplistán, melyet a "Brick House" követett a TOP 5-ben (mindkettő a "The Commodores" albumról), csakúgy, mint a "Zoom". A csapat 1978-ban a "Three Times a Lady" című dallal megszerezte a lista első helyét. 1979-ben a "Sail On" című újabb TOP 5 balladával ismételte meg a sikereket, mielőtt újra a lista élére kerültek volna a "Still" című számmal. 1981-ben két toplistás (TOP 10) dallal hódítottak ("Oh No" (#4), "Lady (You Bring Me Up)" (#8))

Az együttes tagjai – miután az alabamai Tuskegee Intézetben megnyerték a gólyáknak kiírt tehetségkutatót – diákszövetségi bulikon kezdett zenélni, majd hétvégi haknikat tartottak a Black Forest Inn-ben (azon néhány klub egyikében, amelyek diákokat is fogadtak Tuskegee-ben). Főként abban az időben népszerű dalokat játszottak, néhány saját dallal vegyítve – akkor még az első énekesükkel, James Ingrammal. Ingram idősebb volt, mint társai és Vietnámba vezényelték katonai szolgálatra. A helyére Walter "Clyde" Orange szállt be a zenekarba, aki számos toplistás daluk szerzője is lett a későbbiekben. Lionel Richie és Orange voltak felváltva a szólistái a csapatnak. (Orange volt a szólóénekese a Top 10 "Brick House" és "Nightshift" daloknak).

A Commodores megjelent az 1978-as "Thank God It's Friday" című film egy rövid jelenetében is: egy táncversenyen a "Too Hot ta Trot" című számot játszották, de a "Brick House" és az "Easy" is hallható a film egyes jeleneteiben.

Az idők során számos alapító tag elhagyta az együttest. 1982-ben Lionel Richie szólókarrierbe kezdett és elhagyta a zenekart, 1983-ban Skyler Jett lépett a helyébe. Thomas McClary 1982-ben röviden Richie távozása után lépett ki, hogy szintén szólókarrierbe kezdjen és hogy egy gospel zenei vállalkozást indítson. Őt a gitáros/vokalista Sheldon Reynolds követte. LaPread 1986-ban Aucklandbe, Új-Zélandra költözött, Reynolds pedig Earth, Wind & Fire zenekarhoz csatlakozott 1987-ben. Ahhoz a Earth, Wind & Fire-hez, mely felkérte William "WAK" King-et is élő koncertjeire szólógitárosnak. A billentyűs Milan Williams 1989-ben hagyta el a csapatot.

A zenekar fokozatosan elhagyta funk gyökereit és népszerűbb popos irányt vett. 1984-ben az egykori Heatwave énekes James Dean "J.D." Nicholas felvállalta a szólóénekesi feladatokat a dobos Walter Orange-dzsel karöltve. A csapat 1985-ig nem ért el újabb komoly sikereket, amikor is az utolsó, Dennis Lambert és James Anthony Carmichael neve alatt jegyzett Motown-albumuk, a "Nightshift" címadó száma meghozta számukra a Grammy-díjat. (#3 az U.S. toplistán). A dalt Marvin Gaye és Jackie Wilson emlékére írták. 2010-ben a dal új verzióját Michael Jackson emlékére vették fel. A Commodores 2009. június 25-én az európai turnéján (a Wembley Arenában, Londonban) értesült Michael Jackson haláláról. Előbb rémhírnek gondolták, azonban öltözőikbe visszatérve megérkezett Jackson halálhírének megerősítése is, mely mindannyiukat mélyen érintett. Következő este Birminghamban, a NIA Arénában már Jackson neve is feltűnt a dalban. Ez adta az inspirációt az 50 évesen elhunyt Grammy-díjas amerikai énekes halálának első évfordulójára a dal újbóli felvételére.

1990-ben "Commodores Hits Vol. I & II" címmel kiadták a 20 legnagyobb slágerüket. "Commodores Live" címmel koncertalbumot adtak ki, melyet azonos néven DVD is követett és megjelentek karácsonyi lemezükkel is, mely a "Commodores Christmas" címet kapta.

A Commodorest Walter "Clyde" Orange, J.D. Nicholas, és King "WAK", valamint öttagú zenekaruk, a "Mean Machine" alkotja. A csapat folyamatosan színházakban, arénákban és fesztiválokon koncertezik világszerte.

Tagjai Jelenlegi tagok Walter Orange – ének, dobok, billentyű William "WAK" King – trombita, ritmusgitár, szintetizátor J.D. Nicholas – ének, billentyű Thomas Dawson Jr. – zenei rendező / billentyű

Korábbi tagok Milan Williams – billentyűs hangszerek, harsona, ritmusgitár (1968–89)* Thomas McClary – szólógitár (1968–83)* Lionel Richie – ének, szaxofon, zongora, dob (1968–82)* Ronald LaPread – basszusgitár, gitár, trombita (1970–86) Andre Callahan – ének, dob, billentyűs hangszerek (1968–70) * Michael Gilbert – basszusgitár, trombita (1968–70) * James Ingram – ének, dob, billentyűs hangszerek (1970–72) Skyler Jett – ének, szaxofon, zongora, dob (1982–84) Sheldon Reynolds – szólógitár (1983–87) Eugene Ward – billentyűs hangszerek (1968–70)* Mikael Manley – szólógitár (1995–2005)

*alapító tag

Diszkográfia

Albumok ÉvAlbumLegmagasabb helyezésUSUKUS R&B1974Machine Gun138—221975Caught in the Act26—7Movin' On29—71976Hot on the Tracks12—11976Rise Up———1977Commodores (Zoom Nagy-Britanniában)3—1Commodores Live!36021978Natural High3811979Greatest Hits23—24Midnight Magic31511980Heroes75031981In the Pocket137041982All the Great Hits———1983Commodores 13103—261984All the Great Love Songs———1985Nightshift121311986United101—171988Rock Solid101——1992Commodores Christmas———1993No Tricks———

Kislemezek Év Kislemez Legmagasabb helyezés Album US US R&B US Dance US AC UK 1974 "Machine Gun" 22 7 — — 20 Machine Gun "The Zoo (The Human Zoo)" — — — — 44 "I Feel Sanctified" 75 12 — — — 1975 "Slippery When Wet" 19 1 — — — Caught in the Act "This Is Your Life" — 13 — — — 1976 "Sweet Love" 5 2 — — 32 Movin' On "Just to Be Close to You" 7 1 — — 62 Hot on the Tracks 1977 "Fancy Dancer" 39 9 33 — — "Easy" 4 1 — — 9 The Commodores "Brick House" 5 4 34 — 32 1978 "Too Hot ta Trot" 24 1 — — 38 The Commodores Live! "Three Times a Lady" 1 1 — 1 1 Natural High "Flying High" 38 21 — — 37 1979 "Sail On" 4 8 — 9 8 Midnight Magic "Still" 1 1 — 6 4 1980 "Wonderland" 25 21 — — 40 "Old-Fashion Love" 20 8 — — — Heroes "Heroes" 54 27 — — — "Jesus Is Love" — 34 — — — 1981 "Lady (You Bring Me Up)" 8 5 — — 56 In the Pocket "Oh No" 4 5 — 5 44 1982 "Why You Wanna Try Me" 66 42 — — — "Lucy" — — — — — "Painted Picture" 70 19 — — — All the Great Hits1983 "Reach High" — — — — — "Only You" 54 20 — 8 — Commodores 131984 "Turn Off the Lights" — — — — — 1985 "Nightshift" 3 1 6 2 3 Nightshift "Animal Instinct" 43 22 9 — 74 "Janet" 87 65 — 8 — 1986 "Goin to the Bank" 65 2 — — 43 United 1987 "Take It from Me" — 38 — — — "United in Love" — — — 22 — 1988 "Solitaire" — 51 — — — Rock Solid

Díjak, elismerések

A Commodores 2003-ban bekerült a Hírességek Csarnokába (Vocal Group Hall of Fame (VGHF)). Számos jelölés mellett Grammy-díjat kapott a "Nightshift" című dalért 1986-ban.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Amerikai könnyűzenei együttesek Kategória:1968-ban alakult együttesek Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:Alabama zenei élete