A Goodwill Pharma magyar tulajdonú gyógyszeripari vállalat. Az elsődlegesen gyógyszerkereskedelmi vállalkozásként indult céget ma már gyógyszeripari tudásközpontként jellemezhetjük. A cég a Goodwill Csoport tagja, és elsősorban gyógyszergyártással, gyógyszerek forgalomba hozatali engedélyeztetésével és gyógyszerforgalmazással foglalkozik. A gyógyszerek forgalmazása mellett étrend-kiegészítőket és speciális gyógyászati célra szánt élelmiszereket is fejleszt.

A céget 1997-ben alapították magyar családi vállalkozásként Dr. Jójárt Ferenc és Dr. Kardos Mária. Központja Szegeden található, ahol 2008-ban új központ építésébe fogott. A cégcsoport a területen további komoly fejlesztéseket tervezett.

2008-ban a cég Goodwill Apoteka néven saját tulajdonú gyógyszertárláncot hozott létre Szerbiában. 2015-ben a 49 patika egységes arculatával és széles termékválasztékával erős képviseletet biztosított a Goodwill számára a szerb gyógyszerpiacon.

A Goodwill Biotechnológiai Klaszter dinamikusan fejlődő hazai klaszter. Már több éve bizonyítottan és eredményesen működik, és 27 klasztertag közti szakmai összefogást intézményesítette. Sikereit elismerve 2015 márciusában harmadik alkalommal vehette át a kiemelt rangot jelentő Akkreditált Innovációs Klaszter címet.

Ma már több mint 100 készítménnyel van jelen különböző európai a piacokon.

A cég mottója a Good health – Good life – Good will.

Telephelyek Az alapító városban A vállalatnak Szegeden három telephelye működik. A Cserzy Mihály utcai egységben zajlik a gyártási tevékenység, míg a Boros József utcában található, legújabb épületben az irodai munkák többsége folyik. A harmadik telephely a Vállalkozó közben helyezkedik el, ahol a megrendelések kezelése és a raktározási feladatok történnek.

Földrajzi lefedettség

Regionális központok

Magyarország Szerbia

thumb|A Goodwill Pharma egyik épülete Szegeden

Külföldi leányvállalatai

Goodwill Pharma doo Subotica (Szerbia) Goodwill Pharma doo Crna-Gora (Montenegró) Goodwill Pharma doo Bosnia I Hercegovina (Bosznia-Hercegovina), Goodwill Pharma doo Hrvatska * (Horvátország) Goodwill Pharma Kosovo Goodwill Pharmaceuticals Slovakia sro (Szlovákia) Goodwill Pharma SRL (Románia), Goodwill Pharma Polska Sp. z.o.o. (Lengyelország) Goodwill Pharma Österreich GmbH (Ausztria) Goodwill Pharma Ceska sro (Csehország)

Forgalmazók/Értékesítők

Albánia Bosznia-Hercegovina Csehország Észak-Macedónia Görögország Grúzia Koszovó Montenegró

Európán kívül

USA Mongólia Közel-Kelet (fejlesztés alatt)

Termékek, irányvonalak A vállalat ma már több mint 100 készítménnyel van jelen különböző európai a piacokon. Évről évre újabb termékek bevezetése a cél.

A vállalat kiemelt irányvonalai a komplex mozgásszervi támogatás, fájdalomcsillapítás, megfázás, szédülés, kognitív funkciók, antibiotikus kezelések, időskori makuladegeneráció progressziójának csökkentése, vitalitás fenntartása, speciális táplálkozási igényt támogató komplexek.

A Goodwill termékportfóliójában generikus és originális készítmények is szerepelnek.

Főbb termékkategóriák: fájdalomcsillapítók szív- és érrendszeri készítmények mozgásszervi készítmények vény nélkül kapható gyógyszerek nőgyógyászati készítmények étrend-kiegészítők, vitaminok orvostechnikai eszközök

Szent-Györgyi Albert és a Goodwill Pharma A Goodwill Pharma portfóliójában számos olyan termék szerepel, amely egyedi, speciális megoldást jelent különböző egészségügyi problémákra. Legtöbben a Szent-Györgyi Albert C-vitamin családhoz kötik a céget. A Goodwill Pharma számára nagyon fontos az a példamutatás, mellyel a tudományhoz, az élethez és embertársaihoz viszonyult Szent-Györgyi Albert. Szellemisége, tudományos látásmódja napjainkra kiható iskolát teremtett. Szent-Györgyi Albert 1937-ben élettani-orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav katalízis terén tett felfedezéseiért". A cég üzleti magatartásában és termékfejlesztéseiben követi Szent-Györgyi Albert tudományos látásmódját, filozófiáját, elkötelezettségét, ezzel együtt a legjobbra való törekvést is. A Goodwill Pharmát rendkívüli büszkeséggel tölti el, hogy a Szent-Györgyi Albert nevével védjegyzett C-vitamin termékeket forgalmazhatják.

Együttműködés a Szegedi Tudományegyetemmel 2015 júliusában egy együttműködési megállapodás született dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, és dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Kft. alapítótulajdonosa között. Szegedi székhelyű vállalat lévén szoros kapcsolatot ápolnak a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi, Fogorvostudományi, Általános Orvostudományi Karával. Évről-évre tudományos díjakkal jutalmazzák egy-egy tudományterület kiemelkedő hallgatóit. A partnerek főleg a gyógyszerkutatás, a gyógyszergyártás és a termékfejlesztés területén kívánnak közös kutatási-fejlesztési tevékenységet végezni. Céljuk a kutatók motivációjának elősegítése az egyetem érdekeinek tiszteletben tartásával. Figyelemmel kísérik a közös kutatási és innovációs, valamint oktatási projektekhez bevonható támogatásokat, és közös pályázatokat nyújtanak be. A vállalat a gyakorlatorientált oktatás jegyében tanulási, továbbfejlődési lehetőséget biztosít az egyetem hallgatóinak, emellett segíti egyes hallgatók diplomamunkájának elkészülését is. A cég gyakorlati együttműködési lehetőséget biztosít az oktatás és képzés területén az egyetem dolgozói számára is.

Díjak és kitüntetések

Best Managed Company QAD European Enterprises Business Awards – Best Full-Service Pharmaceutical Development Company – Hungar Business SuperBrands

Elismerések 2021. Business SuperBrands díj 2021. K&H Bank családi vállalatokat elismerő kiválósági díja 2021. MagyarBrands díj, Kiváló Üzleti Márka kategóriában 2020. Innovációs díj, a Makula Komplex termékért

Társadalmi felelősségvállalás

Sport A Goodwill Pharma támogatja az olyan közösségeket, ahol a fiatalok megtanulnak csapatként együttműködni, közben pedig egymást és másokat is inspirálva egészségtudatos felnőttekké, példaképekké cseperedhetnek.

Jégkorong 2016-ban a vállalat felkarolta a szegedi jégkorong egyesületet, így 400 gyermek rendszeres, ingyenes korcsolya oktatása valósulhatott meg.

A Goodwill Pharma Stilaxx Szeged felnőtt férfi jégkorong-csapat a magyar másodosztályban, az Andersen Liga-ban versenyez. A csapat névadó szponzora a Goodwill Pharma, és a „Stilaxx” termékről kapta a nevét.

A csapat logóján és mezein a lunda madár is megjelenik, amely a vállalat „Lollipuffin” orrspray termékcsaládjához kapcsolódik. A szponzoráció révén a csapat arculata és névadó termékei összekapcsolódnak a vállalattal, ugyanakkor sporttevékenységében önálló identitással rendelkezik.

A Stilaxx Szeged csapata rendszeresen részt vesz a magyar jégkorong-bajnokságokban, és a helyi sportélet aktív szereplője. Az arculati elemek és névadó szponzoráció révén a csapat a helyi közösség és a vállalati támogatás összekapcsolódásának példája.

Vízilabda A Goodwill Pharma támogatja a szegedi női és férfi vízilabda csapatokat. 2025. július 1-jétől a vállalat névadó szponzorként vesz részt a csapatok mellett; ennek megfelelően a két csapat együttes neve SZVE Goodwill Pharma Fortacell. A támogatás névadó szponzori szerepe a vállalat egyik termékcsaládjának nevét viseli. A szegedi férfi vízilabda csapat az OB I legutóbbi idényében a hetedik, míg a női csapat a nyolcadik helyen végzett.

Tollas A szegedi „Goodwill Pharma Tisza Tollas SE” 2009-ben alakult, 2020-ban pedig országos bajnok lett. Leghíresebb versenyzője Sárosi Laura olimpikon volt, aki kétszeres olimpiai résztvevőként kiemelkedik a magyar tollaslabda sportágból.

Félmaraton támogatása A Goodwill Pharma rendszeresen támogatja a Szabadkai Félmaratont. A vállalat a versenyen részt vevő több mint 1500 profi és amatőr futót prémium Magnewill Rapid készítményekkel látta el a verseny előtt és után. A támogatás célja az egészség és az életminőség elősegítése, valamint a fizikai aktivitás és a közösségi szellem ösztönzése.

A cég munkatársai is aktívan részt vesznek az eseményen, különböző távokon futva. A Szabadkai Félmaraton a sport és az aktív életmód népszerűsítésének példája, amely inspirálja a fiatalabb generációkat az egészséges életvitelre.

A 2021-es évben a Goodwill Pharma folyamatosan támogatta a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának rendezvénysorozatát.

Adományozás A 2020-tól kezdődött világjárványtól kezdve a Goodwill Pharma több kórház és intenzív terápiás osztály dolgozóit támogatja immunerősítő készítményekkel. Adományozó kampányuk keretében több mint 25 kórháznak juttattak el vitaminokat, immunerősítőket és kézfertőtlenítőket.

A CEDEZIN Forte + szelén nevű étrend-kiegészítő tablettát a COVID és a pandémia alatti időszakban az immunrendszer támogatására fejlesztették ki. Nagy dózisú C-, és D-vitamint, cinket és a védelem szempontjából különösen jelentős szelént is tartalmazza.

A Goodwill Pharma korábban kiemelt figyelmet fordít a hajléktalanná vált, illetve nehéz helyzetben élő családok támogatására, például a budapesti Anyaoltalmazó Alapítvánnyal együttműködve segítette az átmeneti otthonban élő családokat.

A vállalat célja, hogy gyógyszerei, étrend-kiegészítői és orvostechnikai eszközei révén hozzájáruljon a gyermekek, felnőttek és idősek egészségének megőrzéséhez. Korábbi társadalmi szerepvállalása keretében törekszik arra, hogy termékei eljussanak a rászorulókhoz, valamint az őket ellátó egészségügyi és szociális intézményekhez.

Rotary club A Goodwill Pharma támogatója a Gift of Life programnak, amelyet a Rotary mozgalom indított el. A program három évek óta Szegeden zajlik, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club szervezésében. Célja, hogy határon túli beteg gyermekek szívsebészeti kezelését segítse.

A Rotary egy nemzetközi szervezet, amely humanitárius és közösségi célokat szolgál. A szegedi Rotary Club 1928 óta működik, és tagjai között volt Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas kutató is, aki a klub elnökeként is tevékenykedett. Az 1991-ben újjáalakult szervezet az ő nevét vette fel tiszteletből, tudományos és emberi öröksége előtt tisztelegve.

Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány A Goodwill Pharma létrejöttének 20. évfordulóján, 2017-ben jött létre a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány”. Ezzel együtt  a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj is megszületett. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Környezetvédelem A Goodwill Pharma tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi előírások betartására és a fenntartható működésre. A vállalat fejlesztései és beruházásai során korszerű technológiákat alkalmaz annak érdekében, hogy csökkentse a gyártási folyamatok környezeti terhelését. A megelőzés és a környezetre gyakorolt hatások mérséklése a vállalat környezetvédelmi stratégiájának központi eleme.

Kiemelt partnerei

Recordati Novartis Alfasigma Hennig Arzneimittel Techdow – a Hepalink Company Infectopharm Tillotts Pharma Strathmann

Átalakulás nyilvánosan működő részvénytársasággá A Goodwill Pharma 2022. december 9-től nyilvánosan működő részvénytársaságként (Goodwill Pharma Nyrt.) folytatja tevékenységét. A cég ezzel Csongrád-Csanád megye első olyan vállalata lett, amely nyilvánosan működő részvénytársasági formában működik tovább.

Az átalakulás a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Mentor programjának támogatásával valósult meg, amelynek célja a vállalat tőzsdei megjelenésének előkészítése. A program keretében a cég szervezeti és működési struktúráját is átalakította, hogy megfeleljen a nyilvános részvénytársaságokra vonatkozó követelményeknek.