A 4. sakkolimpiára 1931. július 11. és július 26. között Csehszlovákiában, Prágában került sor. Az esemény megrendezésére előzetesen két ország jelentkezett: Magyarország és Csehszlovákia. A rendező ország kiválasztásában szerepet játszott az, hogy Magyarország egy alkalommal már rendezett sakkolimpiát, a cseh sakkszövetség pedig a következő évben ünnepelhette alapításának 50. évfordulóját. A verseny helyszíne a 800 személy befogadására alkalmas Novák kávéház volt. A csapatok a Hamilton-Russell kupáért versengtek, amelyet az előző olimpián a lengyel válogatott vitt haza.

A sakkolimpiával párhuzamosan folyt a 3. női sakkvilágbajnokság küzdelemsorozata, amelyet ismét a címvédő Vera Menchik nyert meg.

A résztvevők Az olimpiai csapatversenyre 19 csapat nevezett, 93 versenyzővel. A csapatok 5 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. A sakkolimpiák történetében első alkalommal meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként lehetett megállapítani és kihirdetni a legjobb egyéni eredményt elérőket.

A versenyen a kor legnevesebb sakkozói ültek asztalhoz, élükön a világbajnok Alekszandr Aljechinnal, mellette olyanok fémjelezték az eseményt, mint Grünfeld, Kashdan, Marshall, Flohr, Vidmar, Bogoljubov, Ståhlberg. Csak Euwe és Capablanca hiányzott a legnagyobb nevek közül.

A verseny lefolyása A versenyt a csapatok között körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban fejenként 120 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez.

A verseny nagyon feszített tempóban zajlott, első félidejében naponta két fordulóra került sor. A függőjátszmák miatt nehéz volt követni az eseményeket, és az élen a helyzet fordulóról fordulóra változott. Nyolc csapat is esélyes volt az első helyre. Előbb a lengyelek, majd az amerikaiak vezettek, aztán az angolok álltak az élre, akiket a lettek váltottak. Az utolsó fordulóban a két legnagyobb esélyes, az élen álló amerikai és a lengyel csapat egymás ellen játszott. A rendes játékidő leteltekor a lengyelek vezettek 1,5–0,5 arányban, és a függőben maradt játszmák is számukra kedvező eredménnyel biztattak. Az egyik játszmában az állás egyenlő volt, míg a másikban a lengyelek kissé jobban álltak. A folytatásban azonban az elsőt elvesztették, míg a másik döntetlen eredménnyel ért véget, így a mérkőzés 2–2-es döntetlennel végződött, amely az amerikai csapat első helyét jelentette. Az egész olimpia kiélezett küzdelmére jellemző, hogy a versenyben nem maradt veretlen versenyző, amely egyedülálló az olimpiák történetében. Érdekesség még, hogy a mezőnyben senki nem tudott 10 győzelemnél többet elérni a 18 forduló alatt.

A Maróczy nélkül felálló – egyébként rutinos, több sakkolimpián is szerepelt – magyar csapat eredménye elmaradt a várakozástól, mindössze a 10. helyet szerezték meg. Egyedül Steiner Lajos eredménye emelkedett ki a csapatból, aki tábláján a 3. legjobb eredményt elérve egyéni bronzérmet szerzett.

A verseny végeredménye {| class="wikitable" style="text-align:center;" !H.||Ország||O.kód||1||2||3||4||5||6||7||8||9||10||11||12||13||14||15||16||17||18||19||P||MP||+||=||- |- |1||align=left bgcolor="gold" style="text-align:left"|||USA||●||2||3½||1½||2||1½||2½||1½||2½||2½||2½||2||3||3||3½||3½||4||4||3||48||27||12||3||3 |- |2||align=left bgcolor="silver" style="text-align:left"|||POL||2||●||2½||2||3||1½||2||2||1½||3½||2½||2||3||3½||3||4||2½||4||2½||47||27||11||5||2 |- |3||align=left bgcolor="CC9966" style="text-align:left"|||CSR||½||1½||●||2½||1½||2½||2||2½||1½||3||2½||3||2½||2½||3½||3½||4||3½||4||46½||27||13||1||4 |- |4||style="text-align:left"|||YUG||2½||2||1½||●||1||1½||2||2½||3½||2½||1½||2½||2½||3½||3||3||3½||3½||4||46||26||12||2||4 |- |5||style="text-align:left"|||GER||2||1||2½||3||●||2½||2||1½||½||2½||2½||3||2½||3||3||3||4||3½||3½||45½||28||13||2||3 |- |6||style="text-align:left"|||LAT||2½||2½||1½||2½||1½||●||2||2½||1½||1||3||2½||3||3||2½||2½||4||3½||4||45½||27||13||1||4 |- |7||style="text-align:left"|||SWE||1½||2||2||2||2||2||●||1||2||2½||3||4||3||2||3½||3||3½||3||3½||45½||25||9||7||2 |- |8||style="text-align:left"|||AUT||2½||2||1½||1½||2½||1½||3||●||2½||1½||2½||2½||3||2½||4||3½||3||2½||3||45||27||13||1||4 |- |9||style="text-align:left"|||ENG||1½||2½||2½||½||3½||2½||2||1½||●||2½||2½||3||1½||1½||3||3||3½||3½||3½||44||25||12||1||5 |- |10||style="text-align:left"|||HUN||1½||½||1||1½||1½||3||1½||2½||1½||●||1½||3||2||3||3||2½||3½||3½||3||39½||19||9||1||8 |- |11||style="text-align:left"|||NED||1½||1½||1½||2½||1½||1||1||1½||1½||2½||●||0||3½||2||2||2½||3||2||4||35||15||6||3||9 |- |12||style="text-align:left"|||SUI||2||2||1||1½||1||1½||0||1½||1||1||4||●||3||2½||1||2½||2½||3||3||34||16||7||2||9 |- |13||style="text-align:left"|||LTU||1||1||1½||1½||1½||1||1||1||2½||2||½||1||●||2||1||3||3||3||3||30½||12||5||2||11 |- |14||style="text-align:left"|||FRA||1||½||1½||½||1||1||2||1½||2½||1||2||1½||2||●||1½||1½||3||3||2½||29½||11||4||3||11 |- |15||style="text-align:left"|||ROM||½||1||½||1||1||1½||½||0||1||1||2||3||3||2½||●||3||1½||2||3||28||12||5||2||11 |- |16||style="text-align:left"|||ITA||½||0||½||1||1||1½||1||½||1||1½||1½||1½||1||2½||1||●||2½||3½||2||24||7||3||1||14 |- |17||style="text-align:left"|||DEN||0||1½||0||½||0||0||½||1||½||½||1||1½||1||1||2½||1½||●||3½||3||19½||6||3||0||15 |- |18||style="text-align:left"|||NOR||0||0||½||½||½||½||1||1½||½||½||2||1||1||1||2||½||½||●||2||15½||3||0||3||15 |- |19||style="text-align:left"|||ESP||1||1½||0||0||½||0||½||1||½||1||0||1||1||1½||1||2||1||2||●||15½||2||0||2||16

A magyar versenyzők eredményei FordulóEllenfélSteiner EndreSteiner LajosVajda ÁrpádHavasi Kornél Sterk KárolyPont1Vidmar½Asztalos Lajos½Kostić½Pirc0 1½2Mikenas0Šembergas1Vistaneckis1Luckis023Kashdan0Marshall1Dake½Horowitz01½4Hansen1Halvorsen½Hovind1Gulbrandsen13½5 Sultan Khan1Yates0Thomas½Winter01½6 Rosselli del Turco½Monticelli1Romi0Hellmann12½7Weenink½Noteboom0Van den Bosch1Addicks01½8Bogoljubov0Wagner½Richter0Helling11½9 Johner1Naegeli1Zimmermann½Rivier½310 Golmayo de la Torriente1Vilardebo Picurena0Soler Bordas1Sanz Aguado1311 Erdélyi1Balogh János1Baratz0Wechsler1312 Rubinstein0Tartakower0Przepiorka½Makarczyk0½13 Cruusberg½Ruben1Lie1Larsen13½14 Matisons1Apšenieks1Petrovs0Hasenfuss1316A 15. fordulóban a magyar csapat szabadnapos volt Flohr½Rejfíř½ Opočenský 0Skalička0117 Aljechin0Gromer1Betbeder Matibet1Duchamp1318 Grünfeld0Spielmann1Kmoch½Becker12½19 Ståhlberg0Stoltz½Berndtsson-Kullberg½Lundin½1½Szerzett pontszám(Játszmák száma)6½ (15)12 (17)7½ (15)8½ (14)5 (11)

Az egyéni legjobb pontszerzők Táblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel. A második táblán a magyar Steiner Lajos bronzérmet szerzett.

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+1. tábla |- |20px|| Alekszandr Aljechin||||13½||18||75 |- |20px||Jefim Bogoljubov||||12½||17||73,5 |- |20px||Isaac Kashdan||||12||17||76

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+2. tábla |- |20px||Gösta Stoltz||||13½||18||75 |- |20px||Ksawery Tartakower||||13½||18||75 |- |20px||Steiner Lajos||||12||17||70,6

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+3. tábla |- |20px||Vladimirs Petrovs||||11½||16||71,9 |- |20px||Georg Alan Thomas||||12½||18||69,4 |- |20px||Josef Rejfíř||||11||16||68,8

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+4. tábla |- |20px||Albert Becker||||10½||14||75 |- |20px||Vasja Pirc||||12½||17||73,5 |- |20px||Kurt Richter||||10½||15||70

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Pont||Játszmaszám||Százalék |+5. játékos (1. tartalék) |- |20px||Karel Skalička||||10½||14||75 |- |20px||Herman Steiner||||8½||12||70,8 |- |20px||Volfgangs Hasenfuss||||7½||11||68,2

Jegyzetek

Források OlimpBase Krzysztof Puszczewicz: IV Olimpiada Szachowa - Praga 1931 Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974. Всемирные шахматные Олимпиады. 1927-2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006, стр. 12-14

További információk Tournament Review Frank Große: Die Geschichte der Schacholympiade – Teil 3: Vor dem Zweiten Weltkrieg (1931 – 1939)

1931 Sakkolimpia Kategória:Csehszlovákia sportélete