Gavró Lajos (Borsa/Brassó, 1894. december 28. – Szovjetunió, 1938. május 23./1941. július 24.) magyar bányász, katona, komisszár és kommunista pártmunkás.
Élete Gyermekkorát Máramaroson töltötte, ahol bányászként kezdett dolgozni. 1912-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Harcolt az első világháborúban, először a szerb fronton, majd az orosz frontra vezényelték, ahol 1916-ban hadifogságba került. Szaratovba, onnan Volszkba került, ahol belépett a bolsevik pártba, amelynek megbízására 1917-ben Asztrahánban nemzetközi lovasosztagot hozott létre, amellyel részt vett az oroszországi polgárháborúban. Ezt az osztagot 1 év múlva az I. Asztraháni Internacionalista Ezreddé alakítottak át. 1918 közepén lett a 3. nemzetközi zászlóalj parancsnoka, augusztusban az asztraháni felkelés leverésében vett részt. Az év végén az ún. Kaspi-Kaukázusi Front Asztraháni Külföldi Katonai Tanács tagja, majd elnöke lett. A Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte (1919. március 21.) után több internacionalista egységet hozott létre, amelyek feladata a szovjet hadsereg élén harcolva eljutni a magyar hadseregig.
1919 augusztusában több hónapon át harcolt Gyenyikin és Petljura csapatai ellen harcolt, az év végén pedig az 58. hadtest III. dandárjának politikai biztosa lett, s harcolt Kijevért. A következő évben Kijev környékén a lengyelek ellen harcoló 173. dandárnak lett parancsnoka, s júniusban sikeresen vezette ki egységét az intervenciósok gyűrűjéből. A kijevi harcokban tanúsított magatartása miatt kétszer is megkapta a Vörös Zászló Érdemrendet. 1924-ben a Kommunista Internacionálé megbízta külföldi pártmunkával, 1926-ban Kínába küldték diplomáciai szolgálatra, ahonnan 1927-ben tért vissza. Visszatérése után 1929-től 3 éven át továbbképzésen vett részt.
1931-ben az 50. lövészhadosztály politikai biztosa és parancsnoka lett. Ez a hadosztály képezte a munkás-paraszt hadsereg első motorizált egysége. 1933-tól 1935-ig a Mihail Frunze nevét viselő katonai akadémián tanult. Ezután Tuhacsevszkij marsall segítője lett. 1936-ban a Távol-Keletre vezényelték, ahol a helyi hadsereg 92. lövészhadosztályának, illetve a primorjei körzetnek parancsnokaként teljesített szolgálatot. 1937-ben letartóztatták, és a sztálini tisztogatások áldozata lett. 1957-ben rehabilitálták.
Egy időben Sarló és Kalapács szerkesztőbizottságának tagja és a Bajtársi Kör elnöke volt.
Források
További információk Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Milei György: Gavró tábornok. Egy magyar internacionalista 70. születésnapjára (Népszabadság, 1964. 302. sz.) Forradalmárok, katonák. Szerk. Hetés Tibor. Bp., 1968 19-35. o. Gavró Lajos visszaemlékezéséből. Párttörténeti Közlemények, 1967. 3. sz. 1222-1938. o. Józsa Antal-Milei György: A rendíthetetlen százezer. Magyarok a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban. Bp., 1968, Kossuth Könyvkiadó. László-Bencsik Sándor: Nagy magyarok idegenben. Bp., 1971. 133-140. o. A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban. Dokumentumgyűjtemény. I–II. kötet. Bp., 1967-1968.
Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek Kategória:A sztálini tisztogatások magyar áldozatai Kategória:Magyar emigránsok a Szovjetunióban Kategória:MSZDP-tagok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Kivégzett magyar katonák Kategória:Magyar politikai foglyok Kategória:Magyar bányászok