Jean Dréville (Vitry-sur-Seine, 1906. szeptember 20. – Vallangoujard, 1997. március 5.) francia filmrendező.

Életpályája Fényképészetet tanult, fotós lett, majd mint újságíró dolgozott. 1925–1928 között a Cinégraphie című lapot szerkesztette. Később Marcel L’Herbier asszisztense és önálló kisfilmalkotó volt. Az 1930-as évek elején mutatkozott be normál terjedelmű filmmel. Az 1952-es cannes-i filmfesztivál zsűritagja volt. 1958-ban Keleti Mártonnal együtt forgatta Fekete szem éjszakája (1959) című francia–magyar színes koprodukciós filmet Nicole Courcellel a főszerepben.

Munkássága Sokat dolgozott együtt Noël-Noëllel, az ismert komikussal. Közös alkotásuk, a Kellemetlenkedők (1948) című szellemes, ötletes vígjáték, amely kigúnyolja a mindennapi élet különböző bosszantó figuráit. Haladó álláspontját a Normandia-Nyeman (1960) légi ezred szovjetunióbeli harcait megörökítő szovjet–francia koprodukciós műve bizonyította.

Magánélete 1952–1997 között Véronique Deschamps francia színésznő volt a felesége.

Filmjei Filmrendezőként Mikor eldől a gabona (1929) A pénz körül (Autour de l'argent) (1929) Három százalék (Trois pour cent) (1934) Arany ember (Un homme en or) (1934) Kis szövetségesek (Les petites alliées) (1936) (forgatókönyvíró is) Colibri mama (Maman Colibri) (1937) A sakkjátékos (Le joueur d'échecs) (1938) (forgatókönyvíró is) Kaukázusi brigád (1939) (rendező-asszisztens is) A normandiai nagybácsi (Son oncle de Normandie) (1939) Mindenért fizetni kell (1940) Közveszélyes kisasszony (1942) A Roqueuvillard-ok (Les Roquevillard) (1943) (forgatókönyvíró is) Az óceán kadétjai (Les cadets de l'océan) (1945) A látogató (Le visiteur) (1946) Tökéletes alibi (1947) Kellemetlenkedők (1948) Nehézvíz csatája (1948) Vissza az életbe (Retour à la vie) (1949) A nagy találkozás (Le grand rendez-vous) (1950) (forgatókönyvíró is) A hét főbűn (Les sept péchés capitaux) (1952) Végtelen látóhatárok (Horizons sans fin) (1953) Margit királyné (1954) Közbeeső állomás: Orly (Escale à Orly) (1955) (színész is) Gyalog, lovon, szputnyikon (À pied, à cheval et en spoutnik!) (1958) Fekete szem éjszakája (1959) Normandia-Nyeman (1960) La Fayette (1961) (forgatókönyvíró és filmproducer is) Az elaltatott őrszem (La sentinelle endormie) (1966) Az utolsó mohikán (1968)

Színészként Napóleon (1927)

Díjai Louis Delluc-díj (1948) Kellemetlenkedők

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 271. old.

További információk Filmkatalógus.hu

Kategória:Francia filmrendezők Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek