A 15. sakkolimpia 1962. szeptember 15. és október 10. között Bulgáriában, a Várna melletti Aranyparton került megrendezésre. Helyszíne a Casino Restaurant volt.

A résztvevők Az eseményen 37 ország vett részt, 220 versenyzővel. A mezőny erősségét a megjelent 31 nemzetközi nagymester és 37 nemzetközi mester jelezte.

A szovjet csapatból ezúttal hiányzott az exvilágbajnok Vaszilij Szmiszlov, akit Efim Geller helyettesített (ő az első tartalék szerepébe került), de még így is kimagaslóan erős összeállításban, a világ élvonalát jelentő hat nemzetközi nagymesterrel állt ki. Az éltáblán a világbajnoki címét harmadszor is visszaszerző Mihail Botvinnik, a második táblán Tigran Petroszján, a későbbi világbajnok. A harmadik táblán az ekkor még fiatal, ugyancsak későbbi világbajnok Borisz Szpasszkij, a negyediken Paul Keres, míg a második tartalék az exvilágbajnok Mihail Tal volt. Nem véletlenül voltak ezúttal is ők a verseny favoritjai, és a várakozásnak megfelelve sorrendben hatodszor hódították el az olimpiai bajnoki címet.

Az amerikai csapat éltáblása Bobby Fischer volt, mögötte a második táblán Benkő Pál játszott. A szovjetek mögött a dobogóra esélyesek között tartották számon a 4–4 nagymesterrel felálló erős jugoszláv és magyar, valamint a meglepetésekre mindig képes argentin válogatottat.

A csapatok 6 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. Meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként állapítsák meg és hirdessék ki a legjobb egyéni eredményt elérőket.

A verseny lefolyása A 37 csapatot 4 elődöntő csoportba sorsolták, amelyekből az első három helyezett jutott az „A” döntőbe, a 4–6. helyezett a „B” döntő, a többiek a „C” döntő mezőnyét alkották.

A verseny az elődöntőben, valamint az „A” és a „B” döntőben körmérkőzéses formában zajlott, míg a „C” döntő 11 fordulós svájci rendszerben került megrendezésre, így minden csapat azonos számú mérkőzést játszott. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén először a csapatgyőzelmek számát vették figyelembe, majd a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. Ha ezután is holtverseny állt volna fenn, akkor a holtversenyben levő csapatok egymás elleni eredménye döntött volna a helyezésekről. A játszmákban 2 óra 30 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd további óránként 16 lépést kellett megtenni.

A versenyt meggyőző fölénnyel, sorban hatodszor a címvédő szovjet csapat nyerte Jugoszlávia és Argentína előtt. A hat játékosuk közül öten szereztek egyéni érmet is, közülük négyen aranyérmet.

Magyarország az ötös élboly végén, az 5. helyen végzett. Játékosaink közül Bilek István ezüst-, Lengyel Levente bronzérmet szerzett egyéni eredménye alapján.

A verseny eredményei Elődöntők + Első csoport Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 + −

Pont «A» 16px 3 3½ 3 3 4 3 4 4

8 0 0 27½ «A» 1 16px 2 2½ 2½ 2½ 3½ 3½ 4

6 1 1 21½ «A» ½ 2 16px 2½ 3 2½ 2½ 4 4

6 1 1 21 «B» 1 1½ 1½ 16px 2 3 3 2½ 2½

4 3 1 17 «B» 1 1½ 1 2 16px 2½ 2 2½ 3½

3 3 2 16 «B» 0 1½ 1½ 1 1½ 16px 2½ 4 4

3 5 0 16 «C» 1 ½ 1½ 1 2 1½ 16px 3 2½

2 5 1 13 «C» 0 ½ 0 1½ 1½ 0 1 16px 3

1 7 0 7½ «C» 0 0 0 1½ ½ 0 1½ 1 16px

0 8 0 4½

+ Második csoport Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 + −

Pont «A» 16px 2 2½ 3½ 4 4 4 4

6 0 1 24 «A» 2 16px 2 3½ 3½ 3 3 3

5 0 2 20 «A» 1½ 2 16px 2 3½ 4 3½ 3½

4 1 2 20 «B» ½ ½ 2 16px 3 1½ 2½ 3

3 3 1 13 «B» 0 ½ ½ 1 16px 3 3½ 2½

3 4 0 11 «B» 0 1 0 2½ 1 16px 3 2½

3 4 0 10 «C» 0 1 ½ 1½ ½ 1 16px 3

1 6 0 7½ «C» 0 1 ½ 1 1½ 1½ 1 16px

0 7 0 6½

+ Harmadik csoport Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 + −

Pont «A» 16px 2 2½ 2½ 3 2½ 3 4 4 4

8 0 1 27½ «A» 2 16px 2 4 2½ 1½ 3 3½ 2½ 4

6 1 2 25 «A» 1½ 2 16px 2½ 1½ 2½ 3½ 3½ 4 4

6 2 1 25 «B» 1½ 0 1½ 16px 2½ 4 3½ 4 4 4

6 3 0 25 «B» 1 1½ 2½ 1½ 16px 2 2½ 3½ 2½ 4

5 3 1 21 «B» 1½ 2½ 1½ 0 2 16px 2½ 1½ 4 4

4 4 1 19½ «C» 1 1 ½ ½ 1½ 1½ 16px 3½ 4 3½

3 6 0 17 «C» 0 ½ ½ 0 ½ 2½ ½ 16px 3½ 4

3 6 0 12 «C» 0 1½ 0 0 1½ 0 0 ½ 16px 3

1 8 0 6½ «C» 0 0 0 0 0 0 ½ 0 1 16px

0 9 0 1½

+ Negyedik csoport Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 + −

Pont «A» 16px 2 3½ 2½ 3 3½ 4 3 4 4

8 0 1 29½ «A» 2 16px 3 3 2½ 3 4 3 3½ 4

8 0 1 28 «A» ½ 1 16px 2½ 2½ 2 3 3 3 3½

6 2 1 21 «B» 1½ 1 1½ 16px 1½ 2½ 2½ 2½ 3½ 3

5 4 0 19½ «B» 1 1½ 1½ 2½ 16px 2½ 2½ 2½ 2 3

5 3 1 19 «B» ½ 1 2 1½ 1½ 16px 2 4 3 3½

3 4 2 19 «C» 0 0 1 1½ 1½ 2 16px 2½ 3 3

3 5 1 14½ «C» 1 1 1 1½ 1½ 0 1½ 16px 4 3

2 7 0 14½ «C» 0 ½ 1 ½ 2 1 1 0 16px 2½

1 7 1 8½ «C» 0 0 ½ 1 1 ½ 1 1 1½ 16px

0 9 0 6½

Az „A” döntő végeredménye H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 + −

Pont 1 16px 2½ 2½ 2½ 2½ 2½ 3½ 2½ 2 3½ 3½ 4

10 0 1 31½ 2 1½ 16px 2 3 2½ 2½ 2½ 3½ 2 3 2½ 3

8 1 2 28 3 1½ 2 16px 1 2½ 3 2½ 1½ 3 2 3 4

6 3 2 26 4 1½ 1 3 16px 2 2½ 3½ 2 2½ 2½ 2½ 2

6 2 3 25 5 1½ 1½ 1½ 2 16px 2 3½ 2 2 2½ 1½ 3

3 4 4 23 6 1½ 1½ 1 1½ 2 16px 2 2½ 3 2 2 2½

3 4 4 21½ 7 ½ 1½ 1½ ½ ½ 2 16px 2½ 3½ 2 3½ 3

4 5 2 21 8 1½ ½ 2½ 2 2 1½ 1½ 16px 2½ 2½ 1 3

4 5 2 20½ 9 2 2 1 1½ 2 1 ½ 1½ 16px 2½ 3 3½

3 5 3 20½ 10 ½ 1 2 1½ 1½ 2 2 1½ 1½ 16px 2 3

1 6 4 18½ 11 ½ 1½ 1 1½ 2½ 2 ½ 3 1 2 16px 2½

3 6 2 18 12 0 1 0 2 1 1½ 1 1 ½ 1 1½ 16px

0 10 1 10½

Az egyéni legjobb pontszerzők Táblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel az elődöntőben és a döntőben elért összesített eredményeik alapján. A magyarok közül Bilek István a harmadik táblások között ezüstérmet, Lengyel Levente az első tartalékok között egyéni bronzérmet szerzett.

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Döntő||Pont||Játszmaszám||Százalék |+ 1. tábla |- |20px||Friðrik Ólafsson||||B||14||18||77,8 |- |20px||Jonathan Penrose||||B||12½||17||73,5 |- |20px||Miguel Najdorf||||A||12½||17||73,5

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Döntő||Pont||Játszmaszám||Százalék |+2. tábla |- |20px||Tigran Petroszján||||A||10||12||83,3 |- |20px||Benkő Pál||||A||8||12||66,7 |- |20px||Jesús Diez del Corral||||B||10½||16||65,6

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Döntő||Pont||Játszmaszám||Százalék |+3. tábla |- |20px||Borisz Szpasszkij||||A||11||14||78,6 |- |20px||Bilek István||||A||10||14||71,4 |- |20px||Vlastimil Hort||||A||12||17||70,6

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Döntő||Pont||Játszmaszám||Százalék |+4. tábla |- |20px||Borislav Ivkov||||A||13½||16||84,4 |- |20px||Raúl Sanguineti||||A||13½||16||84,4 |- |20px||Paul Keres||||A||9½||13||73,1

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Döntő||Pont||Játszmaszám||Százalék |+5. játékos (1. tartalék) |- |20px||Efim Geller||||A||10½||12||87,5 |- |20px||Donald Byrne||||A||9½||12||79,2 |- |20px||Lengyel Levente||||A||8½||12||70,8

{| class="wikitable" !H.||Versenyző neve||Ország||Döntő||Pont||Játszmaszám||Százalék |+6. játékos (2. tartalék) |- |20px||Mihail Tal ||||A||10||13||76,9 |- |20px||Bjørn Brinck-Claussen||||B||9||12||75 |- |20px||Robert Graham Wade||||B||6||12||50

A dobogón végzett csapatok tagjainak egyéni eredményei Szovjetunió Mihail Botvinnik (+5 −1 =6) Tigran Petroszján (+8 −0 =4) Borisz Szpasszkij (+8 −0 =6) Paul Keres (+6 −0 =7) Efim Geller (+10 −1 =1) Mihail Tal (+7 −0 =6)Jugoszlávia Svetozar Gligorić (+8 −1 =8) Petar Trifunović (+4 −1 =10) Alekszandar Matanović (+5 −3 =7) Borislav Ivkov (+11 −0 =5) Bruno Parma (+3 −0 =5) Dragoljub Minić (+5 −0 =4)Argentína Miguel Najdorf (+9 -1 =7) Julio Bolbochán (+5 −2 =10) Oscar Panno (+7 −2 =5) Raúl Sanguineti (+12 −1 =3) Héctor Decio Rossetto (+4 −4 =2) Alberto Foguelman (+4 −0 =2)

A magyar versenyzők eredményei Ellenfélborder|90pxPortisch Lajosborder|90pxSzabó Lászlóborder|90pxBilek Istvánborder|90pxBarcza Gedeonborder|90pxLengyel Leventeborder|90pxHonfi Károly Elődöntő (4. csoport)1Reid1Murphy1De Loughrey1Cassidy142Hemmasian1Farboud1Parniani1Safvat½3½3Kølvig1Holm1From1Brinck-Claussen034Jiménez Zerquera1Cobo Arteaga½Garcia1Ortega02½5Penrose0Clarke1Littlewood1Wade136Robatsch½Beni½Gragger1Lokvenc137Pustina1Duraku1Konçi1Siliqi148Bolbochán½Sanguienti½Rossetto½Foguelman½29Aaron0Sakhalkar1Nawab1Shukla13 „A” döntő1Svetozar Gligorić½Trifunović½Matanović0Parma½1½2 Uhlmann½Pietzschtsov½Zinn½Liebert½23 Miguel Najdorf0Bolbochán½Panno0Sanguineti11½4 Filip1Pachman0Hort½Fichtl12½5 Robatsch1Beni1Gragger0Kinzel136 Ciocâltea½Gheorghiu½Soós1Radovici027 Donner½Bouwmeester0Langeweg1Prins01½8 Unzicker½Schmid1Hecht1Mohrlok13½9 Bobby Fischer½Byrne R.½Byrne D.0Mednis1210 Padevsky1Tringov½Minev½Milev0211 Borisz Szpasszkij½Paul Keres½Efim Geller½Mihail Tal01½Szerzett pontszám(Játszmák száma)9½ (16)7½ (14)10 (14)8½ (13)8½ (12)7 (11)

Jegyzetek

Források OlimpBase Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974. Всемирные шахматные Олимпиады. 1927-2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006, стр. 12-14

További információk Tournament Review Frank Große: Die Geschichte der Schacholympiade (V): 1960 – 1966

1962 Sakkolimpia Kategória:Bulgária sportélete