Avignoni fogság

bélyeg|263px|Az avignoni pápai palota bélyegkép|263px|Róma városának allegorikus ábrázolása: a fekete ruhát viselő gyászoló özvegy a Rómától távol működő pápai udvar korának képi értelmezése

Az avignoni pápaság, hagyományos magyar nevén avignoni fogság az 1309 és 1377 közötti időszak, amikor a pápai udvar és a pápai kúria Róma helyett Avignonban működött. A „fogság” elnevezés nem szó szerinti raboskodást jelent, hanem a Rómától való tartós elszakadást, a francia politikai környezet közelségét, valamint ezek kortárs és későbbi bírálatát fejezi ki.

A korszak V. Kelemen pápa pontifikátusa alatt kezdődött. Kelemen megválasztása után nem költözött Rómába, hanem előbb dél-franciaországi és provence-i környezetben tartózkodott, majd 1309-ben Avignonban rendezte be a pápai udvart. Avignon ma Franciaország területén fekszik, de a 14. század elején nem a Francia Királyság közvetlen része volt. A város Provence-hoz kötődött, és VI. Kelemen pápa 1348-ban vásárolta meg Johanna nápolyi királynőtől, Provence grófnőjétől. A pápaság már korábban birtokolta a közeli Venaissin grófságot, így Avignon és környéke a 14. században különleges, a francia királysághoz földrajzilag és politikailag közel álló, de nem egyszerűen francia királyi területként működő központtá vált.

Az avignoni korszak hét egymást követő pápája francia vagy a francia királysághoz kulturálisan és politikailag közel álló területekről származott. Ez erősítette azt a kortárs és későbbi benyomást, hogy a pápaság túlzottan francia befolyás alá került. A modern történetírás ugyanakkor az avignoni pápaságot nem pusztán „francia fogságként” tárgyalja, hanem a késő középkori pápaság összetett korszakaként: egyszerre jelentett francia politikai közelséget, római távollétet, a pápai adminisztráció és pénzügyi rendszer központosítását, diplomáciai aktivitást, udvari kultúrát, valamint a pápai tekintélyt érő súlyos kritikák felerősödését.

A pápai udvar Rómába való visszatérését V. Orbán pápa már 1367-ben megkísérelte, de 1370-ben ismét Avignonba tért vissza. Az avignoni korszak tényleges lezárását XI. Gergely pápa római visszatérése jelentette: 1376 őszén elindult Avignonból, és 1377. január 17-én bevonult Rómába. Halála után azonban az 1378-as vitatott pápaválasztás a nagy nyugati egyházszakadáshoz vezetett, amelyben Avignon ismét pápai igénylők központjává vált.

Elnevezése

Az „avignoni fogság” elnevezés a babiloni fogság bibliai képére utal. A kifejezés a középkori és kora újkori egyházkritikai hagyományban terjedt el, különösen azoknál a szerzőknél, akik a pápai udvar Rómától való távolságát, francia kötődését, fényűzését vagy pénzügyi gyakorlatát bírálták. Petrarca Avignont erősen negatív retorikával ábrázolta, és a „Babilon” képét is alkalmazta a pápai udvar erkölcsi és politikai bírálatára.

A magyar történeti nyelvben a „fogság” szó hagyományosan meghonosodott, de önmagában félrevezető lehet. A pápák Avignonban nem rabként éltek, hanem saját udvarral, kúriával, diplomáciai apparátussal, pénzügyi hivatallal és kiterjedt egyházkormányzati eszközökkel rendelkeztek. A kifejezés inkább azt fejezi ki, hogy a pápaság tartósan elszakadt római püspöki székének történeti és szimbolikus központjától, miközben a francia királyság közelsége erősen befolyásolta kortárs megítélését.

A semlegesebb történeti megnevezés ezért az „avignoni pápaság”, amely a pápai udvar és kúria avignoni működésére utal. A „fogság” elnevezés enciklopédikus használata akkor pontos, ha világossá válik, hogy hagyományos, értékítéletet hordozó terminusról, nem pedig szó szerinti fogságról van szó.

Történeti háttér

VIII. Bonifác és IV. Fülöp konfliktusa

Az avignoni pápaság előzményei a 13. század végének pápai–királyi konfliktusaihoz kapcsolódnak. VIII. Bonifác pápa a pápai primátus középkori értelmezésének egyik legerőteljesebb képviselője volt, és több kérdésben szembekerült IV. Fülöp francia királlyal. A vita egyik fő oka az volt, hogy a francia és angol király a háborús költségek fedezésére az egyházi jövedelmeket is adóztatni kívánta. Bonifác 1296-ban kiadott Clericis laicos kezdetű bullája az egyházi javak világi adóztatását pápai hozzájáruláshoz kötötte.

IV. Fülöp válaszul gazdasági és politikai nyomást gyakorolt a pápai udvarra. A vita később nem csupán adózási kérdés maradt, hanem a királyi szuverenitás, az egyházi joghatóság és a pápai primátus értelmezése körül éleződött ki. A konfliktus csúcspontja az 1302-ben kiadott Unam sanctam bulla és az 1303-as anagni incidens volt.

1303. szeptember 7-én Guillaume de Nogaret, IV. Fülöp megbízottja, valamint Sciarra Colonna fegyveresei Anagniban elfogták VIII. Bonifácot, és lemondását követelték. A pápát néhány nap után a helyiek kiszabadították, de a megaláztatás és a politikai vereség súlyosan megrendítette. Bonifác Rómába visszatérve 1303. október 11-én meghalt. A hagyományos elbeszélések gyakran drámai hangon tárgyalták az anagni eseményeket, de a modern történeti összefoglalás óvatosabban fogalmaz: Bonifác halálában a megrázkódtatás és a politikai összeomlás szerepe valószínű, de nem bizonyítható egyszerűen az, hogy kínzásokból eredő sebekbe halt volna bele.

V. Celesztin és a pápai lemondás kérdése

A korszak közvetett előzményei közé tartozik V. Celesztin pápa rövid pontifikátusa is. Celesztin korábban remeteéletet élő szerzetes volt, és 1294-es megválasztása után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a pápai hivatal kormányzati, diplomáciai és adminisztratív terheihez kevéssé rendelkezik gyakorlati tapasztalattal. 1294 decemberében lemondott, miután megerősítette a pápai lemondás jogi lehetőségét. Nem ő volt az első pápa, aki lemondott, de lemondása a középkori pápaság történetének egyik legismertebb és legfontosabb esete lett.

Utóda Benedetto Caetani bíboros lett, aki VIII. Bonifác néven lépett hivatalba. Celesztin lemondását a későbbi vitákban Bonifác ellenfelei politikailag is felhasználták, de az avignoni pápaság kialakulása közvetlenül nem ebből, hanem a Bonifác halála utáni pápai–francia viszonyból, az itáliai bizonytalanságból és V. Kelemen döntéseiből következett.

Itália és Róma politikai bizonytalansága

Az Avignonba kerülés hátterében nemcsak a francia királyi hatalom megerősödése állt. Róma és Itália a 13–14. század fordulóján politikailag bizonytalan környezet volt. A városi nemesi családok rivalizálása, a pápai állam igazgatási nehézségei, a guelf–ghibellin hagyományból örökölt konfliktusok, valamint az itáliai városállamok közötti versengés egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a pápák számára Róma nem tűnt biztonságos és stabil kormányzati központnak.

A Colonna család és VIII. Bonifác konfliktusa jól mutatta, hogy a pápaság francia királlyal való összeütközését itáliai arisztokrata ellentétek is súlyosbították. A római jelenlét ugyanakkor egyháztani és szimbolikus szempontból kiemelkedően fontos maradt: a pápa Róma püspöke volt, és Péter apostol római hagyományához kötődő tekintélye miatt Róma nem pusztán földrajzi, hanem teológiai és egyházjogi központot is jelentett.

V. Kelemen és Avignon választása

V. Kelemen pápa Bertrand de Got néven Bordeaux érseke volt, amikor 1305-ben pápává választották. Megválasztását hosszú konklávé előzte meg, amelyben a francia és itáliai érdekek, a Bonifác utáni politikai helyzet és a bíborosi csoportok közötti feszültségek egyaránt szerepet játszottak. Kelemen nem ment Rómába, hanem dél-franciaországi környezetben maradt, majd 1309-ben Avignonban alakította ki a pápai udvar tartós működési helyét.

Avignon választását több tényező magyarázza. A város közel feküdt a pápai birtokban lévő Venaissin grófsághoz, földrajzilag könnyebben elérhető volt a francia, ibériai és itáliai területek számára, és biztonságosabb környezetet kínált, mint a politikailag zaklatott Róma. A francia királyság közelsége kétségtelenül növelte a francia befolyás látszatát és valóságát is, de Avignon jogi helyzete összetettebb volt annál, mint hogy egyszerűen a francia király közvetlen fennhatósága alá tartozó városként lehessen leírni.

V. Kelemen pontifikátusának egyik meghatározó ügye a templomos lovagrend pere és feloszlatása volt, amelyben IV. Fülöp francia király nyomása különösen erős szerepet játszott. A Vienne-i zsinat 1311–1312-ben tárgyalta a templomosok ügyét és más reformkérdéseket. A templomosok felszámolása hozzájárult ahhoz, hogy az avignoni korszakot a későbbi történetírás gyakran a francia királyi nyomás példájaként értelmezte, bár a pápai döntések mögött az egyházi jogi és politikai környezet is összetett volt.

A pápai udvar és kormányzat Avignonban

Kúria és adminisztráció

Az avignoni pápaság egyik legfontosabb jellemzője a pápai adminisztráció erősödése volt. A pápai kúria hivatali rendszere, a kancellária, a bírói fórumok és a pénzügyi hivatalok Avignonban nagyobb állandóságot és szervezettséget nyertek. A pápai levelezés, kinevezési gyakorlat, jogi döntéshozatal és diplomácia egyre inkább írásbeli és központosított formát öltött.

A központosításnak fontos egyházkormányzati oka volt. A pápaság a 13–14. században egyre több püspöki, apáti és más egyházi javadalom betöltésébe szólt bele. A pápai rezervációk, felmentések és kinevezések rendszere növelte a központi irányítás jelentőségét. Ugyanakkor ez a folyamat feszültségeket is keltett, mert a helyi egyházak, káptalanok, világi uralkodók és nemesi családok gyakran saját jogaikat látták sérülni.

Pénzügyek és javadalmi politika

A pápai udvar avignoni működése jelentős pénzügyi apparátust igényelt. Az Apostoli Kamara és más pénzügyi hivatalok bevételeket gyűjtöttek a pápai kormányzat, diplomácia, udvar, hadjáratok, missziók és egyházi intézkedések finanszírozására. A bevételek közé tartoztak az annáták, a pápai kinevezésekhez kapcsolódó díjak, bizonyos tizedek, felmentések és más kúriai illetékek.

A pénzügyi központosítás a korszak egyik legtöbbet bírált jelensége lett. A kritikusok szerint a pápai kúria túlzottan pénzközpontúvá vált, és a javadalmak betöltését gyakran anyagi szempontok is befolyásolták. A modern történetírás ezt a kritikát nem hagyja figyelmen kívül, de az avignoni pénzügyi rendszert nem pusztán erkölcsi romlásként értelmezi: a késő középkori egyházkormányzat nemzetközi működése, a diplomáciai feladatok és a pápai állam fenntartása jelentős, folyamatos bevételeket igényelt.

A pápai palota és Avignon városa

Avignon az avignoni pápaság idején jelentős városi, kulturális és építészeti fejlődésen ment át. A pápai palota elsősorban XII. Benedek pápa és VI. Kelemen pápa idején épült ki monumentális formában. Az épület egyszerre szolgált erődített rezidenciaként, udvari központként, hivatali térként és reprezentációs helyszínként.

A város a 14. században nemzetközi egyházi-diplomáciai központtá vált. Bíborosok, követek, jogászok, teológusok, írnokok, kereskedők, művészek és udvari szolgálattevők érkeztek ide. A pápai udvar jelenléte ösztönözte a város gazdasági életét, ugyanakkor társadalmi feszültségeket is teremtett. A pápai palota és a bíborosi rezidenciák az avignoni korszak máig látható örökségéhez tartoznak.

Bírálatok és kortárs megítélés

Az avignoni pápaság kortárs megítélése megosztott volt. Egyesek a pápai kormányzat hatékonyságát, a diplomáciai közvetítést, az egyházi intézmények működését és a kúria szervezettségét emelték ki. Mások viszont a római jelenlét hiányát, a francia politikai közelséget, a pénzügyi terheket és az udvari fényűzést bírálták.

A legélesebb kritikai képek Petrarcához és más kortárs moralista szerzőkhöz kapcsolódnak. Petrarca Avignont romlott, pénzéhes és szellemileg torzult központként ábrázolta, és gyakran biblikus, apokaliptikus vagy „babiloni” képekkel illette. Az ilyen szövegek fontos forrásai a korszak recepciójának, de nem azonosíthatók egyszerűen tárgyilagos intézménytörténeti leírással.