thumb| állami szimbóluma történelme a -dinasztia hanyatlásával kezdődött a 14. század végén. 505 évig állt fenn, amivel az I-dinasztia Korea leghosszabb uralkodói dinasztiája lett. Alapítója tábornok, aki puccsal ragadta magához a hatalmat. A későbbi években fokozatosan épült ki ban a neokonfuciánus ideológián alapuló, kínai mintát másoló államszervezet, valamint a szigorú társadalmi berendezkedés.
A 16. században japán támadás érte az országot, mely szinte teljesen lerombolta a felépített királyságot. Ezt követően mandzsu fenyegetéssel is szembe kellett nézniük a koreaiaknak. Határait folyamatos veszély fenyegette az első évszázadokban, később pedig Kína hűbéri alárendeltként tekintett rá. A 18. század közepére sikerült újjáépíteni az országot, fejlődni kezdett a gazdaság, a földművelés, megindult a pénzalapú kereskedelem. Megjelent a tudást, a tanulást propagáló Silhak-mozgalom. Az 1880-as évekig elzárkózott a külvilágtól, ami miatt „remetekirályságnak” is szokás nevezni. A század végére megerősödött a japán befolyás, 1910-ben pedig az országot hivatalosan is a Japán Birodalomhoz csatolták, amivel véget ért a -dinasztia félezer éves uralma.
létrejötte és berendezkedése Alapítása bélyegkép|250px|, uralkodói nevén thumb|250px| szobra A 14. század közepén számos tehetséges katonai vezető volt , például , (최무선) vagy (이성계), ennek ellenére a dinasztia sorsa megpecsételődött. 1308 és 1392 között tizenegy király váltotta egymást a trónon, ami nem segítette az ország politikai életének stabilitását. Számos külső tényező is problémát jelentett. 1359 és 1361 között észak-kínai banditák fosztogatták. 1368-ban a letaszították a trónról, a koreai király pedig az új Ming-dinasztiát pártolta. A koreai seregeknek sikerült némi területet visszahódítani a mongoloktól és a dzsürcsiktől, korábbi mandzsúriai területeit azonban nem. király (1351–1374) a felesége halálát követően teljesen elhanyagolta királyi teendőit, és mindent egy buddhista szerzetesre, Sin Donra hagyott, akit végül maga a király végeztetett ki. t egyik eunuchja gyilkolta meg, majd U király került a trónra. U uralkodása alatt az udvarban állandó volt a Ming- és a -párti tábor harca. 1388-ban a Ming uralkodó követelte, hogy az egykori mongol területeket szolgáltassák vissza, ekkor U, Ming-ellenes tanácsnokai hatására, elrendelte a kínaiak megtámadását. ellenkezett, figyelmeztette a fiatal királyt, hogy nem jó ötlet egy erősebb birodalmat provokálni, illetve elvonni a seregeket délről, ahol a japán kalózok fenyegették az országot. U nem hallgatott a tábornokra, pedig visszafordította a seregeket és a fővárosban katonai puccsot hajtott végre. (1389–1392) koronázta meg, a hatalmat azonban maga gyakorolta. Földreformot hajtott végre a nagy birtokok tulajdonosainak hatalmát megnyirbálandó, és minden ellenállótól megszabadult. 1392-ben maga ült a trónra, megalapítva saját uralkodói dinasztiáját, és névre keresztelte királyságát.
a kínai konfuciánus , koreaiul , azaz az „égi megbízatás” eszméjét használta fel a trón elfoglalásának legitimizálásához. E szerint a konfuciánus uralkodó eszmei példakép a nép előtt, és ha nem ilyen uralkodó ül a trónon, az az Ég és a Föld harmóniáját veszélyezteti. és támogatói szerint a hatalmat korrupt tisztviselők ragadták magukhoz, akik gyenge bábkirályok mögül gyakorolták a hatalmat. Azzal is érveltek, hogy halálával a -dinasztia valójában kihalt, így új dinasztiát kellett alapítani.
reformokat vezetett be a trón elfoglalása után, elsőként a földosztással foglalkozott. Megsemmisítették a régi földregisztereket, újonnan felmérték a köz- és magánföldeket, azzal a céllal, hogy minél kevesebb olyan birtok legyen, ami nem fizet adót. A buddhista templomoktól elvették a földterületeket és szétosztották a király követői között, beemelve azokat az adórendszerbe. Ez jelentősen meg is gyengítette a buddhizmus intézményét Koreában, és elősegítette a konfucianizmus terjedését. Bár egyes királyok maguk is támogatói voltak buddhista templomoknak a dinasztia kezdetén, a buddhizmus szerepe az államban fokozatosan csökkenni kezdett, majd teljesen megszűnt.
A kor legbefolyásosabb tudós-politikusa volt, aki megalkotta az újonnan alapított dinasztia adminisztrációját, működésének jogi kereteit. Az ő című műve szolgált az új állam igazgatásának, állami szerveinek alapjául.
Michael J. Seth történelemprofesszor szerint a dinasztiaváltás Koreában nem igazán nevezhető forradalomnak, de egyszerű váltásnak sem. nem akart drasztikus változásokat, véres leszámolásokat. A legtöbb hivatalnok és nemes megtarthatta a pozícióját, leváltás helyett inkább újabb kinevezések történtek, vagyis új emberek kaptak nemesi címet és ezzel járó hivatalt. A változások fokozatosan történtek, nem radikális vágással. A neokonfucianizmus már sem volt ismeretlen, de ban egyre inkább teret nyert. A legnagyobb változást az jelentette, hogy az állam és a társadalom struktúráját a neokonfuciánus eszmék alapján kezdték felépíteni, azonban a ma „hagyományosnak” tekintett konfuciánus mintaállam csak a 18. századra épült ki teljesen.
Korai problémák és a haderő centralizálása thumb|250px|-kori íjászok Az új dinasztia alapítása nem volt problémamentes. 1398-ban, amikor kijelölte utódjául nyolcadik fiát (második feleségétől született második fiát), tanácsadója, megpróbált megszabadulni az első királynőtől született első hat fiúgyermektől, ám tervét felfedték és segítőivel együtt kivégezték. Ráadásul a második királynétól született mindkét fiúgyermeket is megölték. 1400-ban a király negyedik fia lázadást szított, amit (1398–1400) sikeresen levert. A hatodik uralkodó, még kiskorú ot (1452–1455) 1455-ben saját nagybátyja kényszerítette lemondásra, majd néven maga ült a trónra. Mindezek közepette 1453-ban északkeleten felkelés tört ki, melyet katonatiszt robbantott ki. Célja új királyság létrehozása volt dzsürcsi segítséggel, akik 1460-ban és 1467-ben maguk is megpróbálkoztak meghódításával, de visszaverték őket. 1467-ben északkeleten újabb felkelés robbant ki, ellen, de ezt is leverték. 1510-ben japán kereskedők több száz japán katona segítségével lázadtak fel kikötőjében. Északon a barbárok, délen pedig a kalózok időről-időre kisebb-nagyobb problémákat okoztak számára a későbbi időkben is.
Az ilyen katonai problémák megoldására létrehozta a Három Hadsereg Főhadiszállását (의흥삼군부, 義興三軍府; ), mely a főváros védelmét hivatott ellátni, valamint négy regionális hadsereget Andongban, ban, ban és ban. A kezdetekkor a királyi család tagjainak magánserege is volt, ezt (1400–1418) megszüntette, és csak a központi állami hadsereg maradt meg, melyet 1464-ben átszervezett. A központi hadsereget öt seregre osztotta (오위도총부, 五衛都摠府; ), mely az ország öt tájegységéről kapta a nevét (központi, keleti, nyugati, északi, déli). Ezeken felül minden tartománynak volt saját hadserege. A hivatásos katonák mellett a 15 és 60 év közötti egészséges férfiak számára kötelező volt a katonai szolgálat rotációs rendszerben. A stratégiailag fontos kikötőkkel rendelkező tartományokban két haditengerészeti egység is állomásozott a védelem megerősítésére. A hadsereg szerepe azonban később mind inkább csökkenni kezdett, köszönhetően a beköszöntő viszonylagos békének és a konfucianizmus terjedésének; a konfuciánus hivatalnokok ugyanis rossz szemmel tekintettek a katonákra. A nemesek elkerülték a részvételt, a besorozott parasztokkal pedig rosszul bántak, ami miatt alacsonnyá vált a morál a katonák között.
Hivatali tisztogatások A királyok kísérlete hatalmuk megszilárdítására gyakran ütközött ellenállásba a hivatalnokok részéről. (1400–1418) megkísérelte puszta tanácsadó szervvé degradálni az t, , a hangul ábécé bevezetője pedig centralizálni kívánta a hatalmát és támogatta a buddhizmust, ami sok konfuciánus hivatalnoknak nem tetszett. 1455-ös trónra lépésekor számos rivális tisztviselőt kivégeztetett, köztük hat kiemelkedő minisztert, akik (사육신, 死六臣), „a hat mártír miniszter” néven vonultak be a koreai történelembe. thumb|250px|A király és a bohóc című filmben királyt () elmeháborodottként ábrázolták 1498 és 1545 között több alkalommal is véres tisztogatás folyt a konfuciánus értelmiségi tisztviselők között, melyekre a koreai történelemkönyvek (사화, 士禍), „a tudósok katasztrófája” néven hivatkoznak. Az első ilyen tisztogatásra 1498-ban került sor, miután a (김종직) által vezetett frakció követői rossz szemmel nézték király számukra morálisan elfogadhatatlan, korrupt uralkodását. A király több száz tudós-hivatalnokkal végzett, többeket pedig száműzött. 1504-ben újabb véres jelenetre került sor, amikor tudomására jutott, hogy anyja korábban udvari összeesküvés áldozata lett. Számos udvari tisztviselő lelte halálát a király bosszújában, mások holttestét pedig kiásták és megbecstelenítették. t végül lemondatták és „lefokozták” herceggé (ezért lett posztumusz nevének utótagja a herceg jelentésű , a királyok esetében szokásos („ősapa”) vagy („nagy előd”) helyett).
A harmadik nagy tisztogatásra 1519-ben került sor (1506–1544) idején a radikális reformötleteiről híressé vált (조광조) és követői ellen, akik kritizálták a királyt a támogatóinak osztott földadományok miatt. Az utolsó nagy tisztogatás 1545-ben történt, trónra kerülésének jogosságával kapcsolatosan, jórészt mert anyjának klánja két táborra szakadt és más-más királyjelöltet támogattak halálát követően.
Japán támadás thumb|250px|Rekonstruált életnagyságú teknőshajó ban
A politikai csatározások ellenére az országban viszonylagos béke honolt, melyet a 16. század végén a japánok törtek meg. Tojotomi Hidejosi, miután egyesítette Japánt, Korea felé fordult, és nagyszabású hadjáratot indított az ország ellen, melyet bázisként akart felhasználni Kína elleni hadjáratához. Mintegy negyedmillió katonát szánt e célra, és 1592. május 23-án fővel partra szállt nál. A államvezetés már 1591-ben értesült a japánok szándékáról, ám nem tudták eldönteni, mennyire kell komolyan venni, így alig történt intézkedés a védelmi vonalak megerősítésére. Tojotomi könnyedén elfoglalta a partvidéket, majd elkezdett a félsziget belseje felé nyomulni, három hét alatt elérte és elfoglalta a fővárost és tovább haladt észak felé. Két hónappal a támadás indítása után Konisi Jukinaga Phenjant is bevette. A szétzilálódott koreaiak a Ming-dinasztiától kértek segítséget, akik a koreai származású (李如松) tábornokot küldték Phenjanhoz és vereséget mértek Konisi seregére 1593 februárjában. A spontán szerveződő vidéki erők és a kínaiak segítségével a japánokat lassan, de biztosan sikerült a déli partvidékre visszaszorítani. Kiemelkedő volt a szerepe admirálisnak, aki több száz japán hajót pusztított el legendássá vált, vasborítású teknőshajói segítségével.
1594-re patthelyzet alakult ki, a kínaiak és a japánok diplomáciai úton kísérelték meg az egyezkedést, ám nem jutottak dűlőre, így 1597-ben a japánok újra támadásba lendültek. Ezúttal azonban a kínai oldalról megerősített koreai sereg felkészültebb volt, és a koreaiak kezére játszott a Tojotomi Hidejosi 1598-as halálát követő hatalmi harc is, melynek következtében a japánok visszavonultak a félszigetről. Bár a hadjárat kudarcba fulladt, hatalmas pusztítást hagyott maga után, templomokat, palotákat, teljes falvakat égettek porig. A kínai segítség miatt megerősödött kapcsolata a kínaiakkal. A koreaiak is hagytak nyomot maguk után a japánokban, akik több száz koreait hurcoltak el magukkal, közöttük tudósokat, akik a neokonfucianizmus eszméjét vitték magukkal Japánba. A fogolyként behurcolt fazekasok pedig befolyással voltak a japán fazekasság fejlődésére.
Mandzsu támadások thumb|200px|A -emlékmű (삼전도비), melyet annak emlékére emeltek, hogy behódolt a mandzsuknak