Pongráctelep Budapest X. kerületében található, Kőbánya Laposdűlő városrészében. Fővárosi kislakásos lakótelepként épült 1939–1941 között, Pongrác úti lakótelep, Kis-Pongrác telep néven is ismert.
Fekvése A lakótelep trapéz alakú területét az óramutató járásával megegyező irányban körbejárva a Salgótarjáni utca (1953-ig Tomcsányi utca), Pongrác út, Csilla utca és a Gyöngyike utca határolja. Tágabban a 37-es villamos töltése, a Kőbánya-Teher pályaudvar, a hatvani vasútvonal töltése és a Fővárosi Gázművek telephelye által közrezárt területen helyezkedik el.
Története
Előzményei
Építése (1939–1942) Tervezés Az 1929–1933 közötti gazdasági világválság erősen visszavetette az 1920-as évek mégoly szerény mértékű lakásépítkezéseit is, 1938-ban már az üres lakások kritikusan kis száma jelezte a lakásínség mértékét. Még mindig tízezrek éltek ágybérlőként vagy az Auguszta-telephez hasonló nyomornegyedekben. A lakáshelyzet súlyosságát érzékelve a főváros a 197/1937. számú közgyűlési határozattal 3000 „olcsóbérű” kislakás építését irányozta elő, javarészt OTI és MABI kölcsönből (Országos Társadalombiztosító Intézet, Magánalkalmazottak Biztosító Intézete), valamint ingatlanadó mentességet igényelve az államtól. A tervezés lassan haladt, csak az 1939. június 20-i közgyűlési előterjesztés68.806/1939—VI. pm. sz. Melléklet a Fővárosi Közlöny 1939. évi június hó 20-i (38.) számához. Előterjesztés kislakások építése és az erre a célra szolgáló kölcsön felvétele tárgyában. vitája után gyorsultak fel az egyeztetések a pénzügyi háttér megteremtéséről. A főváros először a pénzügyminisztériumhoz fordult hitel és ingatlanadó mentesség biztosítása tárgyában. A pénzügyminisztérium vonakodása miatt ezután a főváros a belügyminisztériumhoz intézett felterjesztést, hogy hitelszerződést köthessen az OTI-val, 1939–1941 között öt részletben folyósítandó, összesen 20 millió aranypengő hitelről, 40 évi futamidőre, 4%-os kamattal; valamint 40 éves házadómentességet is próbált szerezni az államtól. A belügyminiszteri jóváhagyás után 1939 októberére sikerült az OTI-val megegyezni a 20 millió pengős hitelről. Ekkorra a polgármesteri XIII. ügyosztály lebonyolította a tervpályázatot, valamint a részletes költségkalkuláció által számolt költségemelkedések miatt a felépítendő kislakások számát lecsökkentették 2400-ra (az elkezdődött második világháború folyamatosan drágította az anyag- és munkaerő költségeket).
A lakásépítési program előkészítése során külön szakértői bizottságot állítottak fel túlnyomórészt építészmérnök végzettségű törvényhatósági bizottsági tagokból. Ez a bizottság választotta ki a 3000 kislakás felépítésére alkalmas területeket, túlnyomórészt a korabeli Budapest külső kerületeiben (IX–XIV.) jelölték ki, ezek közül Kőbányára, a Pongrác út és Tomcsányi (ma Salgótarjáni) utca sarkán lévő fővárosi tulajdonú, 38911 helyrajzi számú telekre tervezték a legtöbb, 818 lakást. Ezenkívül meghatározták az építési irányelveket, lakástípusokat, közművesítést, költségkalkulációkat. A kiszemelt telkeken az adott beépítési szabályozásnak megfelelően 3–5 emeletes bérházakat terveztek, kivéve a XIV. kerületi Álmos utcát (ma Bánki Donát utca), ahol iker családi házakat építettek.
Az építkezés első szakasza: 1939–1940 bélyeg|Pongráctelep helytörténeti térképe A Tomcsányi (mai Salgótarjáni) utca és Pongrác út sarkán lévő fővárosi telken 1939 októberében kezdtek el építeni egyszerre húsz háromemeletes lakóházat, hatféle típusterv szerint. A kor középítkezéseit nyílt versenytárgyalásokon keresztül valósították meg magánvállalkozók; a pályázatok során több mint 300 kisiparosnak és kisvállalkozónak, valamint 1600 munkásnak biztosítottak munkalehetőséget, a pályázatok közül a legolcsóbb, illetve legmegbízhatóbb ajánlatokat előnyben részesítve.Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten 1876–1948. Budapest, 2008, 295. o. Az eredeti tervek szerint már 1940 májusában befejezték volna a lakóházak építését, azonban az Európában zajló második világháború az akkor még semleges Magyarországon is éreztette hatását egyre nehezülő anyagbeszerzés és súlyosbodó munkaerőhiány formájában. Így a tervezett befejezés fokozatosan csúszott el 1940 őszére, október 1. és december 1. között költözhettek be az első lakók a 20 lakóépületbe. 1943–44-ben a legtöbb ház tetőterét részlegesen beépítették, így az eredetileg 818 lakásos telepen ma 888 lakás van.Népszava, 1943. szeptember (71. évfolyam, 197–221. sz.) • 1943-09-25 / 217. szám, 7. o.
A telep két hosszanti oldalán sávos elrendezésben álló 18, és két merőleges tengelyű bérház hatféle típus szerint valósult meg. A bérházak mindegyike háromemeletes, magas tetős épület, szerény, takarékos architektúrával, nyerstégla és vakolt felületek váltogatásával. Valamennyi lakás zárt lépcsőházból nyílik, többségük lakókonyhás-hálófülkés, kisebb részük kétszobás, fürdőszoba nélküli. A házak felmenő falai részben mészhomokból, részben égetett agyagtéglából készültek, a födémek vasbetongerendák között béléstestes megoldásúak, a tetőfedés rozsdabarna eternitpala.Ferkai András: Pest építészete a két világháború között. Budapest, 2001, 318. o.
A hatféle épülettípust elismert építészmérnökök tervezték. Maga a lakótelep, a felépülte után egységesen a Pongrác út 9. sz. alatt szerepelt, ezen belül voltak az 1-től 20-ig számozott házak, és az A, B, C, D betűkkel jelölt lépcsőházak. Érdekesség, hogy a lakásokat nem (lépcső)házanként, hanem az egész telepen egységes rendszerben számozták, az 1. épületben kezdve az 1. lakástól a 20. épületben lévő 818. lakásig. Míg a házszámozást az 1960-as években teljesen átszervezték (a lakóházak számozását a Salgótarjáni és Csilla utcára kiosztva), a lakásszámok mai napig megmaradtak 1-től 818-ig, sok helyen még a lépcsőházi kapuknál a falon is láthatóan (pl. „739–754”). Jelenleg a legtöbb házon a régi házszámok is láthatók, van, ahol római és arab számozással egyaránt.
Az 1. sz. típusból két (1. és 11.) épületet Kollár Gyula, a 2. sz. típusból hat (3–5. és 13–15.) épületet Krassói Virgil, a 2/b sz. típusból négy (2., 6., 12. és 16.) épületet Virágh Pál, a 3/a sz. típusból három (8–10.) épületet Benedek Frigyes, a 3/b sz. típusból három (18–20.) épületet Dümmerling Ödön, a 4. sz. típusból két (7. és 17.) épületet Puskás Károly tervezett.
A húsz lakóépületben lévő lakásokon kívül a Pongrác út menti 1. és 11. épületben 5–5 üzlethelyiséget is kialakítottak, ezekben a lakók visszaemlékezései szerint posta, rendőrőrs, fodrászat, szatócsbolt, községi élelmiszerbolt, lóhúsbolt, trafik, tejcsarnok, kocsma stb. kapott helyet. A két ház közötti teresedésen pedig cukorkaárusító bódé állt évtizedekig, az egyik lakóház pincéjében berendezett cukrászműhelyből kapott termékeket árusítva.
A 818 kislakásból 680 kb. 37 nm-es, lakókonyhás, két hálófülkés, és 138 db 45 nm-es, kétszobás lakás épült, mindegyik vízöblítéses vécével, de fürdőhelyiség nélkül (ami helyett külön közfürdő épült a lakótelep második építési fázisában). A hálófülkés lakásokhoz kamra helyett a lakókonyha ablaka alatt kívülről szellőző kamraládák, korabeli népnyelven „Hitler-kasztlik” készültek. A pincékbe mosókonyhák és pincerekeszek kerültek. A szobákban hajópadló, konyhában és a mellékhelyiségekben kőpadlóburkolat volt. A fűtést lakásonként átlagosan két fa- és széntüzelésű vaskályhával biztosították, a pincében helyet kialakítva a tüzelőanyag tárolására. A pincékből nyílnak a ma is létező óvóhelyek, amelyeket a már zajló világháború miatt előírásszerűen alakítottak ki. A vezetékes ivóvizet egy konyhai falikút biztosította, ezen kívül még villanyvilágítás is be lett vezetve a lakásokba. A korabeli közművek közül a vezetékes gáz ugyan hiányzott (a szomszédos gázgyár ellenére is), de Budapesten még az 1930-as években is szűk körű volt a városi gáz közvilágításon kívüli használata. A fürdőszoba hiánya sem volt elmaradott a korabeli viszonyok között: a fővárosi munkásságnak kevesebb mint 10%-a lakott az 1930-as évek végén fürdőszobás lakásban,Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870–1940). Budapest, 1998, 195. o. a Pongrác úti telepen viszont más hasonló kislakásos telepekhez képest valóban megépítették a tervezett közfürdőt.
Az építkezés második szakasza: 1941–1942 Miközben 1940 novemberére elkészült mind a 20 lakóház, már 1939-ben elkezdték tervezni a telep életéhez fontos közintézményeket. A lakótelep előrelátható népességénél fogva gondoltak arra is, hogy a lakosság nevelésügyi, egészségügyi, kulturális és szórakozási lehetőségeit is biztosítsák a telepen. Ennek következtében óvodát- és gyermekotthont, iskolát, közfürdőt és mozit is építettek, külön-külön épületeket emelve ezekre a célokra, amelyek a telep területének középső sávjában foglalnak helyet, körülöttük szabályos elrendezésben csoportosulnak a kislakásos bérházak.
Minthogy a telep összes lakását fürdőhelyiség nélkül tervezték és építették, egy külön közfürdőépületet biztosítottak a telep lakosságának. A Benkhard Ágost tervezte épület földszintjén a női fürdőt, emeletén a férfi fürdőt helyezték el. A női fürdőben 10 zuhanyozófülke és hozzátartozó öltöző, továbbá 11 kádas fürdőszoba létesült. A 10 zuhanyozófülkét tartalmazó férfifürdő és ugyanannyi fülkét tartalmazó fiúzuhanyzó kapott helyet külön-külön öltözőkkel és ide került 11 kádas fürdőszoba is. A földszintre gondnoki lakást, a pénztárhelyiséget, a fürdős szobáját és több kisebb mellékhelyiséget helyeztek el. Az épület másik szárnyában a külön férfi és női várószobával, rendelőszobával, vetkőzőfülkékkel, laboratóriummal és ragályos betegeket elkülönítő szobával felszerelt orvosi rendelőt helyeztek el. A pincében volt a kazánház, a szénraktár, az óvóhely és a ruhatár.
A közfürdő telektömbjén, a lakótelep nyugati végében 200 gyermek befogadására alkalmas óvoda és napközi otthon épült, tervezte Szabó László. A túlzsúfolt környékbeli kőbányai és zuglói iskolák miatt sürgősen építeni kellett egy elemi iskolát is, melynek helyét a lakótelep közepén jelölték ki egy külön tömbtelken. A Györgyi Dénes által tervezett 24 tantermes iskola kétemeletes épületének építését 1941 szeptemberére tervezték befejezni, de a háborús gazdasági helyzetben egyre jobban elhúzódtak a munkálatok, és csak 1942. áprilisban kezdődhetett meg itt a tanítás. A községi népiskola elkülönített leány- és fiúoktatást biztosított, az északi szárnyban működött a leányiskola, a déli szárnyban pedig a fiúiskola. Az iskola címe (a környező lakótelep Pongrác út 9. házszámához képest) a Tomcsányi utca 5. lett, ma Salgótarjáni utca 53/B. bélyeg|A Pongráctelep helytörténeti térképe A leendő lakosok kulturális igényeire gondolva határozott a főváros mozi építéséről is a telep délkeleti sarkában, amely 1941 nyarán kezdett üzemelni (tervezte: Horváth Szabolcs), nagyon egyszerű kiképzésű, ideiglenesnek szánt épületben.Tér és Forma. 1942/11. 169–182. o.
Végül a telep közvetlen környezetét is rendezni kellett: bekötni a telepet a fővárosi közműhálózatba, sőt úthálózatba is, mert a Tomcsányi (ma Salgótarjáni) utcának a Zách utcától Pongrác útig tartó szakaszát csak ekkor építették ki. A telepet nyugatról és délről határoló, még évtizedekig névtelen (1960-as évektől Gyöngyike és Csilla) utcákat, valamint a mai napig névtelen belső utcahálózatot is ekkor építették ki. A korabeli viszonyok között eleve nem terveztek autóparkolókat, a tömegközlekedéshez pedig elegendőnek tartották az akkoriban még jóval sűrűbben járó villamosokat. A lakóházak közötti tágas területeken pihenőkerteket, valamint „lubickoló” medencéket (pancsolókat) és homokozókat létesítettek, az utak mentén fasorokat telepítettek, és a tervek szerint kb. 140 padot is elhelyeztek.Fővárosi Közlöny 1941.03.28, 15. szám, 316. o. Az iskola előtti és mögötti nagyobb térségekben egy-egy kertszerű teret alakítottak ki (az iskolai sportpálya évtizedekkel később épült, addig nyílt közterület volt a helye). A lubickolómedencékbe egy-egy kútszoborból jött a víz, mára sajnos csak a Mackók c. szobor maradt meg közülük.