A japán diaszpóra tagjai, akik ként ismertek, azok a személyek, akik Japánból kivándoroltak és leszármazottaikkal együtt egy idegen országban tartózkodnak. Japánból az első kivándorlást, mely a Fülöp-szigetekre történt, a 12. században jegyezték fel, de nem vált tömegjelenséggé egészen a Meidzsi-korig, amikor is a Japánok elkezdtek a Fülöp-szigetekre és Észak-Amerikába emigrálni. 1897-ben 35-en vándoroltak Mexikóba,Ministry of Foreign Affairs (MOFA), Japan: Japan-Mexico relations 1899-ben pedig 790-en PerubaPalm, Hugo. "Desafíos que nos acercan," El Comercio (Lima, Peru). March 12, 2008. költöztek. A gyarmati időszakban szintén jelentős volt a kivándorlás a Japán Birodalom területeire, de ezen emigrálók többsége hazatelepült Japánba miután a második világháború véget ért Ázsiában.
A Nikkeiek és a Külföldi Japánok Szövetsége szerint körülbelül 2,5 millió nikkei él különböző országokban szerte a világon. A legnagyobbak ezen külföldi közösségek között Brazíliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Peruban és a Fülöp-szigeteken találhatóak. A Meidzsi-korban kivándoroltak leszármazottai még mindig felismerhető közösségeket alkotnak ezekben az országokban, a Japánban elő emberektől különvált etnikai csoportot alkotva.
Terminológia A nikkei elnevezés a japán szóból ered, mely azokra a japán emberekre és leszármazottaikra utal, akik kivándoroltak. Az emigráció pedig azokra utal, akik nem átmeneti időre, hanem állandó letelepedési céllal hagyják el Japánt. Ezek a csoportok pedig történelmileg is meg lettek különböztetve olyan kifejezésekkel, mint isszei (első generációs nikkeidzsin), niszei (második generációs nikkeidzsin), szanszei (harmadik generációs nikkeidzsin), jonszei (negyedik generációs nikkeidzsin). A nikkeidzsin szó nem mindig vonatkozik azokra a japánokra, akiknek még mindig van japán állampolgári státuszuk. A kifejezés használata a perspektívától függ. Például a japán kormány azokat tartja nikkeinek, akiknek van állampolgárságuk, és bizonyítani tudják három generációra visszamenőleg a japán vérvonalat – így tehát a 4. generációs nikkeidzsinek már nem tartózkodhatnak legálisan Japánban, mert jogilag már nem különböznek egy külfölditől. Másfelől viszont az Egyesült Államokban és egyéb országokban is a nikkeidzsinek saját közösségeket és identitást alakítottak ki, amikbe már az első generációs japán bevándorlókat is beleveszik; számukra az állampolgárság kevésbé lényeges, annál inkább a közösség iránti elkötelezettség.
A Discover Nikkei, a Japán Amerikai Nemzeti Múzeum a következőként definiálta a nikkeieket:
A definíciót egy hároméves kollaboratív program, a Nemzetközi Nikkei Kutatási Program hozta létre, mely 10 országból több mint 100 kutatót és 14 részt vevő intézetet foglalkoztatott.
Korai történelem Tengeren túl élő japánok már a 15. század óta léteztek.
Miután a portugálok először léptek kapcsolatba Japánnal 1543-ban, egy nagy méretű rabszolgakereskedelem fejlődött ki, melyben a portugálok japánokat vettek mint rabszolgákat és eladták őket különböző helyeken a tengerentúlon, beleértve magát Portugáliát, egészen a 16. és 17. századig. Sok dokumentum említi az óriás rabszolga kereskedelmet, a tüntetésekkel együtt melyek a japán emberek rabszolga sorba taszítása ellen szóltak. Úgy vélik, hogy a japán rabszolgák voltak az elsők a nemzetük soraiból, akik Európába jutottak. A portugálok pedig nagy számban vásároltak japán rabszolgalányokat szexuális célokra, amint azt az Egyház is említi 1555-ben. Sebestyén király félt, hogy a masszív méreteket öltött japán rabszolgakereskedelem negatív hatással van a katolikus hitre való áttérítésre, így 1571-ben betiltotta.
Luis Cerqueira portugál jezsuita egy 1598-ban írt dokumentumában megemlíti, hogy a japán rabszolganőket még ágyasként is eladtak fekete afrikai matrózoknak, együtt az európai társaikkal, akik portugál hajókon szolgáltak, melyek Japánban kereskedtek. A japán rabszolgákat a portugálok Makaóba vitték, ahol néhányuk nem csak a portugálok szolgái voltak, hanem azok szolgáinak szolgái, mivel a portugáloknak maláj és afrikai szolgáik is voltak, akik cserébe saját japán szolgát kaptak.
Hidejosi annyira felháborodott, hogy a saját népét tömegesen adják el rabszolgaként Kjúsún, hogy 1587. július 24-én írt egy levelet a jezsuiták tartományi alelnökének Coelho Gáspárnak, követelvén a portugálok, sziámik (tájföldiek) és kambodzsaiak japán rabszolga vásárlásának betiltását és azon japán szolgák visszajuttatását, akik egészen Indiáig kötöttek ki. Hidejosi a portugálokat és a jezsuitákat hibáztatta a rabszolgakereskedelem miatt és ennek okán betiltotta a keresztény hittérítést.
Néhány koreai szolga, akiket a portugálok megvettek, Japánból lettek szállítva, ahol több tízezer koreai hadifogollyal voltak együtt, akiket Japán koreai inváziójának idején (1592-98) szállítottak az országba. Történészek arra is fény derítettek, hogy miközben Hidejosi a megbotránkozását és felháborodását fejezte ki a portugálok japán rabszolgakereskedelmével kapcsolatban, addig ő maga is részt vett egy tömeges rabszolga kereskedelemben Japánban, melyek koreai hadifoglyokból álltak.
1578-ban Fillippo Sassetti látott pár kínai és japán szolgát is Lisszabonban egy nagyobb rabszolga közösségben, bár a szolgák többsége fekete volt.
A portugálok nagyra tartották az ázsiai szolgákat, például a kínaiakat vagy a japánokat, többre mint a szub-szaharai afrikai szolgákat, mert azok intelligensnek és szorgalamasnak tartották őket.
1595-ben sikerült elfogadtatni egy törvényt Portugáliában, mely betiltotta a kínai és japán szolgák adás-vételét.
A 15. századtól a 17. század elejéig japán tengerészek Kínába és Délkelet-Ázsiába utaztak, néhol japán falvakat is kialakítottak.Harumi Befu , International Nikkei Project Ez a tevékenység az 1640-es években megszűnt, amikor a Tokugava-sógunátus tengerészeti korlátozásokat léptetett életbe, amely megtiltotta a japánoknak, hogy elhagyják az országot, akik pedig már külföldön voltak nem térhettek vissza. Ezt a politikát 200 éven keresztül nem függesztették fel. Az utazási korlátozásokon enyhítettek, miután Japán diplomáciai kapcsolatokat nyitott meg a nyugati államokkal. 1867-ben a bakufu utazási dokumentumokat kezdett kibocsátani tengerentúli utazás és emigrálás céljából.For more on the history of travel documents and passports in modern Japan, see "外交史料 Q&A その他" (Diplomatic Historical Materials Q&A, misc.). 外務省 (Ministry of Foreign Affairs) . thumb|View of passengers arriving in Vancouver aboard the Kumeric 1885 előtt nem sok japán vándorol ki, részben azért mert a Meidzsi kormány vonakodott engedélyezni az emigrálást, azért is mert nem volt elég politikai ereje, hogy megfelelő biztonságot nyújtson a japán kivándorlóknak és azért is mert úgy gondolta, hogy japánok jelenléte mint szakképzetlen segédmunkások akadályoznák az egyenlőtlen szerződések átvizsgálását. Egy említésre méltó kivétel volt ez alól amikor 153 szerződéses munkás emigrált – hivatalos útlevél nélkül – Hawaiiba 1868-ban.Known as the Gannen-mono (元年者), or "first year people" because they left Japan in the first year of the Meiji Era. Jonathan Dresner, "Instructions to Emigrant Laborers, 1885–1894: "Return in Triumph" or 'Wander on the Verge of Starvation,"" In Japanese Diasporas: Unsung Pasts, Conflicting Presents, and Uncertain Futures, ed. Nobuko Adachi (London: Routledge, 2006), 53. Egy része ennek a csoportnak a kezdeti munkaszerződés lejárta után is maradt, kialakítva ezzel a Hawaii nikkei közösség magját. 1885-ben a Meidzsi kormány elkezdte hivatalosan szponzorálni a kivándorló programokat, hogy enyhítsék a túlnépesedés okozta nyomást és a Macukata-defláció hatását a vidéki területeken. A következő évtizedben a kormány szorosan részt vett az emigrálók indulás előtti útmutatásában. A japán kormány próbálta a kivándorlókat jó modorúnak tartani, hogy megmutassák a Nyugatnak, hogy Japán milyen méltóságteljes és tiszteletre méltó ország. 1890-es évek közepére, olyan bevándorlási cégek (imin-kaisha 移民会社) kezdtek dominálni, melyeket nem a kormány szponzorált, de a kivándorlási mintákat a kormány által szankcionált ideológiák továbbra is befolyásolták.Dresner, 52-68.
Ázsia
1945-ig A japán emigrálást Ázsia többi részébe már a 12. században feljegyezték.Philippines History, Culture, Civilization and Technology, Filipino . Asiapacificuniverse.com. Hozzáférés ideje: 2013-08-24. A korai japán települések Lingayen Gulfban, Manilában, az Ilocos partján és Visayasban voltak, amikor a Fülöp-szigetek még a Srivijaya és Majapahit Birodalom irányítása alatt voltak. A 16. században Ayutthaya, Thaiföldön is kialakultak japán települések, a 17. század elején pedig először került feljegyzés arról, hogy a Holland Kelet-Indiában (ma Indonézia) japán telepesek vannak. Egy nagyobb hullám is érkezett a 17. században, amikor a vörös pecsétes hajók elkezdtek kereskedni Délkelet-Ázsiában és japán katolikusok menekültek el a sógunok által életbe léptetett vallási üldözések miatt, majd telepedtek le a Fülöp-szigeteken. Sokan közülük összeházasodtak a helyi filipina nőkkel, egy új japán-mestizo közösséget létrehozva. A 16. és 17. században több ezer japán kereskedő migrált a Fülöp-szigetekre és asszimilálódott a helyi lakossággal. pp. 52–3
1898-ban Holland Kelet-Indiai gyarmati kormányzat statisztikái azt mutatták, hogy 614 japán él a Holland Kelet-Indiában (166 férfi, 448 nő). A Fülöp-szigetek amerikai gyarmat korszakában a földeken dolgozó japán munkások száma olyan mértékben megnőtt, hogy a 20. században Davao várost Ko Nippon Koku-nak kezdték hívni (magyarra fordítva "Kis Japán"). A városban működött egy japán iskola, egy sintó szentély és egy Japánból érkezett diplomáciai képviselet is. Még egy népszerű étterem is van, melyek a neve "A Japán Alagút" és egy, a háború időszakából megmaradt japánok által épített alagutat is magába foglal.
A Japán Birodalom idején szintén jelentős kivándorlás volt jelen különböző területekre, mint például Korea,Japanese Periodicals in Colonial Korea Tajvan, Mandzsúria és Karafuto.Japanese Immigration Statistics , DiscoverNikkei.org Az Amerikából emigrálókkal ellentétben, azok a japánok, akik a gyarmatokra költöztek nagyobb szociális státusszal rendelkeztek mintsem kisebbel mikor megérkeztek.
1938-ban japán élt Tajvanon.Formosa (Taiwan) Under Japanese Rule A második világháború végére több mint 850.000 japán élt Koreában és több mint 2 millió Kínában,Killing of Chinese in Japan concerned, China Daily többségük farmerként dolgozott Mandzsuokóban (a terv az volt, hogy 5 millió japán telepedjen le Manchukuoban)
Az 1939-es decemberi népszámlálás szerint a Nanjóchó népessége fő, amiből japán volt. 1941 decemberére Saipannak több mint fős népessége volt, ebből japán. Több mint ember élt Karafutóban (Szahalin déli részén), amikor a szovjetek megkezdték az offenzívájukat 1945 augusztus elején. A legtöbben japán vagy koreai leszármazottak voltak. Amikor Japán elvesztette a Kuril-szigeteket, japánt utasítottak ki, többségüket a déli szigetekről.The Kurile Islands Dispute
1945 után A második világháború után a legtöbb külföldi japán hazaköltözött. A Szövetséges Hatalmak több mint 6 millió japán nemzetiségűt küldtek haza a gyarmatokról és harcmezőkről egész Ázsiából.When Empire Comes Home : Repatriation and Reintegration in Postwar Japan by Lori Watt , Harvard University Press Csak néhányan maradtak a tengerentúlon, gyakran akaratuk ellenére, mint például az árvák Kínában vagy a hadifoglyok, akiket a Vörös Sereg Szibériában dolgoztatott. Az 1950-es és 1960-as években közel 6000 japán tért vissza Észak-Koreába együtt a Zainichi Koreai házastársaikkal, hadifoglyot pedig a Szovjetunió küldött vissza. Lásd: japánok Észak-Koreában
Hong Kongban van egy japánokból álló közösség, amely nagy részben üzletemberekből áll. Indiában körülbelül 4018 japán él, többnyire mérnökök vagy cégvezetők, többségük pedig Haldiában, Bangaloreban és Kolkatában él. Emellett 903 japán él Pakisztánban, többségük Iszlamabadban és Karacsiban.
Amerika