A Pandoravirus a vírusok egy neme (genusa), hozzá tartoznak a ma ismert legnagyobb genommal rendelkező fajok. Genomja kettős szálú DNS-ből áll. A többi óriásvírushoz (Mimivirus, Megavirus, Pithovirus) hasonlóan a pandoravírusoknak is amőbák a gazdaszervezetük, ám azoknál jóval több génnel rendelkezik és struktúrájában is különbözik tőlük. A 2014-ben felfedezett Pithovirus kapszidja ugyan másfélszer akkora mint egy Pandoravirusé, génállománya azonban kevesebb mint az egyharmada.

Felfedezése A pandoravírusok felfedezését a francia kutató-házaspár, Jean-Michel Claverie és Chantal Abergel jelentette be a Science tudományos folyóiratban, 2013-ban. Korábban is észleltek már amőbákban pandoravírus-szerű objektumokat, de nagy méretük miatt nem feltételezték, hogy vírusok lennének. 2008-ban a német Patrick Scheid egy szaruhártya-gyulladásban szenvedő nő kontaktlencséjén élő amőbából leírt hasonló részecskéket, amelyeket ő "endocitobiontnak" nevezett.

Korábban az 1992-ben felfedezett, de amőbákban parazita életmódot folytató baktériumnak gondolt Mimivirusról derült ki 2003-ban, hogy valójában vírus, 2011-ben pedig a chilei partok mentén a tengervízből izolálták az akkor rekordnak számító 1,2 millió bázispárból álló genomú Megavirust.

A francia kutatók ennek alapján kezdték vizsgálni az amőbák óriásvírus-szerű parazitáit és két fajt is találtak: a Pandoravirus salinus chilei tengeri üledékből lett izolálva, genomja mintegy 2,5 millió bázispár; illetve a Pandoravirus dulcis egy ausztrál sekélyvízű medencéből került elő - ennek genomja 1,9 megabázis. Mivel a két fajt két kontinensen fedezték fel, a hasonló vírusfajok valószínűleg meglehetősen elterjedtek a világon.

Abergel és Claverie 2014-ben közölte, hogy 30 ezer éve fagyott szibériai permafrosztból sikeresen izolálták az eddig ismert legnagyobb méretű vírust, a Pithovirust.

Leírása A pandoravírusok külső burka mintegy 1 mikrométer hosszú, formája ovális, egyes baktériumokéra hasonlít. A nagyobb genommal rendelkező P. salinusnak 2556 génje (olyan DNS-szakasza, amely feltehetően fehérjét kódol) van - összehasonlításul a HIV-nek vagy influenzavírusoknak mintegy 10 - ám ezeknek mindössze 6%-a hasonlít más organizmusok génjeihez. A szekvencianalízis alapján nincsenek rokonságban a többi óriásvírussal, emiatt még azt is felvetették, hogy az élőlények egy teljesen különálló ágához tartozhatnak.

Mindkét pandoravírus-fajt az Acanthamoeba castellani amőbából izolálták, esetleges más gazdaszervezetéről nincs adat.

Források La Scola B, Audic S, Robert C, Jungang L, de Lamballerie X, Drancourt M, Birtles R, Claverie JM, Raoult D. (2003). "A giant virus in amoebae". Science 299 (5615): 2033. Scheid P, Hauröder B, Michel R (2010). "Investigations of an extraordinary endocytobiont in Acanthamoeba sp.: development and replication". Parasitol Res 106 (6): 1371–7. Arslan, D.; Legendre, M.; Seltzer, V.; Abergel, C.; Claverie, J.-M. (2011). "Distant Mimivirus relative with a larger genome highlights the fundamental features of Megaviridae". Proceedings of the National Academy of Sciences 108 (42): 17486–91. Pennisi, Elizabeth (July 2013). "Ever-Bigger Viruses Shake Tree of Life". Science 341 (6143): 226–227. Pandoravirus, bigger and unlike anything seen before Virology blog Pandoravirus: Missing link discovered between viruses and cells Science Daily

Fordítás

Kategória:Vírusok