Kincses Károly (Budapest, 1954. július 5. –) muzeológus, fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítója.

Élete Előbb 1975–1979 között a szombathelyi Tanárképző Főiskola magyar–népművelés szakpárját, majd 1983-1985 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának népművelés szakát végezte el. 1979–1980-ban Budapesten, a VI. kerületi Tanács Művelődési Főosztályán művészeti főelőadóként, 1981-től az akkor nyílt Gödöllői Művelődési Központ igazgatóhelyetteseként, majd 1985-től 1990-ig a Magyar Színházi Intézetben fotómuzeológusként dolgozott. 1981–1988 között fotótechnika-történeti alkotótáborokat vezetett, Flesch Bálinttal közösen.

1991 decemberétől volt az alapítványi formában működő kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum alapító igazgatója, illetve az azt fenntartó Magyar Fotográfiai Alapítvány titkára,https://www.mmakiado.hu/szerzok/kincses-karoly ám alapítói hozzájárulását a Magyar Fotográfiai Alapítvány és a Múzeum részéről egyesek vitatják. Ismertetésük szerint „az alapítvány alapítása Katona István nevéhez fűződik. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként ő kezdeményezte a Magyar Fotográfiai Alapítvány és a Magyar Fotográfiai Múzeum létrehozását, ekkor került átadásra a Szövetség műtárgyvagyona a Múzeum részére, és ő kérte fel igazgatónak Kincses Károlyt.”https://punkt.hu/2024/07/10/katona-istvan-a-magyar-fotografiai-alapitvany-es-a-muzeum-alapitoja/ Tisztségeiről 2006. január elsejével mondott le.Rákász Judit: Kultúra - dísz a kalap mellett?, Petőfi Népe 61. évfolyam 16. szám, library.hungaricana.hu - 2006. január 19. Az intézmény Kolta Magdolnával közös irányítása alatt önkormányzati és központi költségvetési támogatás nélkül vált nemzetközileg ismert műhellyé.Rákász Judit: Új igazgató a fotómúzeumban, Külföldön és Budapesten sokkal ismertebbek, mint Kecskeméten; Petőfi Népe 61. évfolyam 22. szám, library.hungaricana.hu - 2006. január 26.A múzeum múltja, fotomuzeum.hu (hozzáférés: 0219. március 2.) A fotótörténész ötlete nyomán Mai Manó műteremházát, ami valaha a pincétől a padlásig a fotózás ügyét szolgálta, újra e célra hasznosították, az 1990-es években átalakították. 1995–1999 között Bánkuti Andrással és Kolta Magdolnával megálmodták a kivitelezett házat. 1994 és 1999 között életre hívója és szervezője volt a Magyar Fotográfusok Háza programnak, amely Mai Manó fényképész-műteremházát hasznosítja fotográfiai célra. A Mai Manó Ház 1999 márciusában nyitotta meg kapuit Budapesten a Nagymező utcában,SZTNH Millenniumi Díj, sztnh.gov.hu - 2017. február 23. ahol 1994–1999 között az itt működő Mai Manó Fotógaléria vezetője, kurátora, 1999–2000 között a Magyar Fotográfusok Háza művészeti vezetője volt,Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, fotoklikk.hu (hozzáférés: 0219. március 2.) majd kurátor, 2009–2015 között pedig művészeti főtanácsadó. 2007 és 2009 között a Kieselbach Galéria tanácsadója volt, s más galériáknál is dolgozott a fotóműtárgy-kereskedelem javítása terén.Böröczfy Virág: Fotó/műtárgy/piac - tettek és tétek riportsorozat a hazai fotó műtárgypiac alakulásáról I. rész, Fotopost fotóművészeti folyóirat - 2008. szeptember 29. 2006-tól 2013-ig a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának fotóarchívumot épített az állami tulajdonú műemlékekről készített fényképekből. 2013-tól az akkor megalakult Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ művészeti munkatársa 2015 májusáig. 2019-ig az Eszterháza Kulturális Kutató- és Fesztiválközpont fotótárának vezetője volt. 2019-ben ment nyugdíjba.

Budapest és az ország számos múzeumában, kiállítótermében, valamint 1991 óta a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Mai Manó Házban, illetve más magyar és külföldi helyszíneken hétszáznál is több fotókiállítást rendezett.

A Magyar Fotográfiai Múzeum által indított és gondozott A magyar fotográfia történetéből című kiadványsorozat sorozatszerkesztője, számos kötetének szerzője is. Sajtópublikációi a Fotó, a Fotóművészet, a Fotó-Video, a Fotóriporter, a Tudomány, az Új Tükör, a Népszabadság és más lapokban jelentek meg.A Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa, matarka.hu 1986-ban A fotós művelődés- és falutörténeti gyűjtés módszertana címmel az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete adta ki első önálló könyvét.

Óraadóként tanított az ELTE BTK vizuális antropológia tanszékén, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a szegedi József Attila Tudományegyetemen, a Kaposvári Egyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Fotótechnika-történetről, fotóműtárgy-védelemről szakmai táborokat, továbbképzéseket is tartott. Az OTKA támogatásával 1992–1994 között témavezetője volt a Fotó-műtárgyvédelmi alapkutatások című, majd 1994–1998 között a képek digitális rögzítésével kapcsolatban többek között fotótörténeti, esztétikai, jogi, majd 1998-tól a Magyar fotográfusok életrajzi adatbázisa című kutatási programoknak. Kezdettől fogva egyik szerzője az Allgemeines Künstlerlexikonnak (AKL).Walter de Gruyter, Günter Meissner: Allgemeines Künstlerlexikon: die bildenden Künstler aller Zeiten und Völker, 1. kötet - 1983. (online: books.google.hu) Több fotográfiai és művészeti kuratórium tagja.

Édesapja Kincses Károly mérnök, édesanyja dr. Sőtér Aranka jogtanácsos. Egy testvére van, Katalin. Első házasságából két gyermeke született, Anna és Eszter.

Díjai

1995 – Balogh Rudolf-díj 2000 – Soros alkotói díj 2000 – Demeter-díj 2005 – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje művészi tevékenységéért 2006 – Kecskemét Közművelődéséért és Közoktatásáért díj 2009 – Fehér Rózsa-díj (Kultúraközvetítők Társasága) 2014 – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége tiszteletbeli tagjává választottaElismerések (Tiszteletbeli tagok: 2014. március), muosz.hu (hozzáférés: 2019. március 2.) 2014 – Szőts István-díj (Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozata)

Szerkesztői és írói tevékenysége Kötetei A fotós művelődés- és falutörténeti gyűjtés módszertana; Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete, Bp., 1986 A színház, a fénykép. A 200 éves magyar színjátszás és a 151 éves magyar fotográfia közös történetéből; kiállításrend., tanulmány, katalógusszerk. Kincses Károly; Magyar Színházi Intézet–Országos Színháztörténeti Múzeum, Bp., 1990 A kép- és fényíró Simonyi Antal. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1992. március 20-június 20.; katalógus összeáll., szerk., kiállításrend. Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1992 Almásy Pál, a század tanúja. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1992. október 10–december 30.; kiállításrend., katalógus összeáll. Kincses Károly, szerk. Kolta Magdolna; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1992 Egy fényképező pannonhalmi szerzetes: Palatin Gergely, 1851-1927; kiállításrend., katalógus Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum–Gödöllői Galéria, Kecskemét–Gödöllő, 1993 Fotó Inkey. Egy fényképész visszaemlékezései = Memories of a photographer; szerk. Kincses Károly, ford. angolra Nagy Piroska; Magyar Fotóművészek Szövetsége–Pelikán, Bp., 1993 Levétetett Veressnél, Kolozsvárt; Magyar Fotográfiai Múzeum–VIPress, Kecskemét–Bp., 1993 (A magyar fotográfia történetéből) Moholy-Nagy László: 100 fotó; szerk. Kolta Magdolna, szöveg Hattula Moholy-Nagy, Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum–Pelikán, Kecskemét–Bp., 1995 (A magyar fotográfia történetéből) Munkácsi & Munkácsi; szöveg Kincses Károly, Markovics Ferenc; Magyar Fotográfiai Múzeum–Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány, Kecskemét–Bp., 1996 (A magyar fotográfia történetéből) Kincses Károly–Kolta Magdolna: 97 év a XX. századból: Stefan Lorant; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1997 (A magyar fotográfia történetéből) A Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó csász. és kir. udvari fényképész műteremházában; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1997 Kincses Károly–Kolta Magdolna: Minden magyar fotóriporterek atyja: Balogh Rudolf; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1998 (A magyar fotográfia történetéből) Kincses Károly–Sándor P. Tibor: Fotó – város – történet; Magyar Fotográfiai Múzeum–FSZEK, Kecskemét–Bp., 1998 (A magyar fotográfia történetéből) Fotográfusok – made in Hungary. Aki elment, aki maradt; Magyar Fotográfiai Múzeum–Motta, Kecskemét–Milano, 1998 (319 oldal, 250 képpel, közös kiadásban a Federico Motta Editoréval (Milánó), megjelent francia–olasz–magyar nyelvű változatban) Hevesy Anna–Hevesi Katalin–Kincses Károly: Hevesy Iván és Kálmán Kata könyve; Magyar Fotográfiai Múzeum–Glória, Kecskemét–Bp., 1999 (A magyar fotográfia történetéből) Ferenczy Mária–Kincses Károly: Mandarin öszvérháton. Hopp Ferenc fényképei; Magyar Fotográfiai Múzeum–Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum, Kecskemét–Bp., 1999 (A magyar fotográfia történetéből) A fotográfus, építész, festő Vydareny Iván; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2000 (A magyar fotográfia történetéből) Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? Amit a régi fényképekről tudni kell; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2000 (A magyar fotográfia történetéből) Anne Cartier-Bresson–Kincses Károly: Kertész és Brassai előtt. A modernizmus gyökerei a magyar fotográfiában / Before Kertész and Brassai. The antecendents of modernism in Hungarian photography; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2001 (2002, 204 oldal, 96 képpel, magyar–angol nyelven) M. Szűcs Ilona–Kaposi Endre–Kincses Károly: Martsa Alajos és művészbarátai; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2001 (A magyar fotográfia történetéből) A magyaros stílus. Mítosz vagy siker?; Magyar Fotográfiai Múzeum, Bp., 2001 (A magyar fotográfia történetéből) Angelo; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003 (A magyar fotográfia történetéből) A madaras ember. Koffán Károly (1909-1985) fotográfiái; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003 (A magyar fotográfia történetéből) Mindig magasabbra. 100 éves a motoros repülés; ford. Almási Jánosné; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003 Kolta Magdolna–Kincses Károly: Haár Ferenc magyarországi képei. Út a Munka-körtől a zen-buddhizmusig; Magyar Fotográfiai Múzeum–MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Kecskemét–Bp., 2004 (A magyar fotográfia történetéből) A két Reismann; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2004 (A magyar fotográfia történetéből) Vadas Ernő rettenetes élete és dokumentumok; ford. Risbjerg Anna, Vadász Linda; MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztály, Bp., 2004 Magdi könyve. Képek és írások Kolta Magdolna (1958-2005) emlékére; összeáll. Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2005 (A magyar fotográfia történetéből) Kincses Károly–Kolta Magdolna: Capa. Robert Capa képei a Magyar Fotográfiai Múzeumban; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2005 (A magyar fotográfia történetéből) Kincses Károly–Kolta Magdolna: Hazai anyag. Fotónapló. André Kertész és a magyarok; Magyar Fotográfusok Háza, Bp., 2005 Fenséges amatőrök. A magyar arisztokrácia és a fényképezés, 1839-2006; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből) Mérték. Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy; Magyar Fotóművészek Szövetsége–Magyar Fotográfiai Múzeum, Bp.–Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből) Measure. Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy (Mérték); angolra ford. Andrew Gane; Association of Hungarian Photographers–Hungarian Museum of Photography, Bp.–Kecskemét, 2006 (The history of Hungarian photography, 43.) Pózkatalógus. Kultúra, kapcsolatok és a társadalmi helyzet tükröződése a 19. századi fényképezésben; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2006 (A magyar fotográfia történetéből) Judit Kurtág. Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art; szöv. Kincses Károly, Scherter Judit; szerk. Judit Kurtág, Néray Katalin; Ludwig Múzeum, Bp., 2006 Kálmán Béla utazásai; szöv. Kálmán Béla, Kincses Károly; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007 Képességek. Gaál István fényképei; szöv. Kincses Károly, Módos Péter, Schrammel Imre; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007 (A magyar fotográfia történetéből) Maurer Dóra: Fotómunkák; szöv. Kincses Károly, Eugen Gomringer; Vintage Galéria, Bp., 2007