A a kínai Han-dinasztia hivatalos történeti művének, nak a 30. fejezete, amely az úgynevezett „mongráfiák” ( 志) szakasz utolsó fejezete. Ebben a tekintetben általában nem tekinthető önálló alkotásnak, a jelenleg ismert formája is a összeállítóinak munkája, az összeállítás alapjául szolgáló korábbi források, valamint a tematikája miatt, általában külön, mintegy önálló alkotásként szokás rá hivatkozni. A (szó szerint: „Értekezés az irodalomról”) valójában egy bibliográfiai katalógus, amely tartalmazza a összeállításának lezárásáig született, a szerzők által fellelhető vagy ismert kínai nyelvű könyveket. Ez a fejezet önmagában a 100 tekercsből álló nak 30 tekercsét teszi ki tehát a teljes történeti műnek majdnem az egyharmada. A bibliográfiában szereplő műveknek – részben vagy egészben, illetve valamilyen változatban – ma mindössze közel 20%-a ismert, amelynek egyik oka a -dinasztia idején, i. e. 204-ben elrendelt és végrehajtott nagy könyvégetés. Épp ezért a páratlan forrásnak számít a -kor előtti irodalom és írásbeliség tanulmányozásához.

Összeállítása Jól lehet, a összeállítását általában a szerzőinek, nak (班彪; i. sz. 3–54) és fiának, nak (班固; 32–92) – aki apja halála után folytatta és befejezte annak művét – tulajdonítják, azonban a fejezethez írt bevezetőből, előszóból tudni lehet, hogy ők egy bizonyos (劉歆; kb. i. e. 50. – i. sz. 23.) (《七略》) című bibliográfiai összeállítására támaszkodtak. A maga is apjának, (劉向; i. e. 77–6) a (《別錄》) címet viselő katalógusának kibővített változata volt, amely a császári könyvtárban fellelhető művek szerzőinek, címeinek és terjedelmüknek adatait tartalmazta.

Tartalma, szerkezete Az alapul szolgáló katalógust még hét fő kategóriára 略) osztotta, azonban ezt lecsökkentette hat kategóriára, és némelyiket meg is változtatta. A (《七略》 ) csak az i. sz. 23. előtt íródott műveket tartalmazta, így kiegészítette azon művekkel is, amelyek halála után i. sz. 92-ig, vagyis a saját haláláig eltelt hetven év alatt íródtak.

A hat kategória további egységekre osztott. Valamennyi változó számú ból (種) áll, amelynek jelentése: 'fajta', 'féle'. A szerkesztő itt valójában az egyes kategóriákon belüli irányzatokat kívánta elkülöníteni. Így például a hadtudományos irodalom tárgykörébe, kategóriájába sorolt műveket, a következő négy ra, vagyis irányzatra osztja:

„Stratégiai és taktikai tervezők” ( 權謀者) „A hadászati terep- és erőviszonyokra (alapozók)” ( 兵形勢) „A katonai tekintélyből fakadó győzelmet (hangsúlyozók)” ( 兵威勝) „A katonai cselekre és fortélyokra (alapozók)” ( 兵技巧)

A okon belül a következő alkategória a (家), amelynek jelentése: 'család', s amely kifejezéssel már magukat a műveket jelöli a bibliográfia. A bibliográfiai tételek, a műcímek végén fel van tüntetve az adott mű terjedelme is. Erre kétféle mértékegység is előfordul: a (篇) a bambuszcsíkokra íródott művek tekercseit jelenti, míg a (卷) a selyemre íródott könyvek göngyölegére, tekercsére vonatkozik. Ezt manapság általában kötetként, vagy fejezetként fordítják és értelmezik.

+A tartalma A hat kategória ( 略) Osztály ( 種) Iskola ( 家) Tekercs ( 篇, 卷)A konfuciánusok ( 六藝略)91033,123A filozófusok ( 諸子略)101894,324A és a fu-költők ( 詩賦略)51061,318A katonai írások ( 兵書略)453833A csillagászok és jósok ( 術數略)61902,528Az orvosok és alkímisták ( 方技略)436868

A tehát 6 főkategóriába és 38 alkategóriába osztva összesen 596 művet ismertet, amely egykor összesen 13 269 tekercs terjedelmű volt. Ennek a majd hatszáz műnek ma csupán a kb. 20%-a ismert valamilyen formában, változatban.

A hez a történelem során két tudós, írástudó írt kommentárt: (顏師古; 581–645) és (王應麟; 1223–1296).

Hivatkozások Megjegyzések

Források

Irodalom Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California.

Források

Chinese Text Project《藝文志》

Kategória:Kínai irodalom Kategória:Ókori kínai történeti irodalom