A 2014–2016-os orosz pénzügyi válság előidézői az olaj világpiaci árának fokozatos és tartós csökkenése és az emiatt elmaradó orosz exportbevételek a nyersanyagárakból, a nyugati hatalmak Oroszországgal szemben alkalmazott gazdasági szankciói, valamint az orosz gazdaság növekedésének fokozatos lassulása voltak.A kőolaj világpiaci ára 2014 júniusa és 2014 decembere között közel 50 százalékkal került lejjebb. Ez rosszul érintette a nyersanyagexportból származó bevételekre támaszkodó orosz gazdaságot, amely mind helyi, mind globális szinten negatív pénz- és tőkepiaci folyamatokat indított el. A rubel és az olajár gyengülése az orosz tőzsdeindexet is jelentős mértékben érintette. 2014. december eleje és december 16-a közt az orosz RTS index 30 százalékot veszített értékéből.
A válság eseményei időrendben
Dátum Éves inflációs ráta alakulása Jegybanki alapkamat változása Rubel árfolyama (USD/RUB) BRENT kőolaj világpiaci ára ($) 2014. október 8,3 8 41 83 2014. október utolsó hete 8,3 9,5 43,12 78 2014. november vége 8,3 9,5 48 72 2014. december első hete 9,4 10,5 54,45 65 2014. december 16. 9,4 17 80 60 2014. december 16. után 9,4 17 60 60 $ fölött 2014. december 30. 9,4 17 55 57 $ 2015. január 15. 11,4 17 65 $ 48,81 $ 2015. január 30. 13,1 15 69 49 2015. december 12,9% 11% 70 38 2016. január --- 11% 76 30,4
2014. március 20-án a Standard & Poor’s leminősítés lehetőségére utaló módon BBB-ről BBB–-ra módosította Oroszország közepes befektetői államadós-besorolását. A nemzetközi hitelminősítő az EU és az Egyesült Államok gazdasági szankciói miatt a befektetések visszaesését, az emiatt bekövetkező tőkekivonást és az ezek miatt lassuló gazdasági teljesítményt vetítette előre márciusban.
A nyár közepe óta eső olajárak meggyengítették a rubel árfolyamát, amely októberre az év eleji 33 rubel/ 1 amerikai dolláros árfolyamról 41 rubel/ dolláros árfolyamra gyengült. Október 15-én, szerdán az orosz jegybank 1,7 milliárd dollárt költött az árfolyam stabilizálására. Október elejétől közepéig 37 alkalommal alkalmazott intervenciót az orosz jegybank. 2014 januárja és október 15-e közt összesen 50 milliárd dollárt költött a jegybank a rubel árfolyamának erősítésére, az árfolyam grafikonja alapján sikertelenül.
Az árfolyamgyengülés hatására ötszörösére emelkedett a rubel dollárra való átváltási igénye, míg az euró iránti igény 14 százalékkal emelkedett október közepére. Az orosz rubelt gyengítő tényezők közé tartozik a nyugati hatalmak Oroszországgal szemben alkalmazott szankciói, a lakosság rubeltartalékának átváltása külföldi devizákra (elsősorban dollár és euró), valamint az a tény is, hogy 2014 utolsó negyedévében közel 50 milliárd dollárnyi adósságot kell törlesztenie az orosz cégeknek. 2014 októberének utolsó hetében az orosz jegybank 8 százalékról 9,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.
2014 októberében az éves szinten számított inflációs ráta elérte a 8,3 százalékot.
A Világbank 2014 októberében még 2015-re 0,7%-os gazdasági visszaesést jelzett előre, melyet 78 dolláros hordónkénti olajár alapján számoltak ki. A Világbank legoptimistább várakozásai 2015-re stagnálást, 2016-ra 0,5 százalékos bővülést vetítettek előre októberben.
2014. november végén az OPEC tagállamai megállapodtak abban, hogy a csökkenő kereslet ellenére nem csökkentik a kitermelés jelenlegi mértékét, ezért a kőolaj ára folytatta a csökkenő tendenciáit. A Brent kőolaj világpiaci ára 95 dolláros hordónkénti árfolyamról 60 dollár közelébe süllyedt, június és november vége között több, mint 30 százalékot veszítve értékéből.
2014 novemberében az orosz jegybank 8 milliárd dollárt költött a rubel árfolyamának egyengetésére, ám továbbra sem volt sikeres az árfolyammentés. 2014-ben már több, mint 80 milliárd dollárt költött az orosz központi bank intervenciókra.
A problémákat fokozza, hogy az orosz költségvetést 100 dolláros olajárhoz viszonyítva tervezték, amely az olaj világpiaci árának esése miatt jelentős bevételektől esik el.
2014. december első hetében az orosz jegybank 9,5 százalékról 10,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az országban az inflációs ráta éves szinten elérte a 9,4%-ot.
2014. december 15-én több, mint 10 százalékot veszített értékéből az orosz rubel a dollárral szemben. December 15-én az orosz jegybank devizatartalékaiból közel 2 milliárd dollárt adott el, hogy ezzel is erősítse a rubel árfolyamát. December 15-én éjjel az orosz jegybank 10,5%-ról 17%-ra emelte a jegybanki alapkamatot a rubel árfolyamának védelme és a pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében.
A 2014 decemberében bekövetkezett orosz rubel árfolyamesés mélypontján az eurónként 100, dolláronként 80 rubelt kellett fizetni. Az orosz fizetőeszköz árfolyam két nap leforgása alatt (2014.12.15-12.16.) 20%-ot veszített értékéből a dollárral szemben.
A december 15-i és 16-i erőteljes árfolyamgyengülés után 60 rubel közelében stabilizálódott a dollár árfolyama. A pénzügyi válság hatására több nyugati vállalat leállította termékeinek értékesítését Oroszországban, illetve számos vállalat, többek közt az Apple és az IKEA a bizonytalanságok miatt jelentős áremeléseket hajtott végre.
Az Audi (dec. 16.), a Jaguar (dec. 19.) és a General Motors (dec. 16.) leállította autóinak értékesítését Oroszországban, mivel a rubel árfolyama kedvezőtlenül érinti járműveik értékesítéséből származó bevételeiket. A Toyota áremelést jelentett be a pénzügyi válság hatására.
bélyegkép|bal|Az infláció alakulása Oroszországban 2013 és 2015 közt
2014. december 19-én jelentették be Oroszországban, hogy 17 000 milliárd dollár értékben feltőkésítik a bankszektort, hogy csökkentsék annak sérülékenységét.
2014. december 22-én Kína bejelentette, hogy szükség esetén segítséget nyújt Oroszország számára. A bejelentés és az olajár emelkedésének hatására 6 százalékot erősödött a rubel árfolyama a dolláréhoz képest.
2014-ben összesen 151,4 milliárd dollárnyi értékben áramlott ki tőke Oroszországból, elsősorban a zuhanó olajárak és a nyugati államok gazdasági szankcióinak következményei miatt. A 2013-as 61 milliárd dollár több, mint kétszerese volt a 2014-es tőkekivonás. 2015-ben az orosz jegybank várakozásai alapján akár 118 milliárd dollárnyi tőke is elhagyhatja az országot.
Oroszország GDP növekedése 2014-ben +0,6% volt. Ez a 2013-as +1,3 százalékos bővüléshez képest lassulást jelent.
2015. január 9-én a Fich Ratings nemzetközi hitelminősítő BBB– kategóriába minősítette az orosz adósbesorolás szintjét.
2015. január 17-én az orosz államkötvény-kötelezettségek besorolását Baa3-ra rontotta a Moody's nemzetközi hitelminősítő. A hitelminősítő megítélése alapján további leminősítés valószínű.
2015-ben 15-17% körül alakulhat az infláció Alekszej Vegyev gazdasági miniszterhelyettes szerint. 2014-ben 11,4 százalékos volt, 2013-ban 6,6% volt a pénzromlás éves mértéke.
Az előrejelzések alapján az olajárak tartós mélyrepülése esetén az ország GDP-je 2015-ben -4, -5% lehet. A jelenlegi helyzetben Oroszország nem számíthat gazdasági segítségre az Európai Unió, vagy az Egyesült Államok irányából, csak a Világbank, az IMF, vagy valamely ázsiai országtól várhat pénzügyi, gazdasági segítséget.
2015. január 19-én tette közzé az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a többek közt Oroszország várható gazdasági teljesítményét is taglaló előrejelzését, mely alapján az orosz GDP 2015-ben -4,8 százalékkal csökken. Eközben a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő előrejelzése alapján 2015-ben – 5,5%, 2016-ban -3% lehet az orosz GDP visszaesésének mértéke, elsősorban abban az esetben, ha tartósan alacsony szinteken ragad a kőolaj világpiaci árfolyama. Több éven át kitartó alacsony olajárak mellett 2016 után is folytatódhat a gazdaság gyengélkedése Oroszországban a hitelminősítő szerint.
Az orosz jegybank 3,2 százalékos csökkenésre számít az ország GDP-jének tekintetében 2015-re vonatkozóan.
Az orosz jegybank módosította várakozásait 2015-re vonatkozóan, mely szerint 50 dolláros hordónkénti olajár teljesülése mellett -3 százalékos GDP csökkenést vár 2015-re. Az infláció éves szinten 12% lehet a korábban várt 7,5% helyett. A piaci várakozások 4 százalékos GDP csökkenést vetítenek elő 2015-re.
2015. január 26-án a Standard & Poor’s negatív kilátással, leminősítette BBB–-ról BB+-ra Oroszország államadós-besorolását.
2015. január 30-án az orosz jegybank 17 százalékról 15 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
2015. február 20-án a Moody's Investors Service a korábbi Baa3 kategóriából Ba1 kategóriába helyezte az orosz adósbesorolást, amely befektetésre nem ajánlott státuszt jelent a hitelminősítőnél.>
2015. március 23-a és május 15-e között leállítja a termelést a General Motors szentpétervári üzeme, mert alacsony az új autók iránti kereslet az országban. A gyárból 2014-ben 500 embert bocsátottak el. Az Európai Üzleti Szövetség adatai szerint 2014-ben 10,3 százalékkal kevesebb volt az új autó eladások aránya, mint egy évvel korábban.
Az orosz jegybank számításai szerint 2016 januárjára 10 százalékra csökkenhet az infláció éves mértéke az országban.
Az orosz jegybank hivatalos devizaárfolyamai a dollár (zöld oszlopok) és az euró (kék oszlopok) vonatkozásában 2014 Szeptember elseje és December 18. köztОфициальные курсы валют на заданную дату, устанавливаемые ежедневно
A válság okai
A 2008-ban kirobbant világgazdasági válság hatására meggyengült a befektetői bizalom, fokozatosan nőtt a tőkekiáramlás, romlott az orosz gazdaság versenyképessége, amelyek együttesen csökkentették a beruházási kedvet, a fogyasztást és a gazdasági növekedés ütemét. A korábbi 6-8 százalékos bruttó nemzeti össztermék bővülés 2013-ra már csak alig több, mint 1 százalék volt. A gazdasági szerkezet egyre inkább a kőolaj- és gáziparra épül, amelynek bevételei az orosz költségvetésben is egyre nagyobb mértéket öltenek, ami súlyosbítja az ország gazdasági kitettségét ezen energiahordozók árfolyamának függvényében. A 2013-as 75 milliárd dolláros tőkekiáramlást 2014-ben több, mint 150 milliárd dollár követte.
2010-ben az Amerikai Egyesült Államokban új kőolaj-kitermelési technológiát vezettek be (hidraulikus törés (angolul fracking), amelynek segítségével a talaj alatti palaréteg megrepesztésével hozzáférhetővé válik a mélyben rejtőző olaj. E módszer jóval kedvezőbb költséggel rendelkezik a korábbi mélyfúrásos technológiánál, melyet többek közt Oroszországban is alkalmaznak. 2014 júliusára már napi 8,5 millió hordónyi kőolajat termeltek ki az Egyesült Államokban. Ez fokozódó kínálatot teremtett a világpiacon. Ugyanakkor a keresletet visszafogta a tény, hogy Kína gazdasági növekedése lassul, az Eurozóna gazdasága stagnál és ezen három fontos tényező együttes hatása vezetett a kőolaj árának jelentős eséséhez.
Eközben az orosz költségvetést jelentősen megingatta a korábban még 100 dolláros hordónkénti olajár zuhanása. Ez a fizetőeszköz leértékelődését vonta magával. A fizetőeszköz romlása és a költségvetés kibillenése a befektetőket és a nagyobb tőkével rendelkezőket vagyonuk kimenekítésére késztették. Csak 2014-ben mintegy 75-80 milliárd dollárnyi tőke hagyta el Oroszországot.
Mindezek után novemberben az OPEC tagállamok bejelentették, hogy a csökkenő kereslet és a növekvő kínálat ellenére nem fogják vissza olajkitermelésüket. Ez a kőolaj árát még inkább a mélybe taszította, amely magával rántotta az orosz fizetőeszközt és vele együtt az orosz pénzügyi rendszert is megingatta.
A válság következményei és hatásai
A válság hatása az orosz olajipari és gázipari vállalatokra