jobbra|bélyegkép|A nyolc-küllős dharmacsakra. A buddhizmusban a nyolc küllő a nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi.

A buddhista szimbolizmus a dharma különböző aspektusaira vonatkozó művészi megjelenítéseire vonatkozik. A vallásos művészek szimbólumokat használtak az i. e. 4. századtól kezdve. Az ember alakú ábrázolás jóval később, csak az 1. században jelent meg Mathura és Gandhára művészetével. Ezek összeolvadtak a már meglévő szimbólumokkal, majd később újabbakkal egészültek ki, főleg a tibeti buddhizmusnak köszönhetően.www.religionfacts.com - Buddhist Symbols - olvasva: 2014.12.21.

Korai szimbólumok jobbra|bélyegkép|Buddha lábnyoma a triratnával és a dharmacsakrával – 1. század, Gandhára. Hiába maradtak fent nagy számban festmények és szobrok, nem tisztázott az ábrázolások szerepe a korai buddhizmusban, mivel a szimbolikus természetüket nem magyarázzák el korai szövegek. A buddhizmus legkorábbi és legáltalánosabb szimbólumai a sztúpa, a dharma kerék és a lótusz virág. A dharma kereket hagyományosan nyolc küllővel ábrázolják, amelynek különböző jelentései lehetnek. Kezdetben uralkodók viselték ezt a szimbólumot (a "kerék uralkodója vagy csakravatin), majd buddhista szövegkörnyezetben, Asóka törvényoszlopain jelent meg az i. e. 3. században. A dharma kerékre általában úgy tekintenek, mint amely a buddhadharma tanok történelmi folyamatának kifejezője és a nyolc küllő a nemes nyolcrétű ösvény kifejezője. A lótusz is különféle jelentéseket hordozhat – leggyakrabban az együttérzés minőségét jelöli és ennek folyományaként a tudat tiszta képességének fogalmára.

A korai szimbólumok közé tartozik még a trisula (a háromágú lándzsa, amelyet főként az i. e. 2. században használtak), a lótusz, a vadzsra gyémánt rúd és a három drágaság szimbóluma (Buddha, a dharma és a szangha). A szvasztikát hagyományosan a buddhisták és a hinduk használták Indiában a jó szerencse jelképeként. Kelet-Ázsiában a szvasztikát gyakran használták a buddhizmus általános szimbólumaként, amely ebben a szövegkörnyezetben nézhetett mind jobbra, mind balra.www.erdekesvilag.hu - A napkereszt (szvasztika), mint napszimbólum - 2013.06.10. - olvasva: 2014.12.20.

Théravada szimbolizmus

A théraváda buddhista művészetben Buddhát szigorúan csak szimbólumokkal ábrázolták. Ugyan Buddhát az 1. századig nem ábrázolták (lásd Buddhista művészet), a páli kánonhoz tartozó Dígha-nikájából ("jellemzők beszéde", páli: Lakkhana-szutta – DN 30.) ismertek voltak Buddha fizikai jellemzői.

A fizikai jellemzők 32 ismertetőjelet tartalmaznak, amelyeket kiegészít 80 másodlagos fizikai jellemző (Pali:Anubjandzsana). Az ábrázolásokban ezeket a fizikai jellemzőket használták szimbolikusan.

Mahájána szimbolizmus jobbra|bélyegkép|Lótusz virág egy templom-harangon. A lótusz a test, a beszéd és a tudat tisztaságát jelképezi, amely a ragaszkodás és vágyak saras vize fölött lebeg.

bélyegkép|250px|Mahájána szimbólum: astamangala. A mahájána irányzatban a buddhista alakok és a szent tárgyak az ezoterikus és szimbolikus jelentés felé hajlottak. A mudrák szimbolikus kézmozdulatok sorát jelenti. Bizonyos képeket mandalaként is használnak.

Mind a mahájána, mind a vadzsrajána buddhista művészetben gyakran használják a szimbólumok nyolcas csoportjából a különböző szerencsejegyeket. Ezek a szimbólumok a buddhizmus terjedésével együtt váltak népszerűvé különböző országok művészetében, például Indiában, Tibetben, Nepálban és Kínában.

A nyolc szerencsejel:www.buddhapest.hu - A nyolc szerencsejegy (astamangala) - 2013.01.02. - olvasva: 2014.12.20. Padma virág – a megvilágosodás tisztaságának ábrázolására. Az örökkévalóság csomója vagy Mandala – a végtelen harmónia kifejezője; Másik értelmezés szerint a vallásos tanok és a világi dolgok közötti kölcsönös függőségét jelképezi. Aranyhal pár – békés együttélés és harmónia. Győzelmi zászló – a dicsőséges győzelem szimbóluma. Dharmacsakra (vagy Csamaru a nepáli buddhizmusban) – a tudás jelképe. Kincses váza – a kimeríthetetlen kincsesláda és gazdagság szimbóluma. Napernyő – a korona, az elemektől való védelem jelképe. Kagylóhéj – Buddha gondolatainak szimbóluma.

Modern buddhista szimbólumok

1952-ben a Buddhisták Világszervezete két új szimbólumot fogadott el:- www.globalbuddhism.org, The Meeting of Traditions: Inter-Buddhist and Inter-Religious Relations in the West - olvasva: 2014.12.20. a nyolcküllős dharmacsakra és az ötszínű buddhista zászló, amelyet Srí Lankán terveztek az 1880-as években.www.dailynews.lk - The six-colour - sacred symbol of Buddhists - 2003.06.04. - olvasva: 2014.12.20.

Kapcsolódó szócikkek Buddhista művészet Kína művészete India művészete Japán művészete Japán buddhista művészet Korea művészete Tibet művészete

Jegyzetek

Külső hivatkozások www.buddhapest.hu – A nyolc szerencsejegy – Ashtamangala A buddhizmus nyolc szerencsejegye — tanulmány a spirituális fejlődésről Általános buddhista szimbólumok Tibeti buddhista szimbólumok Buddhista tantrikus szimbólumok Buddhista szimbólumok: A nyolc szerencsejegy

Kategória:Vadzsrajána