Az It’s My Life című dal a nigériai születésű, Svédországban élő zenész-producer, Dr. Alban első kimásolt kislemeze az One Love című második albumról.
A dal több európai országban slágerlista első helyezett volt, többek között Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia, és Belgium, valamint az Egyesült Királyságban, és Franciaországban 2. helyezést ért el. Denniz Pop és Stonebridge producerek Raggadag néven készítettek remixeket a dalból. Az It’s My Life alapjait a magyar Digital Scream együttes is felhasználta a Hé várj! című dalának hangmintájaként.http://www.discogs.com/Digital-Scream-Maxi-Mixx/release/4102769
A dal kétszer került forgalomba, először 1992-ben, majd 1993-ban. A dal egy tamponreklám zenéje is volt az Egyesült Királyságban, valamint az a kislemezből 91.000 példányt adtak el csupán Franciaországban. A dal az 1993-as Baazigar című hollywoodi filmben is szerepelt.
A dalból 1997-ben és 2014-ben is készítettek remixeket. Utóbbi a német Köln 50667 című szappanopera betétdala is volt. A remix a 29. helyig jutott a slágerlistán Németországban.
Számlista CD kislemez & 7" kislemezhttp://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life/release/166020 „It’s My Life” (radio edit) — 4:00 „It’s My Life” (club edit) – 4:07
CD maxi & 12" kislemez (Raggadag Remix) http://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life-Raggadag-Remix/release/427588 „It’s My Life” (raggadag remix) — 4:32 „It’s My Life” (powermix) – 4:26 „It’s My Life” (extended club version) – 7:43
Slágerlista Legmagasabb helyezések
Slágerlista (1992–93)LegmagasabbhelyezésFinnország (Suomen virallinen lista)5Írország (IRMA)Irish Single Chart Irishcharts.ie (Hozzáférés ideje: August 12, 2008)2Olaszország (FIMI)Italian peak1Spanyolország (AFYVE)11UK Kislemezlista (The Official Charts Company)„It’s My Life”, UK Singles Chart Chartstats.com (Hozzáférés ideje: August 12, 2008)2U.S. Billboard Hot 100Billboard [ Allmusic.com] (Hozzáférés ideje: August 12, 2008)88U.S. Billboard Hot Dance Music Club Play3U.S. Billboard Hot Dance Music/Maxi-Singles eladások4U.S. Billboard Hot Modern Rock Tracks28
Év végi slágerlista Slágerlista (1992)HelyezésOsztrák kislemezlista1992 Austrian Singles Chart Austriancharts.at (Hozzáférés ideje: April 20, 2008)1Holland Top 402Svájc kislemezlista1992 Swiss Singles Chart Hitparade.ch (Hozzáférés ideje: April 20, 2008)1
Eladási eredmények OrszágHelyezésDátumEladási adatokAusztriaAustrian certifications ifpi.at (Hozzáférés ideje: April 20, 2008)Platina1993 november 1530,000 db kislemezFranciaországEzüst1993125,000 db kislemezNémetországhttp://www.musikindustrie.de/gold_platin_datenbank/?action=suche&strTitel=It%27s+My+Life&strInterpret=Dr.+Alban&strTtArt=alle&strAwards=checkedPlatina1992500,000 db kislemez
It’s My Life’97
Az It's My Life'97 című dal, az 1992-ben megjelent eredeti verziójának Sash! remixe, mely a The Very Best Of 1990-1997 című válogatáslemezen található. Az albumon Sash! Rmx Long Version címen van feltüntetve, a maxi cd-n viszont mint 97 remix szerepel. A maxi cd verzión a Sing Hallelujah Stevie Steve remixe is helyet kapott. A remix csupán a Finn slágerlistára került fel, ahol a 18. helyig jutott.https://finnishcharts.com/showitem.asp?interpret=Dr%2E+Alban&titel=It%27s+My+Life+%2797&cat=s
Számlista CD Maxihttp://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life-97/release/813158 "It's My Life" (sash! rmx long version) – 5:58 Remix – Sash! "Sing Hallelujah!" (stevie steve rmx) – 7:09 Remix – Stevie Steve* "Sing Hallelujah!" (dj stevie steve's pizzi edit) – 4:06
12" kislemezhttp://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life/release/890108 "It's My Life" (sash remix) – 5:58 "It's My Life" (extended radio) – 7:03 "It's My Life" (sash dub) – 5:58
It’s My Life 2014
Az It's My Life 2014 című dal az 1992-es azonos címet viselő kislemez remixe, mely fizikai hanghordozón nem jelent meg, csupán letölthető volt. Azonban ez a verzió is slágerlistás lett, így Ausztriában a 39., míg Svájcban a 61., Németországban a 29. helyig jutott a dal remix változata.https://austriancharts.at/showitem.asp?interpret=Dr%2E+Alban&titel=It%27s+My+Life+2014&cat=s A dal sem albumra, sem válogatás lemezre nem került fel.
Számlista Digitális letöltéshttp://www.discogs.com/Dr-Alban-Its-My-Life-2014/release/6221820 "It’s My Life 2014" (Bodybangers Radio Edit) – 3:33 "It’s My Life 2014" (DBN Radio Edit) – 2:52 "It’s My Life 2014" (Roter & Lewis Radio Dub Mix) – 3:07 "It’s My Life 2014" (Bodybangers Remix) – 5:00 "It’s My Life 2014" (DBN Extended Mix) – 5:01 "It’s My Life 2014" (Roter & Lewis Dub Mix) – 5:39 "It’s My Life 2014" (Original Edit) – 4:00
Jegyzetek
Kategória:1992 kislemezei Kategória:1997 kislemezei Kategória:2014 kislemezei Kategória:Dr. Alban-kislemezek