Koltai M. Gábor (Budapest, 1976. december 2. –) magyar rendező, műfordító, esszéista, az MTA köztestületének tagja.

Élete, pályafutása 1995–2000 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakát.Színház- és Filmművészeti Egyetem, osztály adatbázis: Színházrendező (régi) (1995-2000) , szfe.hu (hozzáférés: 2019. március 7.) PhD-fokozatát a Pécsi Tudományegyetemen szerezte, disszertációjának témája „A reneszánsz színpadi horror világképe”.

Kőszínházakban és független társulatokkal egyaránt dolgozott, klasszikus és kortárs szövegektől a nagyoperettig, egyebek mellett Shakespeare, Goldoni, Kleist, Csehov, Szophoklész, Wedekind, Füst Milán, Arthur Miller, Tamási Áron, Weöres Sándor, Martin McDonagh és Kálmán Imre darabjait vitte színre. Publikációiban és színpadon is foglalkoztatják az Erzsébet- és Jakab-kori szerzők bosszútragédiái, számos esszéjében vizsgálta John Ford, Thomas Middleton és John Webster horror-drámáit, amelyekből többet is színpadra állított. Kutatásaiért 2025-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottsága és a Theatron Alapítvány által adományozott Bécsy Tamás-díjat. A témát összegző kötete 2026-ban jelent meg a L'Harmattan kiadó gondozásában.

Előadásai több fesztiválon is szerepeltek, többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozón (A kétfejű fenevad, 2007; Énekes madár, 2014),POSzT versenyprogram 2014 az Országos Színházi Találkozón (Marica grófnő, 2026), a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon (FNT) (Gardénia, 2013),Erdélyi magyar előadások az FNT-n, prae.hu művészeti portál - 2013. szeptember 5. a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT) (Ahogy tetszik, 2011; Európa, Európa, 2014),Kezdődik a TESZT, szinhaz.hu - 2011. május 22.Urbán Balázs: Ami előttünk van Howard Barker: Európa, Európa / Stúdió K Színház, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház; revizoronline.com - 2012. október 31. a brnói Theater World-ön (Ahogy tetszik, 2011)Ady Mária: Lecke Brooktól: a játék feltámasztása, szinhaz.net - 2011. szeptember 29. és a Deszka Fesztiválon (Tragédia, 2010).Kovács Dezső: DESZKA, PUZZLE IV. Deszka Fesztivál, revizoronline.com - 2010. március 17.Dömötör Ági: Különleges Móricz-estek Nyíregyházán, Origo - 2009. 10. 19.Forgách András: Tragédia – Móricz 2009, deszkafesztival.hu

A Danton-ügyért 2007-ben elnyerte Budapest Főváros Színházi Díját a „legjobb rendező” kategóriában. Philoktétész című előadásából 2010-ben Dettre Gábor, 2015-ben a Gardéniából a Román Televízió készített tévéjátékot.Mircea Morariu: Deloc la prima mână, adev.ro - 2015. december 9. A Marica grófnőt 2026-ban rögzítette a Magyar Televízió.

Rendszeresen publikál irodalmi és szakmai periodikákban (Holmi, Jelenkor, Filmvilág, Theatron, Színház). Többször dolgozott együtt Sediánszky Nórával, többek között klasszikus magyar drámák újraértelmezésén: 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály A méla Tempefői című drámájából, 2013-ban, Peer Krisztiánnal közösen, Petőfi Sándor Tigris és hiéna című tragédiájából készítettek kortárs átiratot. Declan Donnellan színészmesterségről szóló könyveinek (Színész és célpont; A színész és a tér) magyar fordítója.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója volt 2022-ig, több osztályban is színészmesterséget és drámaelemzést tanított. 2023-tól a Szegedi Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagja.

Munkái Rendezései

Füst Milán: A lázadó (1999, Thália Színház) Tirso de Molina: Don Juan (1999, Zsámbéki Nyári Színház) Heinrich von Kleist: Amphitryon (2000, Ódry Színpad) Carlo Goldoni: Két úr szolgája (2001, Szigligeti Színház) Bódy Gábor, Valerij Jakovlevics Brjuszov: Tüzes angyal (2001, Budapesti Kamaraszínház) - társszerzőTüzes angyal, resolver.szinhaztortenet.hu Carlo Goldoni: Mirandolina (2001, Hevesi Sándor Színház) William Shakespeare: Romeo és Júlia (2002, Jászai Mari Színház) Frank Wedekind: A tavasz ébredése (2003, Hevesi Sándor Színház) William Shakespeare: Othello (2003, Jászai Mari Színház) Urs Widmer: Top Dogs (2003, Móricz Zsigmond Színház) Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté (2005, Móricz Zsigmond Színház) Tempefői (Csokonai Vitéz Mihály nyomán) (2005, Jászai Mari Színház, Merlin Színház; 2010, Főnix Színház) - társszerzőTempefői, resolver.szinhaztortenet.hu John Webster: Amalfi hercegnő (2006, Móricz Zsigmond Színház) Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (2007, Móricz Zsigmond Színház) Szophoklész: Philoktétész (2007, Stúdió "K") Valentyin Petrovics Katajev: A kör négyszögesítése (2007, Jászai Mari Színház - Thália Színház) Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (2008, Móricz Zsigmond Színház) - társszerzőVeszedelmes viszonyok, resolver.szinhaztortenet.hu Nyikita Mihalkov, Vlagyimir Nyikolajevics Mojszejenko, Alekszandr Novotockij-Vlaszov / Reginald Rose: 12 / Tizenkét dühös ember (2009, Móricz Zsigmond Színház) Hasmese (Heltai Gáspár nyomán) (2009, Móricz Zsigmond Színház) Forgách András: Tragédia /komédia/ (2009, Móricz Zsigmond Színház) Füst Milán: Boldogtalanok (2009, Hevesi Sándor Színház) Stanisława Przybyszewska: A Danton-ügy (2010, Stúdió "K") John Ford: Kár, hogy kurva (2010, Magyar Színház) William Shakespeare: Ahogy tetszik (2010, Csiky Gergely Állami Magyar Színház) Anton Pavlovics Csehov: Jelenetek a vidéki életből /Ványa bácsi/ (2011, Stúdió "K) William Shakespeare: Ahogy tetszik (2011, TRAFÓ - HOPPart Társulat - Nézőművészeti Kft.) Arthur Miller: Az ügynök halála (2012, Móricz Zsigmond Színház) Howard Barker: Európa, Európa (2012, Stúdió "K") Elżbieta Chowaniec: Gardénia (2012, Csiky Gergely Állami Magyar Színház) Petőfi Sándor, Peer Krisztián, Sediánszky Nóra, Koltai M. Gábor: Tigris és hiéna (2013, Móricz Zsigmond Színház) Tamási Áron: Énekes madár (2013, Móricz Zsigmond Színház) Lőrinczy Attila: Balta a fejbe (2014, Móricz Zsigmond Színház) Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (2014, kecskeméti Katona József Színház) Liebestraum (hommage à Robert Capa) (2014, Zsidó Nyári Fesztivál, Budapest) Mary Shelley, Nick Dear: Frankenstein (2015, Magyar Színház) Ljudmila Ulickaja: Orosz lekvár (2015, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház) Jeles András: Árvák (2016, Stúdió "K", Budapest) Füst Milán: Máli néni (2016, Nagyváradi Szigligeti Színház) Henrik Ibsen: A nép ellensége (2017, Komáromi Jókai Színház) Lars von Trier: Főfőnök (2017, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház) Thomas Middleton: Asszony asszonynak farkasa (2018, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház) Conor McPherson: Eleven éjszaka (2020, Szkéné Színház, Nézőművészeti Kft) Peter Shaffer: Amadeus (2020, József Attila Színház) Lőrinczy Attila-Koltai M. Gábor-Zsigó Anna: Élve megégetve (2022, Szegedi Nemzeti Színház) Heinrich von Kleist: Az eltört korsó (2023, Szegedi Nemzeti Színház) Thomas Middleton: Nő a nőtől óvakodj (2023, Színház- és Filmművészeti Egyetem) William Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (2024, Szegedi Nemzeti Színház) Martin McDonagh: Vaknyugat (2024, Szegedi Nemzeti Színház) Kálmán Imre: Marica grófnő (2025, Szegedi Nemzeti Színház) Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő (2025, Szegedi Nemzeti Színház) Thomas Middleton - William Rowley: Átváltozások (2026, Szegedi Nemzeti Színház)

Könyve

A bomlás geometriája: A reneszánsz színpadi horror világképe (L'Harmattan, Budapest, 2026)

Publikációi

Tanulmányai, publicisztikái többek között Bevezető az "Átváltozások" új fordításához (szinhaz.net, 2026) Teológiai és rituális horror (Theatron, 2023/2) Zónaidő (Ahogy tetszik-olvasat; Játéktér, 2021) Nárcisszusz tükre (Az incesztus rétegei Webster Amalfi hercegnőjében; Theatron, 2021/2) Egy politikai kivégzett ravatalánál (Az Ódry Színpad temetésére; szinhaz.online, 2021) A reneszánsz színpadi horror világképe (Theatron, 2020/2) Kietlen barokk (Jegyzetek Füst Milán Catullusához; Holmi 2007/3)Koltai M. Gábor: Kietlen barokk (365-378. old. - teljes szöveg), Holmi 2007/3, holmi.org - 2007. március (epa.oszk.hu) Egy cserebomlás stációi (Jegyzetek az Othellóhoz; Jelenkor 2007/6)Koltai M. Gábor: Egy cserebomlás stációi, esszé (661. oldal - teljes szöveg), Jelenkor 50. évfolyam 6. szám, jelenkor.net - 2007. június Lovagkor vége (Holmi, 1998/4)Koltai M. Gábor: Lovagkor vége (518-525. old. - teljes szöveg), Holmi 10. évf. 4. sz., epa.oszk.hu - 1998. április Fehér éjszakák, fekete éjszakák (Dosztojevszkij, Dogyin; Színház 1999/11)Koltai Gábor: Fehér éjszakák, fekete éjszakák (Dosztojevszkij, Dogyin) (20-24. old. - teljes szöveg), Színház XXXII. évfolyam 11. szám, old.szinhaz.net - 1999. november A páncél árnyéka rajtunk (Ruszt Shakespeare-je; Színház 1997/9)Koltai Gábor: A páncél árnya rajtunk (Ruszt Shakespeare-je) (13-16. old. - teljes szöveg), Színház XXX. évfolyam 9. szám, old.szinhaz.net - 1997. szeptember "Mi komoran vétkezünk mindig..." (Baal-vázlat; Színház, 1998/12)Koltai Gábor: "Mi komoran vétkezünk mindig..." (Baal vázlat) (8-10. old. - teljes szöveg), Színház XXXI. évf. 12. szám, old.szinhaz.net - 1998. decemberSzínház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára: Koltai Gábor (1976-) "Mi komoran vétkezünk mindig...": vázlatok Bertolt Brecht Baaljáról, szakdolgozat - 2000. (hozzáférés: 2019. március 7.) Menekülések félálomban (Jegyzetek A kétfejű fenevadhoz; Színház, 2007/10)Koltai M. Gábor: Menekülések félálomban (Jegyzetek A kétfejû fenevadhoz) (52-61. old. - teljes szöveg), Színház XL. évfolyam 10. szám, old.szinhaz.net - 2007. október

Fordításai J. R. R. Tolkien: A Gyűrű keresése; Befejezetlen regék; Szörnyek és ítészek (1995, 2006) Lee Maureen: Búcsú Liverpooltól Szergej Cserkasszkij: Sztanyiszlavszkij és a jóga Declan Donnellan: Színész és célpont (Corvina, 2021) Declan Donnellan: A színész és a tér (Helikon, 2025) Drámafordítások: Thomas Middleton - William Rowley: Átváltozások Goldoni: Két úr szolgája (Sediánszky Nórával) Shakespeare: Romeo és Júlia (Sediánszky Nórával) Vaszilij Szigarjev: Katicabogár John Jesurun: Philoktetes Nick Dear: Frankenstein

Átdolgozások, adaptációk Tempefői (Csokonai nyomán, 2005) - Sediánszky Nórával közösen Tigris és hiéna (Petőfi nyomán, 2013) - Sediánszky Nórával és Peer Krisztiánnal közösen

Díjai, elismerései Budapest Főváros Színházi Díja - "legjobb rendezés" (A Danton-ügy, 2010) Bécsy Tamás-díj (2026)

Jegyzetek

Források Koltai M. Gábor hivatalos honlapja

További információk Második próba - Sodró Eliza és Koltai M. Gábor beszélgetése, szinhaz.net 2021. március 22. Naponta teszem le a rendezés mellett a voksot - interjú Koltai M. Gáborral, fidelio.hu, 2020. október 13. Sándor L. István: Ilyen világban, mint ez (A Danton-ügyről), Ellenfény 2010/4. Forgách András: "Úgy." (A zalaegerszegi Boldogtalanokról), Ellenfény 2010/4. Sándor L. István: Vérrel írt táncrenddel (A Tigris és hiénáról) (3-22. old.), Szabolcs-Szatmár-Beregi szemle: társadalom, tudomány, művészet 48. évf. 3. sz. - 2013. (issuu.com) Csizmadia Izabella: Ettől az anyagtól nem tudok szabadulni (Jeles Árvák című művéről, próbákról és mesterekről), Faktor.hu portál - 2016. május 21.

Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar írók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók