Az 1986-os női sakkvilágbajnokság versenysorozatában a zónaversenyekről továbbjutó versenyzők számát figyelembe véve, az előző világbajnoki ciklusokhoz hasonlóan két zónaközi versenyt is rendeztek. A zónaközi versenyek első három-három helyezettje, kiegészülve az előző világbajnoki, valamint a világbajnokjelölti döntő vesztesével, a korábbiaktól eltérően ezúttal nem kieséses rendszerű párosmérkőzéseken, hanem kétfordulós körmérkőzésen küzdött meg a világbajnok kihívásának jogáért. A világbajnokjelölti versenysorozat végén Jelena Ahmilovszkaja szerzett jogot arra, hogy a világbajnoki címért mérkőzhessen Maia Csiburdanidze ellen. A világbajnoki döntő párosmérkőzést Csiburdanidze 8,5–5,5 arányban nyerte, ezzel harmadszor is megvédte világbajnoki címét.
A zónaközi versenyek A versenyeket 1985. júniusban Havannában és Zeleznovodszkban rendezték. A zónaközi döntőkre összesen 17 ország 30 versenyzője kvalifikálta magát. A versenyt a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezte. A versenyzők között körmérkőzés formájában dőlt el a világbajnokjelöltek tornáján résztvevők személye. Mindkét versenyről az első három helyezett jutott tovább a végső szakaszba.
A két magyar résztvevő közül Verőci Zsuzsa a 6., Ivánka Mária a 12. helyen végzett a saját versenyén.
Zónaközi döntő Havanna A Havannában rendezett zónaközi döntőt a szovjet Nana Alekszandria nyerte honfitársa Jelena Ahmilovszkaja előtt. A harmadik helyen a hármas holtverseny miatti rájátszást a svéd Pia Cramling nyerte. {| class="wikitable" |+ Női világbajnoki zónaközi verseny (Havanna, 1985) |- ! !! Versenyző!!Ország !! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7 !! 8 !! 9 !! 10 !! 11 !! 12 !! 13 !! 14 !! Pont !! S–BA holtverseny eldöntésére szolgáló Sonneborn–Berger-számítás értéke. |- style="background:#ccffcc;" | 1 || Nana Alekszandria|| || - || 1 || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 10 || |- style="background:#ccffcc;" | 2 || Jelena Ahmilovszkaja|| || 0 || - || 1 || 1 || 1 || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || 9½ || |- style="background:#ccffcc;" | 3 || Pia Cramling|| || ½ || ½ || - || ½ || 1 || 0 || 1 || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 1 || 0 || 8½ || 53.00 |- | 4 || Nana Ioszeliani|| || ½ || ½ || ½ || - || 1 || ½ || 0 || 0 || 1 || 1 || 1 || 1 || ½ || 1 || 8½ || 50.00 |- | 5 || Daniela Terescenco-Nuṭu|| || ½ || ½ || 0 || 0 || - || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 0 || 1 || 1 || 1 || 8½ || 48.25 |- | 6 || Verőci-Petronic Zsuzsa|| || ½ || 0 || 1 || ½ || ½ || - || ½ || 1 || ½ || ½ || 0 || ½ || ½ || 1 || 7 || 44.00 |- | 7 || Gulnar Sakhatova|| || ½ || 0 || 0 || 1 || 0 || ½ || - || ½ || 0 || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || 7 || 37.25 |- | 8 || Susan Walker|| || ½ || 0 || ½ || 1 || 0 || 0 || ½ || - || ½ || 1 || 0 || 1 || 1 || ½ || 6½ || 38.25 |- | 9 || An Jang-feng|| || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || 1 || ½ || - || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || 6½ || 30.75 |- | 10 || Diane Savereide|| || 0 || ½ || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || - || 1 || 1 || 1 || 1 || 5½ || |- | 11 || Zirka Frometa|| || 0 || 0 || 0 || 0 || 1 || 1 || 0 || 1 || 0 || 0 || - || 0 || ½ || ½ || 4 || 24.75 |- | 12 || Asela De Armas|| || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || ½ || ½ || 0 || ½ || 0 || 1 || - || ½ || ½ || 4 || 21.75 |- | 13 || Nava Shterenberg|| || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || ½ || - || 1 || 3 || |- | 14 || Stepanka Vokralova|| || 0 || 0 || 1 || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || ½ || 0 || - || 2½ ||
Zónaközi döntő Zeleznovodszk A Zeleznovodszkban zajló versenyen nagy meglepetésre az öt induló szovjet versenyző közül csak egy tudta kiharcolni a továbbjutás jogát. A versenyt a szovjet Marta Lityinszkaja nyerte a kínai Vu Ming-csien előtt. A harmadik helyen a lengyel Agnieszka Brustman jutott a világbajnokjelöltek versenyébe, miután a holtverseny miatti rájátszásban legyőzte a szovjet Ljudmila Zajcevát. {| class="wikitable" |+Női világbajnoki zónaközi verseny (Zeleznovodszk, 1985) |- ! !! Versenyző !! Ország!!1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7 !! 8 !! 9 !! 10 !! 11 !! 12 !! 13 !! 14 !! 15 !! 16 !! Pont !! S–B |- style="background:#ccffcc;" | 1 || Marta Lityinszkaja-Shul|| || - || 1 || 0 || 1 || 1 || ½ || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 11 || |- style="background:#ccffcc;" | 2 || Wu Ming-csien|| || 0 || - || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 0 || 0 || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || 1 || 10½ || |- style="background:#ccffcc;" | 3 || Agnieszka Brustman|| || 1 || ½ || - || 0 || ½ || 0 || 1 || ½ || 1 || 0 || 1 || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || 10 || 67.25 |- | 4 || Ljudmila Zajceva|| || 0 || 0 || 1 || - || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || 1 || 0 || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 10 || 63.50 |- | 5 || Szvetlana Matvejeva|| || 0 || 0 || ½ || ½ || - || 1 || 1 || ½ || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || 9½ || 64.75 |- | 6 || Nona Gaprindasvili|| || ½ || 0 || 1 || ½ || 0 || - || 0 || 1 || 1 || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || 1 || 9½ || 62.75 |- | 7 || Nino Gurieli|| || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || 1 || - || ½ || 0 || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 9 || |- | 8 || Margareta Mureşan|| || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || 0 || ½ || - || 0 || 1 || 0 || ½ || 1 || 1 || ½ || ½ || 8 || |- | 9 || Nina Høiberg|| || 0 || 1 || 0 || 0 || 0 || 0 || 1 || 1 || - || 0 || 0 || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 7½ || |- | 10 || Lena Glaz|| || ½ || ½ || 1 || 0 || ½ || 0 || ½ || 0 || 1 || - || 0 || 0 || 1 || ½ || 1 || ½ || 7 || 49.25 |- | 11 || Giovanna Arbunic|| || 0 || 0 || 0 || 1 || 0 || ½ || 0 || 1 || 1 || 1 || - || ½ || 1 || 0 || ½ || ½ || 7 || 48.00 |- | 12 || Ivánka Mária|| || ½ || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || ½ || 1 || ½ || - || 0 || 0 || 1 || 1 || 5½ || |- | 13 || Rohini Khadilkar|| || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || ½ || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || 1 || - || 1 || 1 || ½ || 5 || |- | 14 || Liu Si-lan|| || ½ || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || ½ || 1 || 1 || 0 || - || 0 || ½ || 4½ || |- | 15 || Julia Lebel-Arias|| || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || 1 || - || ½ || 3 || 18.25 |- | 16 || Pepita Ferrer|| || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || ½ || ½ || 0 || ½ || ½ || ½ || - || 3 || 17.25
A világbajnokjelöltek versenye A zónaközi döntőkből továbbjutott versenyzők, valamint az előző világbajnokjelölti ciklus két döntőse, Levityina és Szemjonova küzdött kétfordulós körmérkőzésen a világbajnok kihívásának jogáért.
A versenyre 1986. februárban Malmőben került sor. A mérkőzéssorozatból Jelena Ahmilovszkaja került ki győztesen, így ő szerzett jogot a regnáló világbajnok, Maia Csiburdanidze kihívására.
{| class="wikitable" |+ 1986 Női világbajnokjelöltek versenye |- ! !! Versenyző!!Ország !! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7 !! 8 !! Pont !! S–B |- style="background:#ccffcc;" | 1 || Jelena Ahmilovszkaja|| || - || ½ || ½ || 1½ || 1½ || 1½ || 2 || 2 || 9½ || |- | 2 || Nana Alekszandria|| || 1½ || - || 1 || 1 || 1 || 1½ || 1 || 2 || 9 || |- | 3 || Marta Lityinszkaja-Shul|| || 1½ || 1 || - || 1 || 1 || 1 || ½ || 2 || 8 || |- | 4 || Pia Cramling|| || ½ || 1 || 1 || - || 2 || ½ || 1½ || ½ || 7 || 49.50 |- | 5 || Lidia Szemjonova|| || ½ || 1 || 1 || 0 || - || 1½ || 1½ || 1½ || 7 || 45.00 |- | 6 || Agnieszka Brustman|| || ½ || ½ || 1 || 1½ || ½ || - || 1 || 1½ || 6½ || |- | 7 || Irina Levityina|| || 0 || 1 || 1½ || ½ || ½ || 1 || - || 1½ || 6 || |- | 8 || Wu Ming-csien|| || 0 || 0 || 0 || 1½ || ½ || ½ || ½ || - || 3 ||
A világbajnokjelölti verseny játszmái A világbajnokjelölti verseny 37 játszmája (nem teljes)
A világbajnoki döntő A világbajnoki döntő párosmérkőzésre két részletben került sor. Az első nyolc játszmát 1986. szeptember 2–25. között Szófiában, a második nyolc játszmát 1986. október 2–18. között Borzsomiban játszották. A 16 játszmásra tervezett mérkőzésen a világbajnoki cím elnyeréséhez 8,5 pontot kellett a kihívónak elérni, a világbajnoknak a címe megtartásához 8 pont is elég volt.
A párosmérkőzés első felében a világbajnok Csiburdanidze 6–2-re elhúzott, és ezt az előnyét a második szakaszban biztosan őrizte meg, végül 8,5–5,5 arányú győzelmével harmadszor is megvédte címét.Egyes források szerint a mérkőzés hivatalosan már 8–5-nél véget ért a világbajnok címvédésével. VersenyzőOrszág Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 + − = Pont Maia Csiburdanidze 2435 1 ½ ½ ½ 1 ½ 1 1 0 ½ ½ ½ ½ ½4 1 9 8½Jelena Ahmilovszkaja 2290 0 ½ ½ ½ 0 ½ 0 0 1 ½ ½ ½ ½ ½1 4 9 5½
A világbajnoki döntő játszmái Csiburdanidze–Ahmilovszkaja párosmérkőzés 14 játszmája a chessgames.com-on Csiburdanidze–Ahmilovszkaja párosmérkőzés 14 játszmája a 365chess.com-on
Jegyzetek
Források World Chess Championship (Women) 1985 Havana Interzonal Tournament World Chess Championship (Women) 1985 Zeleznovodszk Interzonal Tournament World Chess Championship (Women) 1986 Malmo Candidates Tournament World Chess Championship (Women) 1986 Chiburdanidze – Akhmilovskaya Title Match Campeonato Mundo femenino Sofia y Borjomi 1986
Kategória:Sakkvilágbajnokságok Sakkvilágbajnokság