A Jezabel (Jezebel) 1938-ban bemutatott fekete–fehér amerikai filmdráma William Wyler rendezésében. Magyarországon 1939. március 20-án mutatták be. A film címe utalás egy bibliai személyre, Izebelre, a pogány Baal istenre való hivatkozással.

Cselekménye A cselekmény a 19. század közepén játszódik. Miss Julie Marsden (Bette Davis), a gazdag és elkényeztetett árva lány az amerikai Délen, New Orleansban él szegény nagynénjével, Belle Massey-vel. Julie-nek két kérője van. Az egyik Preston Dillard (Henry Fonda), a fiatal bankár, aki nagy vállalatot örökölt. A másik Buck Cantrell, rettegett párbajhős. Julie Prestont szereti. A szerelmesek már többször eljegyezték egymást, de mindig összevesztek és felbontották az eljegyzést. Az év egyik legfontosabb városi eseménye, az Olympus-bál előtt azonban kibékülnek és mindketten boldogan készülnek az ünnepségre. Julie fehér csipkeruhát rendel és szeretné, ha Preston is eljönne vele a szabóhoz, de a bankárnak igazgatósági ülésre kell mennie. A sértett Julie bosszúból fehér helyett piros estélyit csináltat magának. A vörös ruha nagy megütközést kelt, a vendégek nem állnak szóba a párral és a táncnál félreállnak, így Preston és Julie szégyenszemre egymagukban táncolnak a parketten. Julie már bánja, hogy botrányt okozott, de Preston nem bocsát meg, felbontja az eljegyzést.

Elutazik New Yorkba, ahol egy északi lányt vesz el feleségül, a szelíd szőke Amyt. Julie hiába várja vissza Prestont, még hírt sem kap felőle. Egy évvel később Preston visszatér, mert sárgaláz fenyegeti New Orleanst. Preston az orvossal együtt próbálja meggyőzni a városi hatóságokat, hogy tegyenek intézkedéseket a járvány ellen. Julie nem tudja, hogy szerelmese megnősült, és fehér csipkeruhájában boldogan készül a találkozásra. Preston megérkezik és bemutatja neki Amyt, a feleségét. Julie megdöbben, de nem adja fel a küzdelmet. Közben azonban a sárgaláz végigsöpör a városon és Prestont is elkapja. A betegeket a Bélpoklosok szigetén karanténba zárják és a bankárral sem tesznek kivételt. Amy készül, hogy életét kockáztatva kövesse férjét a szigetre, de a megtört Julie könyörögve kéri, hogy engedje át neki a lehetőséget. Lemond szerelméről, csak alkalmat kér, hogy bebizonyíthassa önzetlenségét. Amy érzi, hogy Julie igazat mond, és teljesíti kérését.

Szereplők Bette Davis – Julie Marsden Henry Fonda – Preston Dillard George Brent – Buck Cantrell Donald Crisp – Dr. Livingstone Fay Bainter – Belle Massey nagynéni Margaret Lindsay – Amy Bradford Dillard Richard Cromwell – Ted Dillard Henry O'Neill – Theopholus Bogardus tábornok Spring Byington – Mrs. Kendrick John Litel – Jean La Cour Gordon Oliver – Dick Allen Janet Shaw – Molly Allen Theresa Harris – Zette Margaret Early – Stephanie Kendrick Irving Pichel – Huger Eddie Anderson – Gros Bat

Díjak Oscar-díj (1938) díj: legjobb női főszereplő – Bette Davis díj: legjobb női mellékszereplő – Fay Bainter

Források

További információk

Kategória:1938 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai fekete-fehér filmek Kategória:William Wyler-filmek Kategória:Az amerikai nemzeti filmregiszter filmjei