Abdulla Yusuf Abdulrahim Mohamed Helal (; Riffa, 1993. június 12. –) bahreini labdarúgó, a Mladá Boleslav csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban 2009 és 2017 között az East Riffa csapatában játszott. 2017-ben az Al-Muharraq csapatához szerződött, amellyel a 2017–18-as szezonban megnyerte a bajnokságot.

Bohemians 2018. július 19-én a cseh első osztályban szereplő Bohemians igazolta le. Ezáltal ő lett az első bahreini játékos, akit európai élvonalbeli klub szerződtetett. 2018. július 28-án debütált a klub színeiben, csereként a 65. percben állt be. Egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott a Příbram elleni 4–2-es vereség alkalmával.

Slavia Praha 2019. január 4-én a Slavia Praha bejelentette szerződtetését, majd kölcsönadta őt a Bohemians csapatához a szezon hátralévő részére. 2019. szeptember 17-én ismét beírta magát a történelemkönyvekbe azzal, hogy a GCC-országok első játékosaként pályára lépett az UEFA Bajnokok Ligájában, az Internazionale elleni mérkőzésen.

Slovan Liberec 2020. augusztus 4-én a Slavia két másik játékossal együtt kölcsönadta a Slovan Liberecnek. 2020. október 22-én ő szerezte az egyetlen gólt a Gent ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen az Európa-liga 2020–21-es kiírásában.

Persija Jakarta 2022. július 20-án csatlakozott a Persija Jakarta csapatához. 2022. július 31-én debütált a bajnokságban, csereként Hanif Sjahbandi-t váltotta a 64. percben, a Persis ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen.

Mladá Boleslav 2023. június 28-án egyéves szerződést írt alá a Mladá Boleslav csapatával.

A válogatottban 2012-ben debütált a bahreini válogatottban, egy Azerbajdzsán elleni barátságos mérkőzésen. Századik válogatottbeli mérkőzésén gólt szerzett Jordánia ellen, amellyel Bahrein az E csoport élén végzett, és továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba a 2023-as Ázsia-kupán.

Statisztika Klubcsapatokban KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokAl-Muharraq2017–18Bahreini Premier League173000000173Bohemians2018–19Fortuna:Liga15530——185Slavia Praha2019–20Fortuna:Liga1722030102322020–21Fortuna:Liga8110——91Összesen253303010323Bohemians (kölcsön)2018–19Fortuna:Liga9020——110Slovan Liberec (kölcsön)2020–21Fortuna:Liga910083—1742021–22Fortuna:Liga19300——193Összesen284208300367Persija Jakarta2022–23Liga 117900——179Karrier összesen11124801131013127

A válogatottban BahreinÉvMérk.Gólok2012802013512014702015502016612017812018822019902021302022114202392202441Összesen8312

Góljai a bahreini válogatottban

#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2013. január 18. Kuvait1 – 6Öböl-kupa2.2016. február 5. Libanon2 – 0Barátságos mérkőzés3.2017. szeptember 5. Tajvan5 – 0Ázsia-kupa-selejtező4.2018. március 27. Türkmenisztán4 – 0Ázsia-kupa-selejtező5.2022. június 11. Malajzia2 – 1Ázsia-kupa-selejtező6.2022. június 14. Türkmenisztán1 – 0Ázsia-kupa-selejtező7.2022. november 11. Kanada2 – 2Barátságos mérkőzés8.2022. november 18. Szerbia1 – 5Barátságos mérkőzés9.2023. január 10. Katar2 – 1Öböl-kupa10.2023. szeptember 7. Kuvait1 – 3Barátságos mérkőzés11.2024. január 25. Jordánia1 – 0Ázsia-kupa

Sikerei, díjai Klubcsapatokban East Riffa Bahreini másodosztály bajnok: 2014 Bahreini kupagyőztes: 2014 Bahreini szuperkupa-győztes: 2014

Al-Muharraq Bahreini bajnok: 2017–18

Slavia Praha Cseh bajnok: 2019–20

A válogatottban Bahrein GCC U-23 Championship: 2013

Jegyzetek

Fordítás

További információk Abdulla Yusuf Helal adatlapja a Transfermarkt oldalán

Abdulla Yusuf Helal adatlapja a footballdatabase.eu oldalán Abdulla Yusuf Helal adatlapja a National Football Teams oldalán Abdulla Yusuf Helal adatlapja a worldfootball.net oldalán Abdulla Yusuf Helal adatlapja a Mladá Boleslav oldalán

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Bahreini labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 2015-ös Ázsia-kupa labdarúgói Kategória:A 2019-es Ázsia-kupa labdarúgói Kategória:A Bohemians 1905 labdarúgói Kategória:A Slavia Praha labdarúgói Kategória:A Slovan Liberec labdarúgói