1982. április 2-án az argentin fegyveres erők összhaderőnemi művelet keretében partra szálltak a Falkland-szigeteken. Az invázióval megkezdődött a 74 napig tartó Falkland-szigeteki háború. A szembenálló brit erők rövid ellenállás után megadták magukat és a szigetek (ideiglenesen) argentin fennhatóság alá kerültek.

A művelet argentin kódneve eredetileg az Azul (Kék) volt a tervezés során, végül Rosario-műveletnek nevezték el.Izidoro Ruiz Moreno: Comandos en acción (1987), pp. 21. A Falkland-szigetek elfoglalása során az argentin erők vesztesége 1 halott és 3 sebesült volt, a brit erők nem szenvedtek veszteséget.

A védelem Rex Huntot, a Falkland-szigetek kormányzóját egy lehetséges argentin invázióról 1982. április 1-jén értesítette telexen a Külügyi és Nemzetközösségi Minisztérium. "Hunt: My Falklands Story" BBC. 2002.

"Kétségtelenül megbízható bizonyítékkal rendelkezünk, hogy egy argentin harccsoport szállhat partra Stanleynél holnap reggel."

A szigeten tartózkodó két tengerészgyalogos őrnagy közül a rangidős, Mike Norman lett a brit erők parancsnoka, míg Gary Nott a kormányzó katonai tanácsadójaként működött. A hivatásos brit erők összlétszáma 68 tengerészgyalogos és 11 tengerész volt, a megszokott létszám duplája, mivel éppen váltási időszak volt, így a leváltandó és váltó katonák is a Moody Brook laktanyában tartózkodtak. (Más források szerint a szigeteken 89 tengerészgyalogos tartózkodott ekkor.La Voz del Interior, 2007. április 1. "Nem 45, hanem 89 [brit] tengerészgyalogos volt ott, azok is, akik Déli-Georgián lettek volna a váltás.")

A tengerészgyalogosok létszáma 57 főre csökkent, amikor az HMS Endurance antarktiszi járőrhajó Déli-Georgia szigetére indult kivizsgálni az ott történt argentin incidenst (egy ócskavaskereskedő-csoport március 19-én felvonta az argentin zászlót).

A Falkland-szigeteki Védelmi Erő (Falkland Islands Defence Force) 25 önkéntese vett részt a védelem kialakításában.Duncan Anderson: The Falklands War 1982 (Osprey Essential Histories, 2002) pp. 17-19. . Egy helybéli lakos, Graham Bound szerint, aki végig a szigeten tartózkodott az invázió és megszállás alatt, körülbelül 40 fő jelentkezett szolgálatra.Graham Bound: Falkland Islanders at war (Pen and Sword Books Limited), . Az önkéntesek parancsnoka, Phil Summers őrnagy kulcsfontosságú pontok védelmére rendelte ki őket, mint a telefonközpont, a rádióállomás és az erőmű. Jack Sollis, a Forrest hajó kapitánya rögtönzött radarállomásként működtette a hajóját. Két másik civil, Jim Alister, aki korábban a Királyi Tengerészgyalogságnál szolgált és a kanadai állampolgár Bill Curtiss is szolgálatra jelentkezett a kormányzónál.Insight team Sunday Time (1982), Chapter I: Surrender (I) és Chapter VIII: An ungentlemanly act.

A Rosario hadművelet

Az argentin kétéltű művelet 1982. április 1-jén, késő este kezdődött, amikor az ARA Santísima Trinidad romboló kirakta az argentin haditengerészet különleges erőinek katonáit Stanley-től délre. Az argentin főerő partraszállása néhány órával későbbre volt tervezve, az ARA Cabo San Antonio partraszállító hajóról a repülőtér közelében. A partraszállás helyét az ARA Santa Fe tengeralattjáróról induló búvárok jelölték ki.Horacio A. Mayorga: No Vencidos (Ed. Planeta 1998) pp. 71. .

A tervek szerint a Rosario hadművelet első lépése Port William felderítése volt. Az ARA Santa Fe tengeralattjáróról indulva Alfredo Cufré százados vezetésével egy 14 fős harci búvár csoport szállt volna partra Cape Pembroke közelében.

A felderítés megkezdése után az ARA Santa Fe tengeralattjáró március 31-én periszkópon keresztül észlelte, hogy a Forrest halászhajó 22:00-kor elhagyja Port Stanley-t, ekkor a város még teljesen hétköznapinak tűnt. Másnap az ARA Santa Fe értesült arról, hogy a Falkland-szigetek vezetése tud az argentin invázióról (ekkorra a várost is elsötétítették), így változtattak a terven. Cape Pembroke helyett a harci búvárok kijelölt partszakasza Menguera Point közelébe került, a Kidney Island-től délre.Jorge Bóveda: La Odisea del submarino Santa Fe (IPN editores, 2007) pp. 56, 75-76. Cufré százados szerint a műveletet azért kellett elhalasztani egy nappal, mert a főerőket szállító hajó késett a rossz idő miatt.La Voz del Interior, 2007. április 1.

A harci búvárok április 1-én, 01 óra 40 perckor hagyták el a tengeralattjárót, majd Menguera Point-tól Zodiac csónakokkal indultak tovább a Yorke-öböl felé, amit április 2-án, 04 óra 30 perckor értek el. Miután kijelölték a főerőnek a partraszállás helyét, ellenállás nélkül elfoglalták a kifutópályát és a világítótornyot. Argentin források szerint néhány hadifoglyot is ejtettek. A brit megadás után ennek a csoportnak volt a feladata összegyűjteni és őrizetbe venni a brit tengerészgyalogosokat.

Támadás a Moody Brook laktanya ellen 1982. április 1. éjjel az ARA Santísima Trinidad romboló 500 méterre a parttól, Mullet Creek-nél 21 Gemini csónakot engedett le, rajtuk 84 különleges műveleti katonátCarlos Busser: Operación Rosario (Editorial Atlántida, 1984) . 76 fő a kétéltű kommandó csoportból és 8 fő a Buzos Tácticos harci búvár egységből Guillermo Sánchez-Sabarots korvettkapitány parancsnoksága alatt az 1. kétéltű kommandó csoportból és egy 16 fős csoportot Pedro Giachino korvettkapitány parancsnoksága alatt (aki az 1. tengerészgyalogos zászlóalj parancsnokhelyettese volt). Ez utóbbi csoportnak volt a feladata a kormányzói épület elfoglalása. Jorge Allara ellentengernagy az ARA Santisima Trinidad fedélzetéről rádión békés megadásra szólította fel Rex Huntot, aki az ajánlatot elutasította.

A Giachino vezette csoportnak 4 kilométert kellett megtennie északi irányba. A főerő célpontja, a Moody Brook laktanya 10 kilométerre volt és nehéz terepen vezetett az út. Sánchez-Sabarots korvettkapitány így írta le az éjszakai menetet:Martin Middlebrook: The Argentine Fight for the Falklands (Pen and Sword Books, 2003) pp. 36-37. .

"Kellemes éjszaka volt, a felhők legtöbbször eltakarták a holdat. Nehéz és izzasztó menet volt a nagy málhák miatt. Végül három csoportra szakadtunk. Csak egy éjjellátónk volt, ezt Arias hadnagy, az élen haladó katona használta. Az egyik csoport elszakadt tőlünk, amikor egy utat kellett kereszteznünk és egy jármű jött rajta. Úgy gondoltuk, hogy egy katonai járőr. A másik csoport is elvesztette az összeköttetést, a harmadik csoport elszakadása a túl gyors tempó miatt történt. Emiatt a helyettesem, Bardi hadnagy elesett és hajszálrepedést szenvedett a bokájában, így hátra kellett hagynunk egy másik emberrel, aki segített neki. Reggel 05:30-ra érkeztünk Moody Brook-hoz, éppen a tervezett időn belül, de így már nem volt idő az egyórás felderítésre, amiben reménykedtünk."

Az argentin főerő azt feltételezte, hogy a Moody Brook laktanyában a brit tengerészgyalogosok épp alszanak. A laktanya csendes volt, csak a parancsnok irodájában látszott fény. Őröket nem láttak. Sánchez-Sabarots korvettkapitány nem hallott a kormányzói épület felől csatazajt és a távoli partraszálló zónákból sem, mindemellett parancsot adott a támadásra. Így emlékszik vissza a történtekre:

"Még mindig teljesen sötét volt. Könnygázt terveztünk használni, hogy a briteket az épületeken kívülre kényszerítsük és elfogjuk őket. A parancsaink szerint amennyire csak lehetséges volt, kerülni kellett a veszteségokozást. Ez volt karrierem legnehezebb feladata. A kommandó csapataink kiképzése arról szólt, hogy agresszívan harcoljunk és maximális veszteségeket okozzunk az ellenségnek. Géppuskaállásokkal vettük körbe a laktanyát és csak egyetlen menekülési útvonalat hagytunk szabadon, ami a Stanley kikötő északi félszigete felé vezetett. Bárki, akinek sikerült volna elszöknie, így nem lett volna képes elérni a várost és megerősíteni az ottani brit csapatokat. Ezután minden épületbe könnygáz-gránátokat dobtunk. Semmi reakció: az épületek üresek voltak."

A gránátok robbanásának zaja ráébresztette Norman őrnagyot, hogy az argentin erők már a szigeten vannak, ezért a kormányzói épületbe ment. Miután észrevette, hogy a támadás zaja Moody Brook felől jön, minden alegységét visszavonta a kormányzói épülethez, hogy egy helyre összpontosítsa a védelmet.

Annak ellenére, hogy a támadásnak nem volt brit szemtanúja, a brit leírások a Moody Brook laktanya állapotáról ellentmondanak a történtek argentin változatának. A brit megadás után a tengerészgyalogosok visszamehettek a laktanyába, hogy a személyes tárgyaikat magukhoz vehessék. Norman őrnagy szerint a falakon géppuska-tűz és fehérfoszforos kézigránátok nyomai látszottak – "mint egy klasszikus épület-megtisztítási művelet". Az argentin források továbbra is azt állítják, hogy a laktanya 1982. június 12-én semmisült meg egy brit légitámadásban, ahol három argentin sorállományú elesett és José Rodolfo Banetta őrnagy megsebesült."Los ataques aéreos continuaban pero en forma cada vez más esporádica, quizá el último bombardeo importante fue sobre el ex-cuartel de los ROYAL MARINES en MOODY BROOK donde funcionaba el PC Ret de la Agr Ej a órdenes del My BANETTA. Produjo bajas y grandes daños en el cuartel ataque de la aviación enemiga." Horacio Rodríguez Mottino: La Artillería Argentina en Malvinas (Clio, 1984) pp. 182 "A légitámadások folytatódtak, de egyre inkább szórványosan. Talán az utolsó nagyobb bombázás a Királyi Tengerészgyalogság Moody Brooks-i laktanyáját érte, ahol Banetta őrnagy vezetési pontja működött, veszteségeket okozva és súlyosan megrongálva az épületeket az ellenséges légitámadásban."

Partraszállás a Yorke-öbölben Stanley keleti oldalán nagyobb szabású műveletek zajlottak. Az ARA Cabo San Antonio partraszállító hajó fedélzetéről indulva az 1. kétéltű harcjárműves zászlóalj (parancsnok: Guillermo Cazzaniga korvettkapitány) húsz amerikai gyártmányú Amtrac és LVTP–7A1 kétéltű lánctalpas páncélozott csapatszállító járművén a 2. tengerészgyalogos zászlóalj D és E százada partraszállt a Yorke-öbölben. A műveletnek szemtanúja volt egy rajnyi brit tengerészgyalogos Bill Trollope hadnagy vezetésével.

A harcjárműves oszlop a Repülőtéri úton érkezett be Stanley-be, az előőrsöt három Amtrac jármű képezte (05., 07. és 19. számú), amelyeket az Ionoszféra Kutató Intézet közelében 7 óra 15 perckor egy raj brit tengerészgyalogos megtámadott páncéltörő fegyverekkel és géppuskákkal. A következők Hugo Santillán korvettkapitány hivatalos jelentéséből származnak:

"A Stanley-be vezető út utolsó szakaszán jártunk. 500 méteres távolságból, három fehér ház egyikéből egy géppuska tüzet nyitott és eltalálta a jobb oldali Amtrac-ot. A géppuska-tűz nagyon pontos volt. Ezután néhány páncéltörő rakéta kilövésének zaja hallatszott, de a lövések pontatlanok voltak, a rakéták tőlünk messze csapódtak be. Követtük a hatályos műveleti utasításokat és kitérő manőverbe kezdtünk. A jobb oldali Amtrac viszonozta a tüzet és egy kisebb mélyedésben keresett fedezéket. Ahogy kikerült a közvetlen veszélyből, parancsot adtam mindhárom járműnek a deszant kiszállására. Ezután parancsot adtam az egyik járműnek, hogy kumulatív gránátot lőjön annak a háznak a tetőgerincébe, amelyikből a géppuska tüzelt, hogy hangos legyen a becsapódás, de ne működjön el a gránát. Még mindig azt a parancsot követtük, hogy lehetőség szerint ne okozzunk veszteséget a briteknek. Az első lövés körülbelül 100 méterrel rövid volt, a második eltalálta a tetőt. A britek ekkor egy lila füstgránátot dobtak, gondolom ez volt a jelük a visszavonulásra. A tüzelés megszűnt, így Wienstabl fregattkapitány parancsára a két század elkezdte megkerülni a házakat. Az egyik házból néhány lövész tüzet nyitott, ez elég kényelmetlen volt. Nem tudtam meghatározni a helyzetüket, de egy másik Amtrac igen és engedélyt kért tüzet nyitni az aknavetőjével. Engedélyeztem, de csak három gránátot és csak a háztetőkre célozva. Két gránát rövid volt, a harmadik pontosan a tető közepébe csapódott, hihetetlen volt. A brit tüzelés ekkor abbamaradt."