Naby Leye Keïta (Conakry, 1995. február 10. –) guineai válogatott labdarúgó, középpályás. Az NB-I-ben szereplő Ferencváros játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosa csapatában 9 évesen kezdett el megismerkedni a labdarúgással. 2013-ban a Horoya csapatából a francia Istres ifjúsági csapatához csatlakozott, miután a Lorient és a Le Mans együttesei nem tudták meggyőzni őt. Rövid időn belül az első csapatba került. 2013. november 22-én a Nîmes Olympique ellen debütált a másodosztályban, ahol gólt és gólpasszt jegyszett. A szezont 23 bajnokin 4 góllal zárta és több klub is felfigyelt rá. 2014 nyarán az osztrák Red Bull Salzburg együtteséhez igazolt. Július 26-án mutatkozott be a bajnokságban a Wiener Neustadt ellen. Itt távozásáig 81 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 20 gólt szerzett és meghatározó játék lett klubjában. 2016 júniusában a testvér csapat, a német RB Leipzig csapatába igazolt. Szeptember 10-én a Borussia Dortmund ellen góllal mutatkozott be. Első szezonjában 31 bajnokin kapott lehetőséget és ezeken 8 gólt szerzett.

2017. augusztus 28-án bejelentették, hogy 2018 nyarán csatlakozik a Liverpool csapatához, miután a kivásárlási záradékot aktiválta a klub.Liverpool: megdőlt a klubrekord, középpályást igazoltak Hivatalosan 2018. június 27-én mutatta be őt az érte 48 millió fontot fizető angol csapat. Új klubjában a nyolcas mezt kapta. Első mérkőzését 2018. augusztus 12-én játszotta a West Ham ellen. 2019. április 5-én megszerezte első gólját, melyet a Southampton csapatának lőtt. 2019. június 1-én megnyerte a Bajnokok Ligáját, a döntőben azonban egy sérülés miatt nem lépett pályára. 2019. december 18-án ő szerezte az első gólt a Monterrey ellen, a Liverpool pedig 2–1-re megnyerte a Klubvilágbajnokságot. 2023-ban a Bundesligában szereplő Werder Bremenhez igazolt.

2024 decemberében először kölcsönbe, majd 2026 januárjában végleg a Ferencvároshoz szerződött.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 20-i állapot szerint.

KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Istres2013–14Ligue 223410———244 Red Bull Salzburg2014–15Osztrák Bundesliga30540—101—4462015–16291252303714Összesen591792—131—8120 RB Leipzig2016–17Bundesliga31810———3282017–1827621102399Összesen581431—102—7117 Liverpool2018–19Premier League252101061—3332019–20182—2041312742020–211001040101602021–222334030101—4042022–23803010—10130Összesen84780802435112911 Werder Bremen2023–24Bundesliga50————50 Ferencváros2024–25NB I10010001102025–2610000901902026–2740104090Összesen24020—130—390Karrier összes25342233806065134952

A válogatottban Guinea ÉvMérk.Gólok2012112013102014702015112201640201753201840201941202021202150202263202341202440Összesen5812

Válogatott góljai # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1. 2012. december 14. Nemzeti Stadion, Freetown, Sierra Leone 1–0 1–1 2014-es afrikai nemzetek bajnoksága selejtező 2. 2015. november 12. Sam Nujoma Stadion, Windhoek, Namíbia 1–0 1–0 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtező 3. 2015. november 15. Stade Mohamed V, Casablanca, Marokkó 2–0 2–0 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtező 4. 2017. június 10. Stade Bouaké, Bouaké, Elefántcsontpart 3–2 3–2 2019-es afrikai nemzetek kupája selejtező 5. 2017. augusztus 31. Stade du 28 Septembre, Conakry, Guinea 1–0 3–2 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtező 6. 2017. október 7. Stade du 28 Septembre, Conakry, Guinea 1–0 1–4 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtező 7. 2019. november 14. Stade du 26 Mars, Bamakó, Mali 1–1 2–2 2021-es afrikai nemzetek kupája selejtező 8. 2020. november 15. Stade Omnisports Idriss Mahamat Ouya, N’Djamena, Csád 1–0 1–1 2021-es afrikai nemzetek kupája selejtező 9. 2022. január 6. Amahoro Stadion, Kigali, Ruanda 2–0 2–0 Felkészülési mérkőzés 10. 2022. január 18. Ahmadou Ahidjo Stadion, Yaoundé, Kamerun 1–2 1–2 2021-es afrikai nemzetek kupája 11. 2023. március 27. Stade General Lansana Conté, Conakry, Guinea 1–0 1–0 2023-as afrikai nemzetek kupája selejtező 12. 2023. március 27. Stade Moulay Abdallah, Rabat, Marokkó 1–0 3–2 2023-as afrikai nemzetek kupája selejtező

Sikerei, díjai Red Bull Salzburg Osztrák Bundesliga (2): 2014–15, 2015–16 Osztrák kupa (2): 2014–15, 2015–16 Liverpool Premier League (1): 2019–20 FA-kupa (1): 2021–22 EFL Cup (1): 2021–22 FA Community Shield (1): 2022 UEFA-bajnokok ligája (1): 2018–19 UEFA-szuperkupa (1): 2019 FIFA-klubvilágbajnokság (1): 2019 Ferencváros Magyar bajnokság aranyérmes: 2024–25 Magyar bajnokság ezüstérmes: 2025–26 magyar kupa ezüstérmes: 2024–25 magyar kupagyőztes: 2025–26

Jegyzetek

Források

Naby Leye Keïta adatlapja a Kicker oldalán Naby Leye Keïta adatlapja a Transfermarkt oldalán

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Guineai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Istres labdarúgói Kategória:Az FC Red Bull Salzburg labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:Az Osztrák Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók