Erdélyi Mihály (Szeged, 1895. május 28. – Budapest, 1979. február 1.) magyar színész, színházigazgató, színpadi szerző, rendező és balettmester.

Élete Erdélyi Mihály kőműves és Bárkányi Julianna fia. Az első világháború idején a haditengerészetnél szolgált. Először 1918 novemberében lépett fel a Bebel Színházban, majd 1919-ben fejezte be tanulmányait az Országos Színészegyesület színiiskolájában. Ezt követően vidéki városokban szerepelt egy vándortársulattal, majd 1921–22-ben Kecskeméten, 1922-től 1924-ig pedig Kaposvárott működött. 1922-től már bemutatták operettjeit is. 1925–26-ban a Magyar Műszínkör művésze volt, ahol mint színész, rendező és balettmester dolgozott. 1929–30 nyarán ugyancsak színész és rendező volt, majd 1927-ben a Budapesti Színházhoz szerződött, ahol 1929-ig játszott.

1927 októberétől decemberig vezetője volt a Kőbányai Színháznak (Színkörnek), majd 1930 novemberében az Angyalföldi Színpad élére került. 1932–33-ban fellépett a Bethlen téri Színpadon, ugyanitt mint rendező is dolgozott. Ő nyitotta meg 1933 decemberében a Józsefvárosi, 1934 márciusában az Erzsébetvárosi, 1935 áprilisában pedig az Óbudai Kisfaludy Színházat. Ezután 1938-ban a Márkus Parkszínház igazgatója lett 1944-ig. Közben 1940 májusában a Kőbányai Színház, 1941. június–júliusban pedig a rákosszentmihályi fedett Kertszínház vezetője volt. 1945-ben a Józsefvárosi Színházban dolgozott, 1946-ban rendezőként tevékenykedett a Béke Színházban, majd 1947-ben visszavonult, azonban 1955-től a József Attila Színházban, 1957-től 1959-ig a Magyar Néphadsereg Színházában még színpadra lépett.

Librettistaként, zeneszerzőként autodidakta volt. A címadáshoz különösen nagy érzéke volt. „Erdélyi Mihály olcsó színházat adott, nagyszerű művészeket léptetett fel. És dallamai bizonyos években »városi népdallá« váltak.”Gál György Sándor–Somogyi Vilmos: Operettek könyve. Az operett regényes története. 4. jav. bőv. kiad. Budapest, 1976. Zeneműkiadó. 526. l.

Ismertebb dalai

Legtöbb dalát egyedül szerezte, néhányat Szántó Mihállyal. A németországi dalok és átdolgozások társszerzője Hans Bussmann

A Dunaparton este zene szól ISWC T-007.003.546-9 A házunk tetején zsupfödél van A János-hegynek hegye van A vén Tabánban T-007.003.560-7 Adjál kölcsön 50 pengőt holnapig T-007.031.565-9 Akácvirág, susogó fehér virágom T-007.193.226-7 Aranysárga falevél T-007.031.725-7 Az ember egy léha, egy könnyelmű senki T-310.545.192-7 Az én nevem Balog T-007.304.399-8 Az én anyámnak nincs selyemruhája T-007.096.713-3 Bajtárs, ma még tán T-007.003.543-6 Becskereki menyecske T-007.031.859-0 Bevonuló csárdás T-007.031.888-5 Bogyó, bogyó T-007.003.544-7 Boldog én az életben T-007.096.690-3 Búskomor a liba Com, com, com T-007.147.800-6 De korán van záróra T-007.096.694-7 Én lassan öregszem T-007.000.307-4 Én legszívesebben ma lefeküdnék T-007.003.562-9 Ezer csók a jelszó T-007.077.454-7 Fenyő, fenyő, jaj de magas fenyő T-007.003.547-0 Giling-galang szól a harang (Albus szappanreklám) T-007.003.548-1 Göncölszekér az égen egy percig megállj még T-007.096.588-6 Hawaii gitáron de szép a tangó Holdas este ráborul a ligetre T-007.003.502-7 Jóska, levelet hozott a posta T-007.003.550-5 Katókám édes T-007.003.505-0 Kék nefelejcs el ne felejts T-007.003.553-8 Kincses Kolozsváron T-007.003.551-6 Kinn a dorozsmai határon T-007.032.704-6 Kis csónakom T-007.003.552-7 Künn a dorozsmai határban (Puszta fox) – a zeneszerző legismertebb dala, mely nemzetközileg is híressé vált, mások mellett Rökk Marika tette ismertté. A dal spanyol változatának Amor en Budapest a címe. Legsikeresebb változata Barnabás von Géczy az Electrola kiadásában Legszebb város Batyi T-007.003.554-9 (mármint Rimaszombat) Legyen úgy, mint régen volt T-007.193.229-0 Lesz még nekünk T-007.003.555-0 Lombos fákon rigófészek T-007.193.230-3 Mért fáj a szívem T-007.096.595-5 Mit mondott az öreg Kiss T-007.003.507-2 Mint egy koldus úgy állok az ablakod alatt T-007.000.739-4 Muzsikál a nyárfaerdő T-007.003.508-3 Ne legyen tavasz T-007.193.231-4 Ne tudjad meg soha, mi a nehéz bánat Nem messze van innen Pilis Nem tudom én, mi van velem T-007.193.232-5 Nem vagyok én már az, aki voltam T-007.096.702-0 Nincs énnékem fogatom T-007.096.703-1 Nincsen szíja a bakancsomnak T-007.096.704-2 Nincsen szóda a borban Nyisd ki babám az ajtót T-333.536.498-8 Országúton hosszú a jegenyesor T-007.096.706-4 Puszta fox T-900.759.373-9 Sárban masírozik a baka Sárgarézből van a pipakupakom T-800.603.345-1 Sárgarigófészek T-007.096.601-6 Szárnya, szárnya T-007.096.707-5 Szép asszonyom, bevallhatom T-007.000.988-9 Szomorú nyárfalevél Te vagy az édes T-007.096.602-7 Toponári Mári T-007.003.558-3 Vedd le a kalapod a honvéd előtt T-007.003.559-4 Zimberi-zombori szép asszony T-007.193.237-0

Főbb művei bélyegkép|jobbra|200px|Erdélyi Mihály: Legyen úgy, mint régen volt. Erzsébetvárosi Színház. Honthy Hanna, Jávor Pál. bélyegkép|jobbra|200px|Latabár Kálmán, Fejes Teri és ifj. Latabár Árpád Erdélyi Mihály: Sárgarigófészek című operettjében Hazudik a muzsikaszó (1922, csak a librettó Erdélyitől, zene: Neumann Ferenc) Mintha álom volna (1923) Napkelet rózsája (1925) Mit susog a fehér akác? (1929) Tahi Tóth Veronika (1931) Túl a Dunán Baranyában (1931) Szaturnusz (1932) Délibáb kisasszony (1932) Sirokkó (1932) Kínai fronton (1932) Csókos regiment (1932)Bethlen Színház Fehérvári huszárok (1933) A csavargólány (1936) Sárgapitykés közlegény (1937) Legyen úgy, mint régen volt (1938) Zimberi-zombori szépasszony (1939) Sárgarigófészek (1940) Vedd le a kalapod a honvéd előtt (1942) A két kapitány (1943)

Színházi szerepeiből William Shakespeare: A makrancos hölgy... Baptista szolgája Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac... Kapus John Patrick: Teaház az augusztusi holdhoz... Öregember Jean Anouilh: Antigoné... Harmadik őr Jean-Paul Sartre: A tisztességtudó utcalány... Egy férfi Forgács István: Vándormadarak... Csapos Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül... Peták mindenes Illés Béla: Szivárvány... Második tűzoltó Kodolányi János: Földindulás... Öreg szektás: Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Bécsi kocsmáros Lehár Ferenc: Pacsirta... Kocsmáros

Jegyzetek

Források Magyar Színházművészeti Lexikon Magyar Színművészeti Lexikon I. kötet, 435. old. Hangosfilm Criticailapok

További információk PORT.hu MAGYAR SZÍNHÁZTÖRTÉNET 1920-1949 Szegediek a tengeren – A Nagy Háború Benedek Miklós: Erdélyi Mihály Mihály Erdélyi music, videos, and more..

Kategória:Szegediek Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar librettisták Kategória:Operettszerzők Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban