Hetessy Csaba (Budapest, 1968. június 21. –) magyar zeneszerző, hangszerelő, zenei újságíró.

Pályafutása 1997-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola BTI jazz-zeneszerzés-hangszerelés, jazz-elmélet szakán. Klasszikus zeneszerzésre Faragó Béla, jazz-zeneszerzésre Binder Károly tanította.

Diplomája megszerzése óta behatóbban foglalkozik ázsiai népzenék tanulmányozásával, de felkérésre írt több kortárs zenei kompozíciót is.

1998-ban alapító tagja az Attacca World Music világzenei együttesnek. Az együttes zenéje merít a magyar és balkáni népzenékből, nem tagadva meg az európai klasszikus zenei hagyományokat s a kortárs zenei behatásokat. Hetessy Csaba az együttes művészeti vezetője.

2000-től stúdiómunkákban vett rész, s készített jazz big band hangszereléseket is.

2002-ben Demlyén Krisztina (cimbalom) felkérésére írta a Monológ cimbalomra című kompozíciót, mely arab zenei behatásokat tükröz, s virtuóz módon használja ki a hangszer lehetőségeit. E darab bemutatójára a Magyar Rádió 6-os stúdiójában került sor.

2007-ben jelent meg Magyarországon először Michel Corrette (1707–1795) hegedűiskolája, a L' École d' Orphée (1738), a Bibliothèque Nationale de France engedélyével. Ennek a műnek a kiadásánál közreműködött.

2012-től zenei újságíróként több újságban és online kulturális oldalakon CD-recenziói, koncertbeszámolói jelentek meg (Evangélikus Élet, Jazzma.hu ,Ekultura.hu stb.) elsősorban egyház-és klasszikus, jazz és világzenei területen. A Művészetek Palotája Budapest külsős újságírója.

2020 augusztusában a Hunnia Records & Film Production gondozásában jelent meg az Attacca World Music: My World / Világom CD lemez, melyen Hetessy Csaba saját kompozíciói mellett szerepel több zenekari hangszerelése, melyeket Bartók Béla és Ahmed Adnan Saygun zongoradarabjaiból készített.

CD-kiadványok Etnoscope (1998) - kiadó: Binder Music Manufactory Világom / My World (2020) - kiadó: Hunnia Records & Film Production

Jegyzetek

Források https://www.gramofon.hu/index.php/archivum/az-attacca-vilaga http://ekultura.hu/author/Hetessy+Csaba https://www.facebook.com/Attacca-World-Music-2577362062334981 https://opusjazzclub.hu/koncertek/gul-baba-jazz-nights-arif-erdem-ocak-nasip-kismet-attacca-world-music https://www.jazzma.hu/hirek/2015/11/01/chick-corea-the-vigil-usa

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar hangszerelők