A Supernova (elődjei: Dziesma 2013-2014, Eirodziesma 2000-2012) egy 2015 óta évente megrendezett zenei fesztivál Lettországban. A verseny szervezője a Latvijas Televīzija. A Supernova győztese képviselheti Lettországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Története Lettország 2000-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon és azóta megszakítás nélkül neveztek indulót minden évben. Eddig egy alkalommal arattak győzelmet, 2002-ben, amikor a versenyt a szomszédos Észtországban tartották. A 2004-ben bevezetett elődöntők óta az ország csupán hétszer kvalifikálta magát a döntőbe.

2000 és 2012 között az Eirodziesma (magyarul: Eurodal) elnevezésű műsorral, majd 2013-ban és 2014-ben a Dziesma volt az ország nemzeti döntője. 2015-ben került bevezetésre Supernova. Eleinte két bemutatkozó show-t, két selejtezőt, egy elődöntőt és egy döntőt rendeztek. 2018-ban a selejtezőket elődöntőkre cserélték, eleinte három, majd 2019-ben két elődöntőt tartottak.

2020-ban csupán egy döntőt rendeztek, 2021-ben pedig nem került megrendezésre a dalverseny, ugyanis az előző év győztese, Samanta Tīna az elmaradt Eurovíziós Dalfesztivál miatt új lehetőséget kapott, hogy képviselje hazáját. 2022-től egy elődöntő és a nagy döntő a műsor felállása. 2027-ben nagy változáson megy át a műsor, ugyanis már csak egy döntőt fognak rendezni, amelynek a végén egy szuperdöntő lesz, ahol a három legtöbb szavazatot megszerzett előadó fog tovább versenyezni. Emellett a köztelevízió stúdiójából átköltöztetik a versenyt az ország legnagyobb arénájába, a Xiaomi Arénába.

Győztesek Eirodziesma Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 2000 Brainstorm My Star 3.136 Nem volt elődöntő 2001 Arnis Mednis Too Much 18. 16 2002 Marie N I Wanna 1.176 2003 F.L.Y. Hello From Mars 24. 5 2004 Fomins és Kleins Dziesma par laimi Nem jutott be a döntőbe 17. 23 2005 Walters és Kazha The War Is Not Over 5. 153 10. 85 2006 Cosmos I Hear Your Heart 16. 30 Automatikusan döntős 2007 Bonaparti.lv Questa notte 16. 54 5. 168 2008 Pirates of The Sea Wolves of The Sea 12. 83 6. 86 2009 Intars Busulis Probka Nem jutott be a döntőbe 19. 7 2010 Aisha What For? 17. 11 2011 Musiqq Angel in Disguise 17. 25 2012 Anmary Beautiful Song 16. 17

Dziesma Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 2013 PeR Here We Go Nem jutott be a döntőbe 17. 13 2014 Aarzemnieki Cake to Bake 13. 33

Supernova Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 2015 Aminata Love Injected 6. 186 2. 155 2016 Justs Heartbeat 15. 132 8. 132 2017 Triana Park Line Nem jutott be a döntőbe 18. 21 2018 Laura Rizzotto Funny Girl 12. 106 2019 Carousel That Night 15. 50 2020 Samanta Tīna Still breathing Elmaradt a verseny 2022 Citi Zēni Eat Your Salad Nem jutott be a döntőbe 14. 55 2023 Sudden Lights Aijā 11. 34 2024 Dons Hollow 16. 64 7. 72 2025 Tautumeitas Bur man laimi 13. 158 2. 130 2026 Atvara Ēnā Nem jutott be a döntőbe 13. 49 2027 2027. február 6. 2027. február 6.

Jegyzetek

Lásd még Supernova 2020 Eurovíziós Dalfesztivál Lettország az Eurovíziós Dalfesztiválokon

További információk A Supernova hivatalos oldala Az LTV eurovíziós honlapja Lettország profilja a eurovision.tv-n

Kategória:Nemzeti válogatók az Eurovíziós Dalfesztiválra Kategória:Tehetségkutató versenyek Kategória:Televízióműsorok