Alexander Nübel (Paderborn, 1996. szeptember 30. –) német válogatott labdarúgó, a Beşiktaş kapusa.
Pályafutása Paderborn Nübel Paderbornban született. 2005 és 2014 között a SC Paderborn 07 akadémiáján nevelkedett. Az első csapatban nem játszott, a 2014-15-ös szezonban huszonhat mérkőzésen védte a második csapat hálóját.
Schalke 04 2015 nyarán igazolt a Schalke 04 csapatába, huszonnégyszer védett a Schalke 04 II csapatába.
2016. május 14-én TSG Hoffenheim elleni bajnoki mérkőzés 90.percében Ralf Fährmann cseréjeként mutatkozott be a német első osztályban a felnőttek között, melyet végül 4–1-re a Schalke nyert meg.
2017. július 21-én hazai pályán kezdőként mutatkozott be a Bajnokok Ligájában az Internazionale ellen, mely végül 1–1-re végződött.
2017. szeptember 25-én 2020-ig meghosszabbította meg a szerződését.
2018. október 31-én a Köln otthonában kezdőként mutatkozott be a Német kupában, melyet büntetőkkel a Schalke nyert meg.
2019. február 2-án piros lapot kapott a Borussia Mönchengladbach elleni bajnokin, majd kétmérkőzéses eltiltást kapott. Eltiltását kivéve a 2018–19-es szezon minden bajnokiján ő védte a Schalke kapuját.
2019. augusztus 6-án ő lett a csapat kapitánya. 2019. december 22-én hivatalosan is elismerte, hogy az idény végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg. A 2019–2020-as bajnokság őszi idényében 15 bajnokin védett, ezeken a találkozókon 18 gólt kapott. 2020. január 4-én a Schalke hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2020-2021-es idény kezdetétől a Bayern Münchenben folytatja pályafutását. Nübel ötéves szerződést írt alá a bajor klubbal.
2026. július 8-án hároméves szerződést írt a Beşiktaş csapatával.
A válogatottban Nübel 2017. szeptember 5-én az Európa-bajnokság selejtezőjében a Koszovói válogatott elleni mérkőzésen kezdőként mutatkozott be a Német U21-es válogatottban, melyet végül 1–0-ra meg is nyertek a németek. Bekerült a 2019-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó keretbe. 2024. május 17-én bekerült Julian Nagelsmann szövetségi kapitány 27 fős keretébe, majd június 7-én a 26 főre való szűkítés során kikerült a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó keretből. Október 11-én debütált a felnőtt csapatban Bosznia-Hercegovina ellen 2–1-re megnyert Nemzetek Ligája találkozón. 2026. május 21-én bekerült Julian Nagelsmann 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vesznek.
Statisztikái Legutóbb frissítve: 2019. május 19-én.
KlubSzezonLigaNemzeti kupaEurópaiÖsszesenBajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokSchalke 042015–16Bundesliga100000102016–17000000002017–181000—102018–191802020220Teljes karrier2002020240
Sikerei, díjai VfB Stuttgart Német kupa: 2024–25
Jegyzetek
További információk
Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Paderborniak Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Az SC Paderborn 07 labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Schalke 04 II labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A VfB Stuttgart labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek