A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál (angolul és svédül: Eurovision Song Contest 2016, ) volt a hatvanegyedik Eurovíziós Dalfesztivál. Svédországban rendezték meg, mivel a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivált a svéd Måns Zelmerlöw Heroes című dala nyerte. Svédország az első ország, amely másodszorra rendezhette a versenyt a 2010-es években, mivel 2012-ben is ők nyertek. Az első elődöntőre 2016. május 10-én, a második elődöntőre május 12-én, a döntőre pedig május 14-én került sor.
2015. július 8-án jelentették be, hogy Stockholm fog otthont adni a fesztiválnak.
Eredetileg 43 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválra, beleértve Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Horvátországot és Ukrajnát is, melyek három, kettő, kettő, illetve egy kihagyott év után vettek részt újból. Portugália viszont 2013 után ismételten nem vesz részt, illetve Romániát 2016. április 22-én kizárták a versenyből a TVR köztelevízió EBU felé való tartozásai miatt. Így végül 42 ország vett részt a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon.
A helyszín és a verseny témája A svéd műsorsugárzó, az SVT 2015. május 24-én bejelentette, hogy az első számú lehetséges helyszín a stockholmi Tele2 Arena, de egyidejűleg jelezték, hogy lehetővé teszik más városok és arénák jelentkezését is.
A végső döntést július 8-án jelentették be, ennek értelmében a versenynek a 16 000 férőhelyes stockholmi Ericsson Globe ad otthont. A 2000-es Eurovíziós Dalfesztivált is ugyanebben az arénában rendezték meg.
Eredetileg az 1985-ös Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne, a göteborgi Scandinavium, az ugyanebben a városban található Ullevi Stadium, a linköpingi Saab Arena, az örnsköldsviki Fjällräven Center és a 2013-as helyszín, a Malmö Aréna is pályázott, ahogy a fővárosi Annexet, a Hovet és a Friends Arena is. Utóbbi a dalfesztivál svéd válogatóműsorának, a Melodifestivalennek ad otthont 2013 óta. Sandviken és Gävle pedig közös pályázatot nyújtottak be: a sandvikeni Göransson Arena rendezte volna az elődöntőket és a döntőt, Gävle pedig egyéb programokat és koncerteket.
A dalfesztivál hivatalos mottója Come Together lett, azaz Jöjjünk össze, a logó pedig a pongyola pitypangot ábrázolja.
150px|link=bélyegkép|középre|350px|A verseny helyszíne, az Ericsson Globe (mai nevén Avicii Arena)
A résztvevők bélyegkép|jobbra|250px|A máltai Ira Losco az első próba utáni sajtótájékoztatón, 2016. május 3-án, Stockholmban Az ukrán műsorsugárzó, az NTU 2015. május 23-án jelentette be, hogy egy kihagyott év után újból küld indulót a dalversenyre.
Bosznia-Hercegovina eredetileg szeptember 15-én jelentette be visszatérését három kihagyott év után, azonban október 9-én visszavonta előzetes jelentkezési szándékát. Az ország a hónap végéig kapott haladékot a döntésre, amit végül november 24-én jelentettek be: a balkáni ország három év kihagyás után küld versenyzőt Stockholmba. Bulgária és Horvátország is visszatért két év szünet után a versenybe, így végül 43 állam vett volna részt a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon, mely megegyezett volna a 2008-as és a 2011-es rekord létszámmal, azonban 2016. április 22-én az EBU törölte a tagjai közül a romániai TVR-t, így nem vehetnek részt a versenyen. A kizárás oka az, hogy a romániai közszolgálati televízió 2007 óta adósságokat halmozott fel, összesen 16 millió svájci frank értékben, amelyet többszöri felszólítás és határidő-kitolás után sem fizettek ki. A tagság elvesztésének további következménye, hogy a TVR nem közvetítheti az Eurovíziós Dalfesztivált sem. A műsorszolgáltató unió a román államot tekinti kötelesnek a TVR által felhalmozott adósság törlesztésére.
Ausztrália vendégként vett részt a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, és csak akkor vehetett volna részt 2016-ban is, ha a 2015-ös versenyt megnyeri. Mivel az ország a 2015-ös versenyen az ötödik helyen végzett, így valószínű volt, hogy visszalépni kényszerül. 2015. november 17-én bejelentették, hogy a nagy sikerre való tekintettel versenyben maradhattak, de ezúttal az egyik elődöntő résztvevőjeként. Versenyzőjük, Dami Im az első dél-koreai származású előadó volt, aki részt vett a dalfesztiválon.
Portugália viszont a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál után ismételten nem vett részt a versenyben. Érdekesség, hogy akkor is, és ezúttal is Svédország adott otthont a versenynek. Nem vett részt a versenyen Luxemburg sem. A nagyhercegség utoljára 1993-ban küldött képviselőt a dalfesztiválra, így sorozatban 2016 volt a huszonharmadik év az ország nélkül. Andorra, mely utoljára 2009-ben vett részt, szintén távol maradt a versenytől. Hasonlóan döntött Monaco is 2015. július 21-én: a törpeállam utoljára 2006-ban képviseltette magát a dalfesztiválon. A szlovák műsorsugárzó szeptember 28-án jelezte távolmaradását. Törökország pedig a 2015. február 6-án bejelentett visszatérési szándéka ellenére november 3-án ellenkezőleg döntött.
A verseny történetében először Spanyolország versenydala nem tartalmazott spanyol nyelvű részt, teljes egészében angolul hangzott el. Továbbá szintén először fordult elő, hogy Ausztria nem angol vagy német nyelvű dalt küld a fesztiválra és az is, hogy egy dal (a görög) tartalmaz részleteket egy görög dialektusban, a pontoszi görög nyelven. Ukrajna versenydala pedig az első volt a dalfesztivál történetében, mely tartalmaz részleteket krími tatár nyelven.
+ A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál résztvevőiOrszágMűsorsugárzóElőadóDalNyelvDalszerző(k)RTSHEneda TarifaFairytaleangolOlsa ToqiSBSDami ImSound of SilenceangolORFZoëLoin d’icifrancia İTV Samra Miracle angol VRTLaura TesoroWhat’s the PressureangolBHRTDalal & Deen feat. Ana Rucner és JalaLjubav jebosnyákBNTPoli GenovaIf Love Was a CrimeangolA dal tartalmaz egy többször ismételt mondatot bolgár nyelven is.CyBCMinus OneAlter Egoangol ČT Gabriela Gunčíková I Stand angol DRLighthouse XSoldiers of LoveangolBBCJoe & JakeYou’re Not AloneangolERRJüri PootsmannPlayangolBTRCIvanHelp You Flyangol Yle Sandhja Sing It Away angol AmirJ’ai cherchéfrancia, angolERTArgoUtopian Landgörög,A dal tartalmaz részleteket a görög nyelv pontoszi dialektusában is. angolVladimírosz SzofianídeszGPBNika Kocharov & Young Georgian LolitazMidnight Goldangol AVROTROS Douwe Bob Slow Down angol HRT Nina Kraljić Lighthouse angol RTÉ Nicky Byrne Sunlight angol RÚVGreta SalómeHear Them CallingangolGréta Salóme Stefánsdóttir IBA Hovi Star Made of Stars angol Doron MedalieTVPMichał SzpakColor of Your Lifeangol LTV Justs Heartbeat angol Aminata SavadogoLRTDonny MontellI’ve Been Waiting for This Nightangol MacedóniaMRTKaliopiDonamacedónMTVAFreddiePioneerangol PBS Ira Losco Walk on Water angol TRM Lidia Isac Falling Stars angol RTCGHighwayThe Real ThingangolNDRJamie-LeeGhostangol NRK Agnete Icebreaker angol RAIFrancesca MichielinNo Degree of Separationolasz, angolRosszija 1Sergey LazarevYou Are the Only OneangolAMPTVIveta MukuchyanLoveWaveangolSMRTVSerhatI Didn’t KnowangolRTVEBareiSay Yay!angol SRG SSR Rykka The Last of Our Kind angol SVT Frans If I Were Sorry angol RTS Sanja Vučić Zaa Goodbye (Shelter) angol Ivana PetersRTVSLOManuEllaBlue and RedangolUA:PBCJamala1944angol, krími tatárJamala
Visszatérő előadók bélyegkép|jobbra|250px|A litván Donny Montell az első próba utáni sajtótájékoztatón, 2016. május 4-én, Stockholmban 2004 után másodszor vett részt a bosnyák Deen, ezúttal Dalal, Ana Rucner és Jala közreműködésében. Ugyancsak másodjára állt színpadra a montenegrói Bojan Jovović, aki 2005-ben a No Name együttes tagjaként képviselte Szerbia és Montenegrót, és eredetileg egy évvel később is szerepelt volna ugyanebben a formációban. Másodszor versenyzett a máltai Ira Losco is, aki 2002-ben a második helyen végzett, ahogy másodjára szerepelt a bolgár Poli Genova is, aki 2011-ben tizenkettedik helyen kiesett a második elődöntőből, a 2015-ös Junior Eurovíziós Dalfesztiválon pedig műsorvezetői feladatokat látott el. Ugyancsak másodjára versenyezett az izlandi Greta Salóme, aki 2012-ben Jónsival duettben a döntő huszadik helyét érte el, ezúttal azonban szólóban állt színpadra. Ugyanebből az évből a litván Donny Montell és a macedón Kaliopi is visszatért, előbbi 2012-ben a döntőben a tizennegyedik, utóbbi a tizenharmadik helyen végzett. Kaliopi ezenkívül már 1996-ban is részt vett volna, akkor azonban kiesett a selejtezőben, így nem léphetett fel az oslói színpadon. A horvát Martina Majerle ezúttal háttérénekesként vett részt. Korábban 2009-ben képviselte Szlovéniát a Quartissimo közreműködésében, továbbá hat alkalommal háttérénekesként is szerepelt, utoljára 2014-ben a montenegrói Sergej Ćetković mögött. A svéd Anna Sahlene is háttérénekesként tért vissza a versenybe. Először 1999-ben vett részt a versenyen a későbbi győztes Charlotte Perrelli egyik vokalistájaként, majd 2002-ben ő énekelt a tallinni dalfesztiválon Észtország színeiben, ahol a harmadik helyen végzett. Ezúttal az Ausztráliát képviselő Dami Im egyik háttérénekese volt. A bosnyák Pamela Ramljak, aki 2005-ben Bosznia-Hercegovinát, 2010-ben pedig Horvátországot képviselte a dalfesztiválon a Feminnem tagjaként, ezúttal a horvát szakmai zsűriben foglalt helyet. A lett Aminata pedig a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplése után ezúttal a lett dal szerzőjeként tért vissza, akárcsak a szintén egy évvel korábban versenyző Stig Rästa is, aki Elina Bornnal képviselte Észtországot Bécsben: ezúttal mint Jüri Pootsmann dalának az egyik társszerzője.
Előadó Ország Előző év(ek) Deen (Dalal, Ana Rucner és Jala közreműködésében) 2004 Poli Genova 2011 Greta Salóme 2012 (Jónsi közreműködésében)Donny Montell 2012 Kaliopi Macedónia 2012 Ira Losco 2002 Bojan Jovović (a Highway tagjaként) 2005 (Szerbia és Montenegró színeiben; a No Name tagjaként)
A magyar résztvevő bélyegkép|300px|jobbra|A Dal 2016 zsűrije: Pierrot, Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós a 2015. december 15-i sajtótájékoztatón, az A38 Hajón
2015. február 28-án este A Dal 2015 döntője utáni sajtótájékoztatón dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója jelentette be, hogy az ország részt kíván venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki, akárcsak az előző négy évben. A vezérigazgató hozzátette, hogy egy jubileumi műsor lesz a 2016-os, mivel ötödik alkalommal fogják kiválasztani az ország dalát ennek a produkciónak a segítségével. Az MTVA október 19-én tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A dalok leadásának határideje 2015. november 25-e volt.
A beérkezett 372 dal közül egy tíz tagú előzsűri választotta ki a magyar válogató résztvevőit. 2015. december 15-én egy az A38 Hajón rendezett sajtótájékoztató keretein belül a zsűritagokkal és a műsor koncepciójával együtt ismertették a közönséggel, hogy melyik az a harminc dal, amelyik bejutott az élő műsorba. A nemzeti döntő zsűrije ismét négyfős volt, és a tagjai Zséda, többszörös Fonogram–, EMeRTon– és Artisjus-díjas énekesnő; Pierrot, EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró és producer; Frenreisz Károly, a Nagy Generáció kiemelkedő zenész-zeneszerzője, a Metro, az LGT és a Skorpió zenekar tagja és Both Miklós, kétszeres Fonogram díjas előadóművész, zeneszerző voltak. A műsor háziasszonya ezúttal is Tatár Csilla volt, akinek a munkáját a Backstage-ből Harsányi Levente segítette, akárcsak 2015-ben. Az első elődöntőt 2016. január 23-án rendezték, a döntő pedig 2016. február 27-én került képernyőre. A műsorsorozat Freddie győzelmével zárult, aki Pioneer című dalával képviseli Magyarországot a svéd fővárosban.
A Dal 2016 – Döntő