A koreai irodalmi lírai műfaj, mely jobbára a Silla-korabeli népdalokat jelöli a 6. és a 10. század között. Csupán 25 szövege maradt fenn az utókorra.
Története A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni, olyan kötetekben, mint a (三國志, „A három királyság története”, 3. század) vagy a (後漢書, „A kései Han-dinasztia könyve”, 5. század). A kínaiakat meglepte, hogy a koreai államokban mennyire gyakran tartanak táncos-zenés ünnepeket, sámánisztikus rituálékat. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén, 888-ban (삼대목, 三代目) címmel gyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli maradt fenn. Korabeli leírások szerint az átíráshoz használt kínai írásjegy alapú rendszert a kínaiak nem tudták elolvasni. A mai koreai nyelvészek számára is kihívást jelent az értelmezése, nem csak a rendszerről rendelkezésre álló kevés információ, de a koreai nyelv akkori állapotának hiányos ismerete és a fennmaradt leírásokban a korabeli írnokok által vétett hibák miatt is.
Jellemzői A jó része szájhagyomány útján terjedt, más részüket (향찰) írással írták le, ami kínai írásjegyekkel próbálta meg visszaadni a koreai nyelv kiejtését. A nem tekinthető egységes, általános szabályok szerint leírható műfajnak, mind formai, mind tartalmi tekintetben nagy változatosságot mutatnak a művek. A fennmaradt között vannak négy-, nyolc- és tízsoros költemények. Kutatók szerint a sorok növekedése a forma fejlődését mutatja, azonban ezek a változatok nem egymás után, hanem egymás mellett léteztek. A fennmaradt tízsoros költeményeket kivétel nélkül egy-egy személy írta, míg a négy- és nyolcsorosak között vannak népdalok és sámánénekek is. Az általános vélekedés szerint a népi eredetű négysoros kal szemben a tízsorosakat szinte biztosan felsőbb osztálybeliek írták, például ok és buddhista szerzetesek, az utolsó két sorban ugyanis inkább a felsőbb osztályokra jellemző érzelmek és érdekek jelennek meg. A tízsorosak esetében az első négy sor a téma megjelölése, a következő négy az érzelem elmélyítése, az utolsó kettő pedig mély érzelmekkel telt felkiáltás erőteljes befejezéssel. Az utolsó két sor üteme is megváltozik. Ilyen például a szerzetesnek tulajdonított (제망매가, „Óda elhunyt húgomhoz”, c. 742–765) című költemény is:
Az élet s halál útja Előttünk áll rémítően. El sem köszöntél, Csak így elmentél? Az ősz-reggeli szél felkapja a leveleket. Bár egy ágról valóak, Nem tudják, hová lesznek. Ó, hugom, míg találkozunk Amitábha kertjében, Várnom kell, s járnom Buddha útját.
A énekelve adták elő, így a forma a dallamhoz igazodik. Egy-egy időmértékes szegmens három vagy négy szótagból áll.
Fennmaradt Az utókorra fennmaradt :
SzerzőCím átírva Cím koreaiul Keletkezésdátuma Mu pekcsei király 서동요 c. 600 mester 혜성가 594 ismeretlen 풍요 c. 635 vagy a felesége 원왕생가 c. 661–681 모죽지랑가 c. 692–702 öreg pásztor 헌화가 c. 702–737 원가 737 mester 도솔가 760 mester 제망매가 c. 742–765 mester Anminga 안민가 765 mester 찬기파랑가 c. 742–765 도천수관음가 c. 762–765 mester 우적가 c. 785–798 처용가 879 nagymester (11 dalból álló gyűjtemény) 보현십원가 923–973
Jegyzetek
Források
Kategória:Koreai irodalom Kategória:Irodalmi műfajok Kategória:Silla