Norden egy község Németországban, Alsó-Szászország tartományban, az Aurichi járásban. A város az Északi-tenger partján található legnagyobb kelet-frízföldi parti fürdőhely.
Fekvése Emdentől északra, az Északi-tenger mellett fekvő település.
Történelme bélyegkép|balra|200px|Norden és környéke egy régi, az 1600-as évekből való térképen bélyegkép|jobbra|260px|Ludger-templom (Ludgerikirche) Norden a 12. században; a Bremenbe vivő kereskedelmi és hadiút mentén keletkezett.
A 14. századra – előnyös fekvésének köszönhetően – kikötővárossá épült ki és rendszeres hajójáratok közlekedtek innen Hamburgba, Amszterdamba, Danzigba és Rigába. A víziutak azonban egy idő után elsekélyesedtek, a tenger töltötte fel őket homokkal, minek következtében a hajózás megszűnt, és a város 1840 után a hajózás szempontjából már nem játszott többé szerepet, bár 1929-ig még fennmaradt a tengerrel való közvetlen kapcsolata is.
A 17. században a város ismert volt sörgyártásáról, de a 18. században a sörgyártás helyét már a teakereskedelem foglalta el. A városban máig sok teakereskedés működik.
Norddeich repülőteréről több járat is indul a Keleti-Fríz-szigetekre, kikötőjéből pedig komp közlekedik Norderney szigetére.
Népessége
Látnivalók Ludger-templom (Ludgerkirche) - a környék legnagyobb és legjelentősebb temploma. A templomnak külön harangtornya van, mely a templomhajóval együtt a 13. században, szentélye pedig 1445-1481 között épült fel. A templom merész vonalú orgonája is említésre méltó. Városháza (Rathaus) - a 16. század közepén épült. Schöningh-ház (Haus Schöningh) - az épület a reneszánsz polgári építkezés egyik példája. Mennoniták temploma (Mennonitenkirche) - az épület a németalföldi építkezést tükrözi.
Testvértelepülések Pasewalk (Németország) Bradford on Avon (Egyesült Királyság)
Híres emberek Hermann Conring (* 1606 † 1681-Helmstedt) - polihisztor, orvos Ubbo Emmius - teológus, történész, pedagógus és a Groningeni Egyetem alapítója rektora, született 1547-ben a szomszédos Greetsielben. Meghalt 1625-ben Groningenben.
Jegyzetek
Források Panoráma (1980) Német Szövetségi Köztársaság
További információk
Kapcsolódó szócikkek Alsó-Szászország települései
Kategória:Alsó-Szászország települései Kategória:Bottal létrehozott német település cikkek