Michael Imperioli (Mount Vernon, New York, 1966. március 26. –) Primetime Emmy-díjas amerikai színész, forgatókönyvíró, filmrendező és producer.
Legismertebb szerepe Christopher Moltisanti az HBO Maffiózók (1999–2007) című bűnügyi drámasorozatában, mellyel hat Primetime Emmy-díjra jelölték, 2004-ben pedig át is vehette az elismerést. A szereppel további két Golden Globe-jelölést is szerzett.
Nick Falco nyomozó szerepében tűnt fel az Esküdt ellenségek epizódjaiban, majd az Élet a Marson (2008–2009) című sorozatban alakította Ray Carling nyomozót. Az ABC Detroit 1-8-7 (2010–2011) című sorozatában Louis Fitch nyomozóként volt látható. A Fehér Lótusz 2022-es második évadjával ismét Primetime Emmy-re jelölték.
Első nagyjátékfilmje (melynek rendezője és forgatókönyvírója is volt) 2009-ben jelent meg The Hungry Ghosts címmel, és a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál nyitónapján is bemutatták.
Fiatalkora Az olasz származású Imperioli Mount Vernon-ban született Dan Imperioli, egy buszsofőr és Claire Imperioli, amatőr színésznő fiaként. Általános iskolai tanulmányait a Mount Vernon-i Lincoln School-ban végezte, majd a Yonkers-i Sacred Heart középiskolában érettségizett 1983-ban.
Pályafutása Filmes karrierjének első nagy állomása Martin Scorsese Nagymenők című filmjében volt, amelyben egy, a maffiához csapódott kölyköt alakított, akit végül Tommy DeVito (Joe Pesci) megöl. A filmben nyújtott alakítására David Chase is felfigyelt, és évekkel később beválogatta a Maffiózók szereplői közé, ahol több egykori „Nagymenős” színésszel (Lorraine Bracco, Frank Vincent, Tony Sirico, Vincent Pastore) dolgozhatott együtt. Leghíresebb szerepe Christopher Moltisanti az HBO Maffiózók című sorozatából, amely alakításáért két Golden Globe-jelölést és öt Emmy-jelölést kapott. 2004-ben pedig megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Emmy-díjat a drámai tévésorozat kategóriában.
A Maffiózók egyik főszerepe mellett számos filmben játszott. Többek között szerepelt a Dzsungelláz, Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, Egy kosaras naplója, Nepperek, Halott pénz, Kőkemény diri, Én lőttem le Andy Warholt, Az utolsó emberig, Cápamese, High Roller: The Stu Ungar Story és Egy sorozatgyilkos nyara című alkotásokban is. Utóbbi film egyik producere és forgatókönyvírója is volt egyben. A Maffiózók stábját nem csak színészként erősítette, hanem több epizód forgatókönyvét is ő írta.
Feleségével közösen megvásároltak egy kis Broadway-en kívüli színházat, melyet „Studio Dante” név alatt működtettek. A 2003-ban megnyílt színház támogatói között megtalálható volt Edie Falco, Jesse L. Martin, Steve Buscemi, Julianna Margulies, Piper Perabo, Aidan Quinn és Sam Rockwell is. 2010-ben Imperioliék bezárták a színházat, és eladták az épületet.
Imperioli énekes-gitárosként a „La Dolce Vita” rockegyüttesben is játszik.
Imperioli aktív tagja az Amerikai Dzsessz Alapítványnak (Jazz Foundation of America), és 2009-ben a szervezet éves jótékonysági koncertjének is házigazdája volt. A híres Apollo Színházban tartott 20. születésnapi koncert az „A Great Night in Harlem” (Magyarul: Egy nagyszerű este Harlemben) címet viselte.
2010-ben leszerződött az ABC Detroit 1-8-7 című krimisorozatának főszerepére. A sorozat azonban csak egy évadot ért meg.
2011-ben Gabriele Tinti író New York Shots című könyvének egyik részletében (Pride) is közreműködött, majd 2011-ben az író The Way of the Cross című művének felolvasásán is közreműködött a Queens-i Művészeti Múzeumban (Queens Museum of Art).
2014-ben 11 epizód erejéig a Kaliforgia című sorozatban is látható volt. Ugyancsak 2014-ben megnyerte a Chopped című főzőműsor sztárokkal készült különkiadását. A műsor jótékonykodásra szánt fődíját (50 000 dollár) a Pureland Project-nek ajánlotta fel, amely falusi iskolákat épít és működtet Tibetben.
Magánélete Feleségével, Victoria Chlebowski-val 1995-ben házasodott össze, három gyerekük van. Családjával Santa Barbarában él. Fia, Vadim egy feltörekvő színész és stand-up humorista, aki a Detroit 1-8-7-ben is szerepelt apja mellett. Michael és felesége Garcsen Rinpocse tibeti buddhista láma tanítványai.
Politikai nézeteit tekintve függetlennek vallja magát, mivel elmondása szerint az amerikai kétpártrendszert korlátozónak érzi. Ennek ellenére a Demokrata Pártra szokott szavazni.
Szabadidejében taekwondózik.
2014-től Imperioli a Greenwich-i Nemzetközi Filmfesztivál (Greenwich International Film Festival) szervezőbizottságának is tagja.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 Alexa drogos Kőkemény diri Lean On Me George 1990 A Matter of Degrees Zeno asszisztense Nagymenők Goodfellas Spider Lippai László Bartucz Attila Rajkai Zoltán Molnár Levente 1991 Dzsungelláz Jungle Fever James Tucci Csík Csaba Krisztián 1992 A halál prófétája Fathers & Sons Johnny Malcolm X Malcolm X riporter 1993 Joey Breaker Larry Metz Zűrzavaros éjszakák The Night We Never Met tisztító kliense Household Saints Leonard Villanova 1994 Scenes from the New World Billy Touch Base (rövidfilm) Bennie Két fivér egy zsákban Hand Gun Benny Szokol Péter Amatőr Amateur ajtónálló Postcards from America szélhámos 1995 Trouble (rövidfilm) Ellis Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? Bad Boys Jojo Bartucz Attila Markovics Tamás Menekülés a pokolból The Addiction misszionárius Egy kosaras naplója The Basketball Diaries Bobby Szalay Csongor Édes kis semmiség Sweet Nothing Angel Nepperek Clockers Jo-Jo nyomozó Czvetkó Sándor Flört Flirt Michael Halott pénz Dead Presidents D'ambrosio 1996 Girls Town Anthony Blixa Bargeld Stole My Cowboy Boots (rövidfilm) Johnny Girl 6 – A hatodik hang Girl 6 telefonáló Én lőttem le Andy Warholt I Shot Andy Warhol Ondine Bárbajnokok Trees Lounge George Szokol Péter Az utolsó emberig Last Man Standing Giorgio Carmonte Németh Gábor 1997 Halálos sodrás A River Made to Drown In Allen Hayden The Deli Matty Kiiktatva Office Killer Daniel Birch Dévai Balázs 1998 Too Tired to Die Fabrizio 1999 Sipirc! On the Run Albert DeSantis Czvetkó Sándor Egy sorozatgyilkos nyara Summer of Sam Midnite Auto Motives (rövidfilm) Stud 2002 Szerelmi sokszögek Love in the Time of Money Will 2003 High Roller: The Stu Ungar Story Stu Ungar 2004 Apa lettem, kisapám! My Baby's Daddy Dominic Betz István Cápamese Shark Tale Frankie (hangja) Sztarenki Pál 2007 The Inner Life of Martin Frost Jim Fortunato The Lovebirds Vincent 2008 Felsőbb erő Stóra Planið Alexander 2009 Komfortos mennyország The Lovely Bones Len Fenerman Rajkai Zoltán 2010 Szerelem és bizalmatlanság Love & Distrust Stud 2011 Stuck Between Stations David 2013 A hívás The Call Alan Denado Rajkai Zoltán Vijay és én Vijay and I Micky Oldboy Oldboy Chucky Galbenisz Tomasz 2014 The Scribbler Moss The M Word Charlie Moon Cantinflas Michael Todd 2015 A John Gotti őrület The Wannabe Alphonse 2018 Cabaret Maxime Bennie Gazza 2019 Megkésett kitüntetés The Last Full Measure Jay Ford Elszabadult fenevadak Primal Paul Freed Kassai Károly 2020 Egy éj Miamiban… One Night in Miami... Angelo Dundee 2021 A maffia szentjei The Many Saints of Newark Christopher Moltisanti (hangja) 2024 Oh, Canada Malcolm 2025 Song Sung Blue Song Sung Blue Mark Shurilla Rajkai Zoltán Between Wars Sarge
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1994 New York rendőrei NYPD Blue Duane Rollins 1 epizód 1996–2006 Esküdt ellenségek Law & Order Johnny Stivers / Nick Falco nyomozó 6 epizód 1997 Veszélyes küldetés New York Undercover Miles Gordon 1 epizód Lánglovagok 2. – A tűz harcosai Firehouse O'Connell hadnagy tévéfilm 1998 A maffia tanúja Witness to the Mob Louie Milito tévéfilm 1999–2007 Maffiózók The Sopranos Christopher Moltisanti 2000 Húzd meg, ereszd meg Disappearing Acts Vinney tévéfilm Hamlet Rosencrantz tévéfilm 2004 Öten a Mennyországból The Five People You Meet in Heaven kapitány 2006 A Simpson család The Simpsons Dante, Jr. (hangja) 1 epizód(A maffiózó, a séf, a feleség és Homer) 2007 Mitch Albom's For One More Day Charley „Chick” Benetto tévéfilm 2008–2009 Élet a Marson Life on Mars Ray Carling nyomozó főszerep 2010 Az amerikai tini titkos élete The Secret Life of the American Teenager Dr. Ottavi 1 epizód Mercy angyalai Mercy Harold Pindus 1 epizód 2010–2011 Detroit 1-8-7 Louis Fitch nyomozó főszerep (18 epizód) 2012 County Dr. David Mercer tévéfilm Csajok Girls Powell Goldman 1 epizód Doktor D Necessary Roughness Jimmy Folkes 1 epizód 2013 Office The Office Sensei Billy 1 epizód Nicky Deuce Nicky Deuce orvos 2014 Saint Francis Francis Quinlan tévéfilm Rake Alberto Rinaldi 1 epizód Kaliforgia Californication Rick Rath 2015 Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Odell Martin 2015–2016 Mad Dogs Lex főszerep (10 epizód) 2016–2017 Lucifer az Újvilágban Lucifer Uriél arkangyal 2 epizód 2016–2021 Zsaruvér Blue Bloods Robert Lewis 3 epizód 2017 Dice Dice önmaga 1 epizód 2018 Alex, Inc. Eddie főszerep Szökés Dannemorából Escape at Dannemora Andrew Cuomo kormányzó minisorozat (1 epizód) 2019 Watchmen Watchmen férfi a videóban 1 epizód 2019–2020 A kék könyv-projekt Project Blue Book Edward Rizzuto 3 epizód 2020 Lincoln Rhyme: Vadászat a Csontemberre Lincoln Rhyme: Hunt for the Bone Collector Rick Sellitto főszerep 2022 A Fehér Lótusz The White Lotus Dominic Di Grasso 2022–2023 Tiszta bolond This Fool Leonard Payne 2024 Amerikai fater American Dad! Fred (hangja) 1 epizód Wise Guy: David Chase and the Sopranos önmaga 1 epizód Kite Man: Hell Yeah! Kite Man: Hell Yeah! Joe / Moe Dubelz (hangja) főszerep American Horror Stories Daniel Hausman-Burger 1 epizód 2025 Krapopolis Vince nagybácsi (hangja) 1 epizód Sötét pénzek az amerikai politikában The Dark Money Game Neil Clark (hangja) minisorozat (1 epizód) 2026 Memory of a Killer Dutch főszerep
Videójátékok Év Cím Szerep Megjegyzések 2006 The Sopranos: Road to Respect Christopher Moltisanti hang és megjelenés
Rendezései Év Magyar cím Eredeti cím Megjegyzés 2009 Hungry Ghosts Rendező és forgatókönyvíró; 1 jelölés (Lásd: Díjai és elismerései szakasz)
Díjai és elismerései Munkásságát több jelöléssel és díjjal jutalmazták.
Maffiózók Golden Globe-díj 2003: Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm) - jelölés 2005: Legjobb férfi mellékszereplő (televíziósorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm) - jelölés Emmy-díj 2001: Legjobb férfi mellékszereplő (drámai tévésorozat) - jelölés 2003: Legjobb férfi mellékszereplő (drámai tévésorozat) - jelölés 2004: Legjobb férfi mellékszereplő (drámai tévésorozat) - díjazott 2006: Legjobb férfi mellékszereplő (drámai tévésorozat) - jelölés 2007: Legjobb férfi mellékszereplő (drámai tévésorozat) - jelölés Screen Actors Guild-díj 2000: Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban - díjazott (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Dominic Chianese, Edie Falco, Robert Iler, Nancy Marchand, Vincent Pastore, Jamie-Lynn Sigler, Tony Sirico, Steven Van Zandt) 2001: Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban - jelölés (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Dominic Chianese, Drea de Matteo, Edie Falco, Robert Iler, Nancy Marchand, Vincent Pastore, David Proval, Jamie-Lynn Sigler, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt) 2002: Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban - jelölés (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Federico Castelluccio, Dominic Chianese, Drea de Matteo, Edie Falco, Robert Iler, Joe Pantoliano, Steve Schirripa, Jamie-Lynn Sigler, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, John Ventimiglia) 2003: Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban - jelölés (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Federico Castelluccio, Dominic Chianese, Vincent Curatola, Drea de Matteo, Edie Falco, Robert Iler, Joe Pantoliano, Steve Schirripa, Jamie-Lynn Sigler, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, John Ventimiglia)