A Perkele egy svéd punkzenekar.
Története A zenekart 1993-ban alapította az énekes-gitáros Ron (a vezetéknevüket a zenekar tagjai nem használják), a dobos Jonsson, a basszusgitáros Olof és Anders, aki szintén gitáron játszik. Első demójukat – Nu får det vara nog – 1994 elején rögzítették, majd a Det växande hatet következett. Sok koncertet adtak. Zenéjükben a gyors punk ritmusokat keverték a svéd népzene motívumaival. Nem sokkal az első demók megjelenése után Anders kiszállt a zenekarból, és azóta a Perkele háromtagú. 1995-ben megjelent az Aktion című kazettájuk.A Perkele honlapja:
Később kilépett az együttesből Olof, a basszusgitáros is, az ő helyére 1997-ben Chris lépett, akivel Ron korábban együtt zenélt az Aids nevű együttesben. Ettől kezdve egyre hangsúlyosabb lett zenéjükben az Oi! és a Ska hatása. 1998-ban jelent meg Från flykt till kamp 540 példányban. A CD-ből eljutott néhány Franciaországba és Németországba is. A Perkele szövegeit ettől kezdve angolul írták, az első a Workin Class lett, majd a Raise your voice következett.
2001-ben megjelent a Voice of anger című album, és a Perkele először lépett fel Svédországon kívül, Dániában. Az együttes a basszusgitáros Richard belépésével ismét négytagúra bővült. 2002-ben felvették a No Shame című lemezt, amelyet a Blind Beggar Records adott ki. A dalokra hatással volt mások mellett a The Rolling Stones, a Status Quo, az AC/DC és a Last Resort. Ebben az évben Richard kilépett a zenekarból. A No Shame sikere lehetővé tette, hogy a Perkele fellépjen Németországban, Franciaországban, Írországban, Norvégiában, Csehországban és Belgiumban.
2004-ben megjelent a Stories from the past. A felvétel alatt meghalt Ron egyik közeli barátja, és a tragédia beárnyékolta a munkát, és hatása érződik a számokon is. Az együttes szerződést kötött a Bandworm Records-szal, így következő anyaguk – Confront– már ennél a kiadónál jelent meg 2005-ben. Ezen a lemezen új hatások, például a régi finn tangó befolyása is érezhető.
Diszkográfia Nu får det vara nog (1994) Det växande hatet (1994) Kakafoni #6 (1994) Aktion (1995) Äggröran 1 (1996) 100% Adrenalin (1997) Från Flykt Till Kamp (1998) Working Class (2000) Sonidos De La Calle (2000) Voice Of Anger (2001) Brewed In Sweden (2001) No Shame (2002) Göteborg (2003) Stories From The Past (2003) Days of punk (2003) Confront (2005) News from the streets (2006) Our Music (2008) Songs for you (2008) Längtan (2008) Forever (2010) Punk Rock Army EP (2010) The complete Perkele parcel (2011) A way out (2014)
Jegyzetek
Források Amit tudni akartál a tangóról…
Fordítás
Kategória:Svéd punkegyüttesek Kategória:1993-ban alakult együttesek