A 21 Adele angol énekesnő-dalszerző második stúdióalbuma, melyet 2011. január 24-én adott ki az XL Recordings Európában, és február 22-én a Columbia Records Észak-Amerikában. Az albumot az énekesnő életkoráról nevezték el. A 21 osztozik a 2008-as 19 című debütáló album Motown/soul hatásain, de az amerikai country és southern blues zenéből is merít, amelyet Adele az An Evening with Adele című turnéjának észak-amerikai szakasza alatt kezdett el hallgatni. Az album az énekesnő akkori párjától való különválását követően készült, és a szívfájdalom, a gyógyulás, az önvizsgálat és a megbocsátás témáit járja körül.

Adele 2009 áprilisában kezdte el írni a 21-et, amikor még abban a párkapcsolatban élt, amely később a lemezt ihlette. Debütáló albumának merengő hangzásától eltérve egy vidámabb és modernebb folytatást akart komponálni. A stúdiómunkálatok azonban inspiráció hiányában idő előtt véget értek. Kapcsolatának felbomlása után azonnal folytatta a produceri munkát, szívfájdalmát és depresszióját pedig dalaiba öntötte. Adele különböző dalszerzőkkel és producerekkel dolgozott együtt, köztük a Columbia Records akkori társelnökével, Rick Rubinnal, Paul Epworth-szel, Ryan Tedderrel, Jim Abbissel és Dan Wilsonnal.

A 21 váratlan siker lett, megcáfolta Adele független lemezkiadójának, az XL-nek szerény kereskedelmi elvárásait. Több mint 30 országban vezette a lemezlistákat, és 2011-ben és 2012-ben is a világ legkelendőbb albuma volt, ami hozzájárult a globális zeneipar hanyatló eladásainak újjáélesztéséhez. Az Egyesült Királyságban a 21. század legkelendőbb albuma, minden idők negyedik legkelendőbb albuma, és minden idők legkelendőbb szólóalbuma, míg 23 hetes listavezetése a brit albumlistán a leghosszabb, amit női szólóelőadó valaha elért. Az Egyesült Államokban ez minden idők legjobban teljesítő albuma a Billboard 200-as listán, amely 24 héten át tartotta a vezető pozíciót, tovább, mint bármely más album 1985 óta, és a Billboard 200 történetében a leghosszabb ideig regnáló album női szólóelőadótól. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA) gyémánt minősítést adott neki, ami több mint 10 millió eladott példányt jelent az Egyesült Államokban. Emellett a promóciója során megjelent öt kislemezből három – a Rolling in the Deep, a Someone like You és a Set Fire to the Rain – nemzetközi listavezető dal lett, míg a Rumour Has It Észak-Amerikában és Európában a Top 20-ban szerepelt. A 21 világszerte több mint 31 millió eladott példányával a 21. század legkelendőbb albuma, összességében pedig minden idők egyik legsikeresebb albuma.

A visszafogott produkció, a vintage hangzás és Adele énekesi teljesítménye miatt dicsért 21-et 2011-ben jelölték a Mercury-díjra, 2012-ben pedig elnyerte Az év albumának járó Grammy-díjat és Az év brit albumának járó Brit-díjat. Azóta a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albuma közé sorolta, és bekerült az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe.

Dalszerzés és produkciós munkák Kezdeti szakasz 2009 áprilisában a 20 éves Adele, aki nemrég kezdte meg első komoly kapcsolatát egy nála 10 évvel idősebb férfival, elkezdte komponálni a 2008-as 19 című debütáló albumának folytatását. Válaszul arra, hogy a média "öreg léleknek" titulálta őt a dalainak vintage produkciója és szentimentális jellege miatt, Adele egy sokkal vidámabb és modernebb második album mellett döntött. A stúdiómunkálatok azonban általában nem voltak eredményesek, és két hét után csak egy dalt vettek fel az énekesnő megelégedésére - a Jim Abbiss által producált Take It Allt, egy szerelmes zongoraballadát, amely nem különbözik a 19 albumon szereplő daloktól. Kiábrándulva az inspiráció hiányától és a stúdiómunkálatok lassú előrehaladásától, lemondta a hátralévő felvételi időpontokat.

Adele a Take It Allt 18 hónapos kapcsolatának egy nehéz pillanatában írta, amely nem sokkal azután ért véget, hogy először játszotta el ezt a dalt a barátjának. Megtört szívvel, de zeneileg felpezsdülve Adele az érzelmek rohamát a zenébe vezette, és olyan dalokat alkotott, amelyek a bosszúálló exszerető, a megtört szívű áldozat és a nosztalgikus régi szerelem szemszögéből vizsgálták a meghiúsult kapcsolatát.

Felvételek Epworth-szel, Smith-szel és Tedderrel Az album írása nem sokkal azután kezdődött, hogy Adele elvált szerelmétől. A szakítást követő egy napon belül felvette a kapcsolatot Paul Epworth producerrel, azzal a szándékkal, hogy egy dalban örökítse meg érzelmeit: „Az előző este hevesen összevesztünk... Forrongtam. Aztán bementem a stúdióba és sikoltoztam.” Bár eredetileg egy balladát tervezett befejezni, amelyet több mint egy évvel ezelőtt kezdett el írni Epworth-szel, a producer azt javasolta, hogy agresszívabb hangzásra törekedjen. Együtt átstrukturálták a dalt és újraírták a szöveget, hogy tükrözze Adele nemrégiben szerzett tapasztalatait, és a Rolling in the Deep cím mellett döntöttek. A hangszerelés organikusan alakult - miután különböző jazz riffeket próbálgatott, Adele az első versszakot a cappella próbálta ki, ami Epworth-ot arra inspirálta, hogy improvizáljon egy dallamot az akusztikus gitárján. Egy dübörgő dobütést állítottak be, hogy imitálja szapora szívverését. Két nap alatt felvették a demót, amelyet még abban az évben a Columbia Records társelnöke, Rick Rubin készített el. Adele azonban hónapokkal később újra felkereste Epworth-t, hogy befejezze a dal produkcióját.

Fraser T Smith brit producer felidézte, hogy hasonló utat járt be, amikor Adele-lel összeállt, hogy a későbbi harmadik kislemezt, a Set Fire to the Raint megkomponálja a londoni MyAudiotonic stúdiójában. Miután ők ketten elkészítették a demót, Adele újra felkereste társszerzőjét, hogy a tervezett producer, Rick Rubin helyett vele vegye fel a dalt. Smith úgy gondolta, hogy Adele első próbálkozása jobb, mint a későbbi felvételek, és a demót használta fel a dal végleges produkciójaként, élő dobhangokkal és egy kidolgozott vonós szekcióval kiegészítve (melyet Rosie Danvers brit zenész hangszerelt).

Két dal demófelvételével Adele megkereste Ryan Tedder amerikai zenészt és OneRepublic frontemberét, aki éppen Londonban tartózkodott egy rádióműsor miatt. Tedder érdeklődést mutatott az énekesnővel való együttműködés iránt, miután februárban, a 2009-es Grammy-díjátadón találkoztak. Négy órával korábban érkezett az első stúdiómunkára, hogy időt nyerjen, és jobban megismerkedjen a művésznő néhány korábbi munkájával. Bár nem volt tisztában Adele személyes nehézségeivel, megkomponálta a nyitó zongoraszekvenciát és az első néhány sort a Turning Tables című szerelmes balladához: „Elég közel ahhoz, hogy háborút kezdjünk/Minden, amim van, a padlón van”. Véletlenül ez tökéletesen megragadta az énekesnő élményeit, aki pillanatokkal azután érkezett a stúdióba, hogy ismét összeveszett egykori szeretőjével. Dühös és összeszedetlen volt, elítélte volt szerelme azon hajlamát, hogy vitáik során "ellene fordul", és Tedder úgy döntött, hogy erre a kifejezésre utal a dal szövegében. Adele másnap vette fel a demót Jim Abbissel.

Adele és Tedder megbeszéltek egy második találkozót, és hetekkel később újra összeültek a Los Angeles-i Serenity West stúdióban, hogy megírják és felvegyék a Rumour Has It című dalt. Egy interjúban Tedder felidézte, mennyire meglepte az énekesnő muzikalitása és énekesi képességei, miután 10 perc alatt befejezte a dal fő vokálját: „Egyszer énekelte el az elejétől a végéig, tökéletes hangmagassággal, nem hagyott ki egy hangot sem. Ránéztem a hangmérnökre, aztán rá, és azt mondtam: 'Adele, nem tudom, mit mondjak, de tíz éve nem volt még olyan, aki ezt megcsinálta volna.”

Felvételek Rubinnal, Wells-szel, és Wilsonnal

Miután Smith-szel, Tedderrel és Epworth-szel dolgozott, Adele az Egyesült Államokba utazott az album további munkálataihoz. A Columbia Records csoportjának elnöke, Ashley Newton javaslatára találkozott Greg Wells dalszerzővel a Los Angeles-i Culver Cityben található stúdiójában, ahol közösen írták a One and Only című gospeles hangvételű balladát. A dal egy 6/8-os ütemű, négy akkordos zongoraprogresszióból fejlődött ki, amelyet Wells még az énekesnővel való találkozás előtt álmodott meg. A szöveg, amely az énekesnő új szerelmének szólt, gyorsan összeállt, és később Dan Wilsonnal fejezték be, akivel a Someone like You-t is megkomponálták. 2008-ban Adele szereplése az NBC Saturday Night Live című szkeccs-komédia show-jában felkeltette Rick Rubin producer figyelmét. Az album készítésének kezdeti szakaszában Rubin az album egyedüli producereként szerződött le, és a tervek szerint ő lett volna az összes dal producere. Az Epworth-szel, Smith-szel és Tedderrel felvett demókat (köztük a Rolling in the Deepet és a Set Fire to the Raint) később Rubin újra felvette, amikor 2010 áprilisában találkozott vele a kaliforniai Malibuban található Shangri-La stúdiójában.

A rendhagyó produceri stílusáról elhíresült Rubin az énekesnőt a komfortzónáján kívülre szorította, és annak ellenére, hogy Adele vonzódott a rendhagyó módszereihez, a producerrel való közös munkát ijesztőnek nevezte. 2008-2009-ben Rubin számos koncertjén részt vett, és egy Hollywood Bowl-előadás után megkereste, hogy megdicsérje élő hangzását. Amikor Malibuban találkoztak, megkísérelte „élő show-ját átragasztani a lemezére”, és egy csapat zenészt - köztük Chris Dave dobost, Matt Sweeney gitárost, James Poyser zongoristát és Pino Palladino basszusgitárost - gyűjtött össze, hogy élő hangszereléssel járuljanak hozzá a felvételekhez. A zenei minták és elektronikus hangszerek használata ellen is döntött. A zenélés szabadabb megközelítésének szószólója, Rubin a zene mögött rejlő hangulatokra és érzésekre hagyatkozott, hogy a dalok hangszeres és dallamszerelését a zene mögötti hangulatokra és érzésekre irányítsa. Elszigetelte az énekesnőt a stúdióban, és arra ösztönözte őt, valamint zenészcsapatát, hogy spontánabbul és kevésbé visszafogottan közelítsék meg a produkciós folyamatot. Az énekesnő még arra is visszaemlékezett, hogy néhány dal felvétele közben könnyekig meghatotta a zenészeket és a produkciós csapatot. Egy interjúban nyilatkozott a felvételek jellegéről:

„Éneklése olyan erős és szívszorító volt a stúdióban, hogy egyértelmű volt, valami nagyon különleges dolog történik ... A zenészeket megihlette, hiszen ritkán van lehetőségük a művész jelenlétében játszani, nemhogy énekelni ... Manapság a legtöbb dolgot overdubként veszik fel a sávra. Ez valóban egy interaktív pillanat volt, ahol a zenészek egyike sem tudta pontosan, hogy mit fog játszani, és mindannyian nagyon, nagyon, nagyon mélyen és teljesen figyeltek, hogy kitalálják, hova illeszkednek ... az összes játék Adele felháborító énekesi teljesítményének érzelmeit vette alapul.”

Miután Rubinnal felvették az albumot, Adele elégedetlen volt sok dallal. Végül úgy döntött, hogy a legtöbb elkészült munkát elveti a más producerekkel, köztük Epworth-szel és Tedderrel készített korai felvételek javára, hogy a zene tükrözze azt a nyers érzelmet, amit közvetlenül a szakítása után érzett. A Rubinnal való együttműködéséből mindössze öt dal került fel az albumra: Don’t You Remember, He Won't Go, I’ll Be Waiting, One and Only, valamint a csak az Egyesült Államokban megjelent I Found a Boy című szám. Hetekkel a Rubinnal való közös munka után Adele tudomást szerzett volt szerelmének eljegyzéséről, ami az album utolsó számának, a Someone like You-nak a megkomponálását inspirálta. Adele lemezkiadója kezdetben elégedetlen volt a dal gyér produkciójával, amely Adele hangját és egy zongorát tartalmazta, és azt kérte, hogy a dalt Rubin zenekarával vegyék fel újra. Az énekesnő azonban úgy döntött, hogy megtartja a feldolgozást, és kijelentette, hogy a dal személyes volt számára, és azért írta, hogy „felszabadítsa magát”.

Cím