Jules Barthélemy-Saint-Hilaire (Párizs, 1805. augusztus 19. – Párizs, 1895. november 24.) francia filozófus, újságíró és politikus. Napóleon állítólagos törvénytelen fia.
Életútja
Tanulmányait elvégezvén, pénzügyminiszteri tisztviselő lett, de hírlapírással is foglalkozott. 1827–30-ban a Globe és a National munkatársa volt. Mint hírlapíró a Thiers, Mignet, Rémusat és mások által az 1830. évi királyi rendeletek ellen kiadott tiltakozást szintén aláírta. 1833 végén lemondott a politikai írói pályáról és a tudományos irodalomnak szentelte idejét. Arisztotelész műveinek fordítása révén a Collège de France-on a görög és római bölcsészet tanára lett, 1839-ben pedig az Társadalomtudományi Akadémia választotta tagjának. Az 1840-es minisztériumban négy hónapon át a közoktatásügy államtitkára volt. 1848-ban a Seine-et-Oise megye az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyűlés tagjává választotta, ahol a mérsékeltek pártjához csatlakozott. Az 1851. évi államcsíny után a Mazas börtönbe zárták, 1852-ben pedig megfosztották tanszékétől, mert III. Napóleonnak nem akarta letenni a hűségesküt. 1855–58-ban Ferdinand de Lesseps-szel a Szuezi-csatorna megteremtése érdekében buzgólkodott. 1867-ben a Sorbonne könyvtárának őre lett. 1871–73-ban pedig hivatalfőnök és Thiers köztársasági elnök vezértitkára volt. Mint a versailles-i nemzetgyűlés tagja a balközéphez tartozott. 1876-ban a szenátus örökös tagjának választották. 1880. szeptember 30-tól átvette a Ferry kormányában a külügyi tárcát, melytől azonban már a következő év novemberében megvált. Mint tudós nagy érdemeket szerzett a görög és az ind bölcsészet és a szanszkrit nyelvtudomány terén.
Sok értekezést írt a Journal des savants-ba.(Grande Encyclopédie V. 528.)
Főbb művei
De la logique d'Aristote (1839, 2 kötet) De l'école d'Alexandrie (1845) Sur les Védas (1854) Du Bouddhisme (1855) Le Bouddha el sa religion (3 kiad. 1866) Mahomet et le Coran (1865) Philosophie des deux Ampère (2. kiad. 1869) A la démocratie française (1874) De la métaphysique sa nature et ses droits (1879)
Magyarul A philosophia viszonya a természettudományokhoz és a valláshoz;http://real-eod.mtak.hu/3569/ ford. Péterfy Jenő; Akadémia, Budapest, 1890 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata. U. F. sorozat)
Jegyzetek
Források
Kategória:Franciaországi politikusok Kategória:Párizsiak Kategória:1805-ben született személyek Kategória:1895-ben elhunyt személyek Kategória:Francia filozófusok Kategória:Francia újságírók Kategória:A Francia Akadémia tagjai Kategória:Francia egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Francia műfordítók Kategória:Napóleon Kategória:Királyi fattyúk Kategória:A Père-Lachaise-ben eltemetett személyek