A mazsorettsport különböző kéziszerek folyamatos használatával bemutatott, különböző jellegű versenygyakorlatokból álló, összetett, pontozásos sportág, amelyet főként nők űznek, a sportág szabályainak megfelelő létszámú, életkorú és időtartamú versenyprodukcióban. A különböző táncstílusok, a ritmikus gimnasztika, az akrobatika és a kéziszerhasználat elemei figyelhetők meg benne.

Az egyes szekciókban és versenykategóriákban egyéni versenyeket rendeznek, de az összetett versenyek és a csapatversenyek is a megmérettetés részei, 12x 12-es versenyterületen sportcsarnokban, vagy 100m -en haladás közben. A sportág hazai irányító szerve a Magyar Majorette Szövetség, nemzetközi szerve a Nemzetközi Mazsorett-Sport Szövetség (International Association of Majorette-Sport, IAM). Jelenleg a hazai mazsorettsport két kategóriára osztja versenyzőit: A, B.

Történet A mazsorettsport (cseh nyelven „majorettsport”) ötlete, kialakítása Csehországban Mgr. Jiří Necid nevéhez fűződik. A mazsorettekkel színesített fúvószenei fesztiválokon szerzett tapasztalatai alapján 1994-ben szervezte az első versenyt. Kialakította az első versenyszabályokat, oly módon, hogy a verseny formája alkalmas legyen a TV-beli megjelenésre. (6 éven át közvetített a Brnói TV egyórás összeállításokat a mazsorettsport-versenyekről, ami sportág széles körű elterjedéséhez vezetett.) Tapasztalata és tudása széles körben nyert elismerést a nemzetközi szintű versenyrendezők körében is, így éveken át az ő személye biztosította az Európa Nagydíj (European Grand Prix) és az Európa-bajnokság (European Majorettsport Championship) jó színvonalú lebonyolítását. Az European Majorettes Association (EMA) 1999-ben Zágráb székhellyel jött létre, a mazsorettversenyek egész Európára való kiterjesztése céljából. 2004-ben négy nemzeti szövetség (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) a megrekedt konzervatív felfogás és a versenyek sportszerűtlen lebonyolítása miatt elhagyta az EMA-t. Öt nemzeti szövetség hozta létre 2004-ben a Nemzetközi Mazsorettsport Szövetséget (International Majorettsport Association). Az alapítók Mgr. Jiri Necid (the Civic Association of Hranice, Csehország), Stanisław Rewieński (Stowarzyszenie Mażoretek Tamburmajorek i Cheerleaderek Polskich, Lengyelország), Hegyesi István (Magyar Majorette Szövetség), PhDr. Róbert Geczy (Asociácia mažoretkového športu Slovensko, Szlovákia), Zeljka Banovic (Savez mažoretkinja i pom pon timova Hrvatske, Horvátország). 2004-től töretlen, folyamatos sportági fejlődés tapasztalható. A kor kihívásainak megfelelve 2008-tól új tagok csatlakoztak (Ukrajna, Oroszország, Szerbia, Montenegró és Bulgária). A mazsorettek és a mazsorettsportklubok egyre magasabb szintű elvárásait képviselve új vezetők, új szakemberek kapcsolódtak a munkába. A sportág fejlesztése érdekében a botforgatás, a zászlósbot mint új kéziszer, a ritmikus gimnasztika és női torna talajgyakorlati elemei és a show-mazsorett kategória is beépítésre került. A felelősség demokratikus megosztása és a szakértelem elsődlegességének elvárása 2011 óta a bizottsági munkában nyilvánul meg. Évente a Bírói Bizottság és a Versenyzői Bizottság tagjai tanácskoznak és 1-2 éves tervjavaslatot tesznek a sportág további útjáról.

Versenyrendszere Nemzeti mazsorettsport bajnokság évente a tagországokban kora tavasszal. A legjobbak (a nemzeti kvalifikáció alapján), 2004 óta minden évben a Mazsorettsport -Európa-bajnokságon, 2014 óta Mazsorettsport Világbajnokságon is összemérhetik a tudásukat, általában augusztusban. Európai, Nemzetközi Nagydíj versenyek és 2006 óta a Merry Majorette Nemzetközi Kupa is a versenyrendszer része a nyári időszakban.

Mazsorett-Európa-bajnokság 2004 Opole (Lengyelország) 2005 Opole 2006 Opole 2007 Opole 2008 Opole 2009 Opole 2010 Vyskov (Csehország) 2011 Porec (Horvátország) 2012 Opole 2013 Tatabánya Magyarország 2014 Porec Horvátország 2015 Brno Csehország 2016 Siófok Magyarország 2017 Albena Bulgária 2018 Opatija Horvátország 2019 Győr Magyarország

Európa Nagydíj 2009 Opatija (Horvátország) 2011 Belgrád (Szerbia) 2012 Siófok 2013 Albena (Bulgária) 2015 Szegedhttp://www.egp-szeged.weebly.com

Merry Majorette Nemzetközi Kupa 2016 Siófok 2017 Albena 2018 Opatija 2019 Győr

Versenygyakorlatok

Szekciók

Mazsorettbot (BAT) Pompon (POM) 2 különböző, egyszerre használt szer (MIX) Zászlósbot (FLAG) Show mazsorett (SHOW) Menetdob (DRUM) Bannier (BAN) Tamburbot (MACE)

Kategóriák

Bot összetett csapat (kadett, junior, szenior) Pompon összetett csapat (kadett, junior, szenior) Mix csapat (kadett, junior, szenior) Zászlósbot csapat (junior, szenior) Improvizációs menet bottal (kadett, junior, szenior) Bot miniformáció (kadett, junior, szenior) Pompon miniformáció (kadett, junior, szenior) Mix miniformáció (kadett, junior, szenior) Zászlósbot miniformáció (junior, szenior) Bot leány/fiú duó-trió (kadett, junior, szenior) Pompon leány duó-trió (kadett, junior, szenior) Bot leány szólisták (kadett, junior, szenior) Bot szóló férfi (junior, szenior) 2 botos leány szólista (szenior) Modern tamburbot szólista (szenior) Pompon leány szólisták (kadett, junior, szenior) Menetdobos csapat(junior, szenior) Show mazsorett csapat (kadett, junior, szenior) Hagyományos Bot összetett csapat (kadett, junior, szenior) Hagyományos Pompon összetett csapat (kadett, junior, szenior) Hagyományos Tamburbot összetett csapat (kadett, junior, szenior) Hagyományos szólóformációk

Korosztályok

Kadett: 8–11 éves Junior: 12–14 éves Szenior: 15 éves és ennél idősebb

Versenybírók Nemzetközi versenyen 5-7 pontozó és egy technikai bíró alkotja a zsűrit, akiket a megválasztott vezetőbíró irányít és a versenyigazgató felügyel. A zsűrit azon országok nemzetközi képesítéssel rendelkező bírói alkotják, akik versenyzőt delegálnak az adott versenyre.

Források Magyar Majorette Szövetség Magyar Majorette Szövetség Versenyszabályok könyve International Association of Majorette-Sport Competition Rulebook

Kapcsolódó szócikkek Mazsorett

Nemzetközi Mazsorett-Sport Szövetség

Magyar Majorette Szövetség

Jegyzetek

Kategória:Sportágak