A egy úttörő mahó sódzso manga és anime. A mangát Akacuka Fudzsio írta és illusztrálta és a Ribon magazin publikálta 1962 és 1965 között. Kötetes kiadványai is megjelentek.

Az eredeti anime 94 epizódon keresztül futott 1969 és 1970 között. A Toei Animation gyártásában készült és a NET (ma TV Asahi) televízió vetítette. 1988-ban egy 61, 1998-ban pedig egy 44 részes animesorozatban dolgozták fel újból az animét. Ezeket a sorozatokat is a Toei Animation készítette, viszont már a Fuji TV-n voltak láthatóak.

Négy mozifilm is készült, a Circus da ga jattekita 1969-ben, a Namida no kaiten Receive 1970-ben, a Himicu no Akko-csan és az Umi da! Obake da!! Nacu macuri pedig 1989-ben. Az első kettő a ’69-es, utóbbi kettő pedig a ’88-as sorozathoz kapcsolódik. Az Umi da! Obake da!! Nacu macuriból élőszereplős feldolgozás is készült 2012-ben.

Cselekmény Acuko „Akko-csan” Kagami energikus általános iskolás lány imádja a tükröket. Egy nap kedvenc tükre, amit édesanyjától kapott ajándékba Indiából, összetörik. Akko a kertben temeti el a tükröt. Álmában kapcsolatba kerül egy szellemmel, a Tükörkirálynővel, akit megérintett, hogy a lány nagy gondját viselte a tükörnek és nem dobta ki, miután az összetört. Akko egy mágikus tükröt kap ajándékba, amelynek a „tekumaku majakon, tekumaku majakon” és a „lamipus lamipus lu lu lu lu lu” igéket elmondva azzá változhat, amivé kíván. Ez lehet bármilyen ember, de állat is. Akkor ezen képességét használva segít megoldani barátai, szomszédai problémáit a nyugodt kisvárosban.

Médiamegjelenések Manga A mangát Akacuka Fudzsio írta és illusztrálta. Az egyik legelső, egyben úttörő mahó sódzso mangának számító sorozatot a Shueisha Ribon magazinja publikálta 1962 júliusa és 1965 szeptembere között. Mintegy fél tucat kiadása jelent meg 1969-től kezdődően, melyek terjedelme 2–5 kötetes. Ezek közül kiemelendő a Kodansha 1989-es (2 kötetes), a Shogakukan 2005-ös (3 kötetes) és a Shobo Shinsha 2009-es és 2012-es (4 kötetes) kanzenban és fukkoban kiadása.

1969-es sorozat

A manga első animefeldolgozása 94 epizódon keresztül futott 1969. január 6. és 1970. október 26. között a NET (ma TV Asahi) televízión. A Toei Animation gyártásában készült Ikeda Hirosi rendezésében és Cudzsi Maszaki és Jukimuro Sunicsi forgatókönyve alapján. Zenéjét Kobajasi Aszei szerezte.

Szereplők Akko – Óta Josiko Moko – Sirakava Szumiko Taisó (Taisho) – Ótake Hirosi Soso (Shosho) – Csijimacu Szacsiko Kankicsi (Kankichi) – Cuboi Akiko Gammo – Hori Dzsunko, Takigava Mariko Csikako (Chikako) – Hiroko Marujama Goma – Kagava Kóko, Hori Dzsunko Akko édesapja – Murakosi Icsiró Akko édesanyja – Szenó Reiko Szató-szenszei (Sato-sensei) – Icsikava Oszamu Morijama-szenszei (Moriyama-sensei) – Takahasi Naoko, Kagava Kóko narrátor – Jasiro Sun

1988-as sorozat

A második animefeldolgozás 61 epizódon keresztül futott 1988. október 9. és 1989. december 24. között a Fuji TV-n. A Toei Animation gyártásában készült Sibata Hiroki rendezésében és Hosijama Hirojuki és Takegami Dzsunki forgatókönyve alapján. Zenéjét Honma Júszuke szerezte.

Szereplők Akko – Horie Micuko Moko – Szugijama Kazuko Taisó (Taisho) – Sioja Joku Soso (Shosho) – Miva Kacue Kankicsi (Kankichi) – Uemura Noriko Gammo – Cukasze Noriko, Mita Júko Csikako (Chikako) – Jamamoto Keiko Goma – Cukasze Noriko, Szató Csie Akko édesapja – Ginga Bandzsó Akko édesanyja – Óta Josiko Szató-szenszei (Sato-sensei) – Szató Maszaharu Morijama-sensei (Moriyama-sensei) – Irokava Kjóko Sippona (Shippona) – Vatanabe Naoko Dora – Szató Maszaharu Tükörkirálynő – Maszujama Eiko Kio – Nakahara Sigeru Gentaro – Tanaka Kazumi

1998-as sorozat

bélyegkép|jobbra|250px|Akko-csan az 1998-as animében A harmadik animefeldolgozás 44 epizódon keresztül futott 1998. április 5. és 1999. február 28. között a Fuji TV-n. A Toei Animation gyártásában készült szintén Sibata Hiroki rendezésében. Zenéjét Kavaszaki Maszahiro szerezte.

Szereplők Akko – Jamazaki Vakana Moko – Umeda Kikumi Taisó (Taisho) – Szuzuki Takuma Soso (Shosho) – Kórogi Szatomi Kankicsi (Kankichi) – Ikoma Harumi Gammo – Takeucsi Dzsunko Csikako (Chikako) – Jamamoto Keiko Goma – Takato Jaszuhiro Akko édesapja – Jamagucsi Ken Akko édesanyja – Tominaga Miina Szató-szenszei (Sato-sensei) – Takahasi Hiroki Morijama-szenszei (Moriyama-sensei) – Nagano Ai Sippona (Shippona) – Nagano Ai Tükörkirálynő – Horie Micuko

Animációs filmek Négy animációs mozifilm is készült. A Circus da ga jattekita 1969-ben, a Namida no kaiten Receive 1970-ben került bemutatásra. Ez a két film a ’69-es sorozathoz kapcsolódik.

A Himicu no Akko-csan bemutatója 1989. március 13-án, az Umi da! Obake da!! Nacu macurié pedig 1989. július 15-én volt. Mindkét film a ’88-as sorozat folytatása.

Élőszereplős film Az Umi da! Obake da!! Nacu macuriból élőszereplős feldolgozás is készült. A film forgatása 2011 októberében kezdődött, bemutatója 2012. szeptember 1-jén volt. A főszereplőt Ajasze Haruka alakította. A filmben a fiatal Kagami Acuko (Akko-csan) egy mágikus tükör hatása alá kerül, ami azzá változtatja, akivé válni szeretne. Miután átváltozási képességét használva meg próbál menteni egy céget az eladástól, szerelmes lesz egy 22 éves főiskolai diákba.

Zene 1969-es sorozat Nyitótéma: : előadója Okada Kjóko Zárótéma: : előadója Mizumori Ado

1988-as sorozat Nyitótéma: : előadója Horie Micuko Zárótéma: Don’You: előadója Horie Micuko és a Time Five

1998-as sorozat Nyitótéma: : előadója Simonari Szatoko 1. zárótéma: : előadója Siraki Jumi 2. zárótéma: : előadója a The Akko-chans

Címváltozatok A sorozatokat angol nyelvterületen sohasem mutatták be, azonban Európa és Latin-Amerika több országában is sikeresnek bizonyult az 1980-as években, bár mindhárom sorozat csak Olaszországban került vetítésre.

Lo specchio magico (olasz, első sorozat) Caroline (francia, második sorozat) Los secretos de Julie (latin-amerikai spanyol, második sorozat) El Secreto de Akko (spanyol, harmadik sorozat) Un mondo di magia (olasz, második sorozat) Stilly e lo specchio magico (olasz, harmadik sorozat) Czarodziejskie zwierciadełko (lengyel, első sorozat)

Jegyzetek

További információk Himicu no Akko-csan a Toei Animation oldalán

Kategória:Mangák Kategória:Animék Kategória:Japán animációs filmek Kategória:1969 filmjei Kategória:1970 filmjei Kategória:1989 filmjei Kategória:2012 filmjei Kategória:Japán romantikus filmek Kategória:Toei Animation Kategória:Toei Animation-filmek