A Harisnyás Pippi () Astrid Lindgren először 1945-ben megjelent regénye, melyet még két folytatásban, illetve további képeskönyvekben adtak ki. Számos adaptáció készült belőle és rengeteg nyelvre lefordították, még üzbégre, szuahélire és zulura is. Az első kiadások illusztrációit a dán Ingrid Vang Nyman készítette.

A mű születése és körülményei 1944-ben a történet a harminchét éves Astrid Lindgren ajándéka volt lányának, Karinnak, tizedik születésnapjára, aki 1941-ben betegsége miatt kérte még, meséljen neki Harisnyás Pippiről, így a mese hősének különleges neve – és ezzel karaktere – neki köszönhető. Nyomtatásban végül csak átdolgozva, 1945-ben jelent meg a Rabén & Sjögren gondozásában – öt, köztük az Albert Bonniers Förlag kiadó elutasítása miatt. A cég ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak köszönheti későbbi, a gyermekirodalomban betöltött jelentős szerepét. Az írónő a kiadó egyik pályázatán nyerte el művének megjelenését, közösen az akkor huszonkilencéves dán Ingrid Vang Nymannal, aki az első kiadások képeit készítette, s aki ezekkel debütált illusztrátorként.

A regény típusa szerint kópéregény, vagy más néven pikareszk. A cselekményben és a főhősben egyaránt szinte észrevétlen keveredik a mindennapiság, a fantasztikum és a mesebeliség. Elsősorban a gyerekábrázolás révén a Harisnyás Pippi (pontos fordításban: Hosszúharisnyás Pippi) fontos alapmű a gyerekpróza történetében. Mondhatni egy antilányregény lányregény. Már a főhős külsejével is megtagadja a világirodalom addigi minden illemkódexét, amire viselkedésével és hazugságaival is rátesz még egy-egy lapáttal, azonban mindezzel a magányát és jóságát igyekszik eltakarni, amivel csak a felületes olvasót téveszti meg. Bár számos kritika érte a gyerekpszichológia részéről, kimutatások igazolják, hogy a történet átéléséhez a mesehallgató-meseolvasó gyerekben működésbe lépő kettős tudata által – aminek köszönhetően világosan tudja, hogy Pippi a képzelet világából való – bár csodálja, vagy akár szívesen látná a szomszédban, nem a főhőssel azonosul.

A mű kiadását követően is még sokáig megosztotta az olvasó, de még inkább a szakmai közönséget is, sőt újabb és újabb „viharokba” kerül. 2015-ben, megjelenésének hetvenedik évfordulójából ismét kiadják a háromrészes szériát, azonban az 1945-ös szövegben még bizonyos részek másként voltak. Például Pippi a négerek hercegnője, hajóskapitány apja pedig a négerek királya egy messzi szigeten, ám míg az 1940-es években ez a kifejezés még a hétköznapok negatív jelentés nélküli része volt, addig a 21. században már pejoratív értelmet kapott. Így az írónő lánya, Karin Nyman évekig tartó gondolkodás után egyezett bele, hogy az új kiadásban a néger szó helyett a „déltengerek” szerepeljen.

A Harisnyás Pippit a világ már körülbelül nyolcvan nyelvére és nyelvjárására lefordították. Magyarországra először 1972-ben került Árkos Antal fordításában és Zsoldos Vera,KSH Központi Könyvtár: Harisnyás Pippi (1972) , konyvtar.ksh.hu majd 1993-ban Dezső AndreaAstrid Lindgren: Harisnyás Pippi, Antikvarium.hu illusztrációjával. Az eredeti képekkel Tótfalusi István fordításában 1997-ben jelent meg.Tótfalusi István: A svéd gyermekirodalom hatása Magyarországon, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum olvasas.opkm.hu, Könyv és Nevelés: Ifjúsági irodalom rovat III. évfolyam 2. szám - 2001.

Az alaptörténet thumb|Pippi és a Villekulla-villaAstrid Lindgren Világa szórakoztató park, Vimmerby 2014. Harisnyás Pippi apjával, a hajóskapitánnyal járta a világ tengereit, aki azonban egy viharban eltűnt. A kilencéves kislány ekkor egy icipici város szélén lévő roskatag öreg házba költözött, melyet apja vett idős korára s egy öreg kertben állt és Villekulla-villa a neve. A hajóról két holmit hozott csak magával: egy kis majmot, Nilson urat és egy kis koffert tele aranypénzzel. Vesz magának egy lovat, amit a verandán tart és ha kedve szottyan, maga cipel. A szomszéd kert közepén egy hasonló házban egy házaspár lakik két gyermekével, a fiút Tominak, a lányt Annikának hívták. Pippi első sétáján találkoznak. Számos kaland vár itt a vagány, szeplős és vörös hajú kislányra, megment a tűzvésztől egy testvérpárt, édességet vesz a város összes gyerekének, vagy éppen porig rombol egy cirkuszi előadást, sőt még az erőművészt is elnáspángolja. Kerüli az iskolát, és ha csak teheti, barátaival játszik, vagy kószál a városban.

A folytatások A Harisnyás Pippi hajóra szállban a barátok folytatják csínytevéseiket. Pippi levelet is ír, sőt, még iskolába is megy – de épp csak egy picit, részt vesz egy osztálykiránduláson és megfegyelmezi a lovával rosszul bánó Blomsterlundot. A városkában minden évben egyszer megrendezett vásár is kalandot ígér vásárfiával, céllövöldével, körhintával, színházi előadással, állatsereglettel, kígyószelídítővel, elszabadult tigrissel, és Pippinek még arra is jut energiája, hogy móresre tanítsa a környéket terrorizáló csavargót, sőt, még egy jól szervezett hajótörésen is részt vesz barátaival. Alig hogy hazatérnek, előkelő látogató érkezik: egy nagy kövér ember rövidre vágott vörös bajusszal, kék tengerésznadrágban, maga őfelsége Harisnyás Efraim kapitány és király személyesen. Szeretné a Szeleverdin magával vinni kislányát a Kurrekurredutt-szigetre hercegnőnek. Pippinek nagy döntést kell hoznia.

Harisnyás Pippi a Déltengeren: Pippi nagy útra indul jó barátaival Tomival és Annikával, illetve a Villekulla-villa állataival I. Efraim királyhoz, a Kurrekurredutt-sziget teljhatalmú uralkodójához: Pippi édesapjához, a bennszülöttek déltengeri szigetére.

Szereplők

bélyegkép|175px|Az 1969-ben induló sorozat Harisnyás Pippije: Inger Nilsson Harisnyás Pippi (teljes nevén: Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra, , Pippilotta Viktualia Rullgardina Krusmynta Efraimsdotter Långstrump) egy kilencéves kislány, aki a Villekulla-villában él koffernyi aranyával egy ló, illetve Nilsson úr, a kis majom társaságában. Szeplős, sárgarépaszín hajú, copfos, hatalmas fekete cipőt és felemás harisnyát hord s arra vár, hogy hajóskapitány édesapja – akivel hajózott, mígnem egyszer egy nagy vihar a tengerbe sodorta – majd eljön érte, hiszen anyukája – szerinte – már angyal. Tomi és Annika (), a szomszédban lakó testvérpár, Pippi barátai. Nilsson úr () a kis cerkófmajom, ami kék nadrágot, sárga kabátot és apró szalmakalapot visel. Általában Pippi vállán ül. () a ló, amire mindig is vágyott és a villába költözéskor vásárolt. Saját lova, a verandán lakik, de ha Pippi ott akarja meginni délutáni kávéját, akkor egyszerűen felkapja és leteszi a kertbe. () () () Harisnyás Efraim () a papa, a hajóskapitány és király, aki éppolyan zabolátlan és bolondos, mint a lánya (csak nem annyira erős és sokkal kövérebb). ()

Megjelent kötetek bélyegkép|Harisnyás Pippi különböző nyelveken A Harisnyás Pippi könyv(sorozat) a Raben & Sjögren kiadásában jelent meg: három "fejezet-könyv" és egy "összeállítás", illetve tucatnyi képeskönyv, melyek közül az írónő halála után is adtak ki.

Harisnyás Pippi (; 1945) Harisnyás Pippi hajóra száll (; 1946) Harisnyás Pippi a Déltengeren (; 1948) Melyekből 1952-ben kiadtak egy összevont kiadást () Ilon Wikland illusztrációival.

Képeskönyvek: Mellettünk lakik Harisnyás Pippi (; 1947)Mellettünk lakik Harisnyás Pippi, moly.hu (hozzáférés: 2015. február 26.)Magyar Nemzeti Bibliográfia Mellettünk lakik Harisnyás Pippi, oszk.hu (hozzáférés: 2015. március 10.) (1969) (1969) (1970) (1970) (1971) (1971) (1971) (1979) Pippi a Komlókertben (; 1949/2000)Pippi a Komlókertben, moly.hu (hozzáférés: 2015. február 26.)Magyar Nemzeti Bibliográfia Pippi a Komlókertben, oszk.hu (hozzáférés: 2015. március 10.) (2004) – Karin Nyman szövegválogatása (2008) – a Pippi a Déltengeren alapján (1957/2010) (2010–2011) – 1955–1959 között magazinban kiadott sorozat összesített és felújított kiadása két kötetben

Magyarul

Harisnyás Pippi; ford., átdolg. Árkos Antal, ill. Zsoldos Vera; Móra, Bp., 1972 (Pöttyös könyvek); ill. Dezső Andrea, 1993 Harisnyás Pippi; ford. Tótfalusi István, ill. Ingrid Vang-Nyman; Egmont Hungary, Bp., 1997 Harisnyás Pippi hajóra száll; ford. Tótfalusi István, ill. Ingrid Vang-Nyman; Egmont Hungary, Bp., 1997 Harisnyás Pippi a Déltengeren; ford. Tótfalusi István, ill. Ingrid Vang-Nyman; Egmont Hungary, Bp., 1998 Mellettünk lakik Harisnyás Pippi; ford. Tótfalusi István, ill. Ingrid Nyman; Egmont, Bp., 2003

Adaptációk Rádió és színház 1946-ban a könyv kiadója elkészített egy Harisnyás Pippi rádiójáték-sorozatot. Még ugyanebben az évben – majd többször is – az írónő színpadra is átdolgozta, meglátva a lehetőséget a minél szélesebb körben való terjesztésre. Ez a történet 90 percben mutatja be Pippi történetét, az első könyvre alapozva, Georg Riedel jazz-zenész dallamaival. A mű megjelenésének 70 éves évfordulójára Magyarországon 2015-ben a Pesti Magyar Színház ezt a darabot mutatja be Tótfalusi István fordítása alapján Kárpáti Péter dramaturg közreműködésével Novák Eszter rendezésében, Zeke Edit díszlet- és jelmezvilágával.Pesti Magyar Színház honlapja: Harisnyás Pippi színlap (hozzáférés: 2015. február 26.) A Színházi adattár előadás adatbázisa alapján csupán két nagyobb volumenű színház mutatta be előtte hazai színpadon: a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 2003-ban és a szarvasi Cervinus Teátrum 2010-ben.Színházi adattár: Előadások adatbázis

2005-ben Georg Riedel és Stefan Nilsson zenéjére, Pär Isberg koreográfiájára balett előadás készült belőle.Pippi Långstrump , operan.se - 2007. december 14.

Film bélyegkép|Az egyik tv-sorozat villa-díszletea "Kneippbyn" parkban Gotlandon (2004) Lindgren könyvei, akárcsak a Harisnyás Pippi filmszerűen hatásos képekkel indítanak, ilyen jelenetekből építkeznek tovább, így nem nehéz adaptálni belőlük akár egy forgatókönyvet. Talán ennek is köszönhető, hogy számos játékfilm (az első 1949-ben, amivel Astrid Lindgren nem volt elégedett) és tv-sorozat is készült belőle.

Mozifilmek: Harisnyás Pippi, svéd egész estés film (1949) Harisnyás Pippi, svéd-NSZK egész estés film (1969) Harisnyás Pippi új kalandjai, amerikai egész estés film (1988) Harisnyás Pippi – A Villekulla-villa, svéd-német-kanadai egész estés rajzfilm (1997)

Tévéfilm: Harisnyás Pippi kalandjai, amerikai televíziós film (1961)

Tévéfilmsorozatok: Harisnyás Pippi kalandjai, svéd-NSZK televíziós filmsorozat (1969) Harisnyás Pippi, kanadai-német-svéd televíziós rajzfilmsorozat (1997-1999)

Megjegyzések

Jegyzetek

Források Galgóczi Móni: Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi és Harisnyás Pippi hajóra száll, ekultura.hu – 2010. május 5., június 25. Tamás Zsuzsa: Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi , meseutca.hu – 2012. március 7. Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi, Anima könyvesbolt Damó Eszter – Csorba József: Hónapról hónapra, Meixner-módszerû olvasókönyv negyedik osztályosoknak (A hónap könyve, Harisnyás Pippi regényrészlet: 63-35. oldal) – 2011 Astrid Lindgren világáról (48-54. oldal), epa.oszk.hu/Iskolakultúra 9. szám – 1998 Vimmerby Selma Lagerlöfje – 2007. november 12. Törlik a néger szót Harisnyás Pippi kalandjaiból Svédországban – 2015. február 14. Egy vörös copfos rosszcsont az egyenjogúságért, Origo – 2007. június 8. Der Südseekönig und die Taka-Tuka-Sprache :-) – 2014. szeptember Meghalt Astrid Lindgren, a Harisnyás Pippi írója, – 2002. január 28. Astrid Lindgren, kirjasto.sci.fi/web.archive.org – 2008/2014 Astrid Lindgren Böcker Jo, hon blev faktiskt stur, Dagens Nyheter online – 2005. február 13. Ingrid Vang Nyman – tecknaren som gav oss bilden av Pippi Långstrump hardenborg.se/Barn & Kultur 5. szám – 2001/1991 Beyond Pippi Longstocking: Intermedial and International Approaches to Astrid Lindgren's Work (Google e-könyv), Routledge – 2011 „Pippi-Langstrumpf“-Rezeption in Deutschland zwischen 1945 und 1960, jungeforschung.de – 2004 Uppfinningen Pippi Långstrump, Dagens Nyheter – 2014. december 31. Pippi Långstrump, Nordiska Strakosch Teaterförlaget

További információk Pippi Longstocking 70 years 2015 – 2014.