Jamie-Lynn Sigler (Jericho, New York, 1981. május 15. –) amerikai színésznő, énekesnő.

Legismertebb alakítása Meadow Soprano az HBO Maffiózók című sorozatában.

Fiatalkora Jamie-Lynn Sigler Jericho-ban született Steve és Connie Sigler gyermekeként. Két bátyja van, Brian és Adam. Apja, a Men's Senior Baseball League alapítója, görög szefárd zsidók és romániai zsidók leszármazottja, anyja kubai származású katolikus, aki férjhezmenetele után áttért a zsidó vallásra. Sigler hétéves korában kezdett színdarabokban szerepelni és énekelni. Zsidó iskolába járt és bát micvája is volt, középiskolai tanulmányait pedig a Jericho Középiskolában (Jericho High School) végezte. Az Old Bethpage-i Cultural Arts Playhouse-ban is tanult.

Pályafutása Színészként 1997-ben kiválasztották Meadow Soprano, egy New Jersey-i maffiafőnök, Tony Soprano lányának szerepére a Maffiózók című HBO-sorozat pilot epizódjába. A műsor 1999-ben került bemutatásra és hatalmas sikert aratott, Sigler pedig híressé vált. Ezt a szerepet 2007-ig, a sorozat befejezéséig játszotta.

2000-ben, a Campfire Stories hamburgi forgatása alatt a Lyme-kórtól több napig deréktól lefelé lebénult. 2001-ben Sigler alakította a Cinderella (Hamupipőke) musical címszereplőjét a The Theatre at Madison Square Garden turnéján. Ezután öt hónapig (2002 októberétől 2003 februárjáig) Belle szerepét játszotta A szépség és a szörnyeteg színpadi változatában a Broadway-on. Pályafutása során több más színpadi előadásban is szerepelt.

2004-ben Heidi Fleiss-t alakította az USA Network Call Me: The Rise and Fall of Heidi Fleiss című tévéfilmjében. 2005-ben a Dilis randi című független filmben, majd a A sztárkivetettben szerepelt, 2006-ban pedig a Bongiorno, bantu testvér!-ben játszott. Az utóbbi, Mike Cerron rendezte alkotásban Allit, Renato/Leroy (Donald Faison) barátnőjét alakította.

2008-ban a Törtetők című sorozat ötödik évadjában önmagát alakította a sorozatbeli Turtle szerelmeként. A hatodik évadban is látható volt, miután a való életben is kapcsolatban volt a Turtle-t alakító Jerry Ferrara színésszel. 2008 novemberében az Így jártam anyátokkal sorozat A húúú-lányok című epizódjában szerepelt. Ugyanazon év decemberében a Saturday Night Live műsorban fellépő The Lonely Island humortrió egyik videóklipjében, a "Jizz in My Pants"-ben is látható volt.

2009-ben a Ki ez a lány? (Ugly Betty) című vígjátéksorozatban tűnt fel öt epizód erejéig. 2010-ben a Beneath the Dark című pszichothrillerben játszott. 2012-2013 között a Guys with Kids sorozat egyik főszereplője volt.

Énekesként 2001-ben kiadta Here to Heaven című popalbumát, melyen a Cry Baby című dal is hallható. A lemezből kevés fogyott el, és 2007-ben Sigler azt nyilatkozta, hogy szégyellte magát az album sikertelensége miatt, és nem kellett volna kiadni azt. 2012-ben együttműködött Romeo Santos énekessel a "You" című dal munkálataiban, és a videóklipben is látható volt.

Könyv 2002-ben társszerzője volt a Wise Girl: What I've Learned About Life, Love, and Loss (magyarul: Okos lány: Amit az életről, szerelemről és veszteségről tanultam).

Magánélete Tizenkilenc éves korában találkozott Abraxas „A.J.” DiScala-val, aki az ügynöke lett. Mielőtt a színésznő 21 éves lett, randevúzni kezdtek, majd 2003. július 11-én összeházasodtak. Később megváltoztatta nevét Jamie-Lynn DiScala-ra. 2005 szeptemberében Sigler és DiScala elváltak, a színésznő pedig újra felvette leánykori nevét.

2008-ban Sigler a Taglit–Birthright Israel program keretében meglátogatta Izraelt. Az utazás nagy hatással volt rá, Izraelt pedig így nyilatkozott: „az egyik legszebb, leginspirálóbb hely, ahol valaha jártam.” Elmondása szerint az út alatt jobban megértette a zsidó azonosság megőrzésének fontosságát. Ugyanabban az évben Sigler romantikus kapcsolatba került Jerry Ferrara színésszel, akivel a Törtetők című sorozatban is egy párt alkottak. 2009-ben szakítottak, később pedig Mark Sanchez amerikaifutball-játékossal került közeli kapcsolatba a színésznő.

2012 óta Sigler Cutter Dykstra baseball-játékos a partnere, 2013 januárjában pedig eljegyezték egymást. Ugyanazon év februárjában a pár bejelentette, hogy gyereket várnak. Sigler 2013 augusztus 28-án szülte meg fiukat, Beau Kyle Dykstra-t.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 Bűnös negyed A Brooklyn State of Mind fiatal Angie 2001 Campfire Stories Natalie 2003 Death of a Dynasty szexi nő 2005 Dilis randi Extreme Dating Amy Baker Szénási Kata A sztárkivetett Love Wrecked Alexis Manetti Vadász Bea 2006 Bongiorno, bantu testvér!Jamie-Lynn DiScala néven Homie Spumoni Alli Butterman Németh Borbála Blinders (rövidfilm) Alexa 2006 Dark Ride Cathy 2007 New York-i szerenád New York City Serenade Lynn Vadász Bea Törőcsik Franciska 2010 Trophy Wife (rövidfilm) Christina Beneath the Dark Adrienne 2011 Son of Morning Jamie 2012 Divorce Invitation Dylan I Do Ali Federman Jewtopia Hannah Daniels 2013 Anatomy of the Tide Gina Harper 2017 Justice Melissa Green Gangster Land Lulu Rolfe 2019 Mob Town Josephine Barbara 2020 The Neighbor in the Window Karen Morgan 2022 I'm on Fire (rövidfilm) Gina

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1999–2007 Maffiózók The Sopranos Meadow Soprano 2004 Heidi Fleiss síkos karrierje Call Me: The Rise and Fall of Heidi Fleiss Heidi Fleiss Will és Grace Will & Grace Ro 2 epizód 2005–2007 Higglytown Heroes Ms. Fern (hangja) 5 epizód 2007 A gonoszok eljövetele The Gathering Maggy Rule 2008 Így jártam anyátokkal How I Met Your Mother Jillian Saturday Night Live Saturday Night Live lány (nem szerepel a stáblistán) 1 epizód 2008–2009 Törtetők Entourage önmaga 2009 Ki ez a lány? Ugly Betty Natalie 5 epizód 2010 Backwash Prudence 1 epizód 2011 Criminal Behavior Brooke Kross tévéfilm Haláli testcsere Drop Dead Diva Tina Howard 1 epizód 2012 Apa csak egy van Last Man Standing Gabriella 1 epizód 2013–2014 Apaütök Guys with Kids Emily 2013 Hollywood Game Night önmaga vetélkedő (1 epizód) 2014 Így neveld a faterod Dads Elsa 1 epizód 2015 The Christmas Note Gretchen Daniels tévéfilm 2016 CSI: Cyber helyszínelők CSI: Cyber Sasha Boyd 1 epizód Papás-Babás Baby Daddy Sara Gilcrest 2 epizód The Snowy Day Layla anyja rövidfilm 2017 Mommy, I Didn't Do It Vera Dutton tévéfilm 2018 Signed, Sealed, Delivered Rachel Magnum Magnum P.I. Toni 1 epizód 2019–2020 Elena, Avalor hercegnője Elena of Avalor Rebeca hercegnő 3 epizód 2020 Beef House Megan Dungerson nyomozó 6 epizód 2021–2023 Végtelen égbolt Big Sky Tonya Walsh visszatérő és főszerep 2026 A Grace klinika Grey's Anatomy Dr. Laura Kaplan 1 epizód Tom Segura: Elmesélek valamit Bad Thoughts Nancy 1 epizód Édes magnóliák Sweet Magnolias Nell Winters 2 epizód A gumis Tires Jamie 1 epizód

Diszkográfia 2001: Here to Heaven

Díjai és elismerései Munkássága során több díjat és elismerést is kapott.

Év Díj Kategória Alkotás címe Eredmény 2000 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Dominic Chianese, Edie Falco, Michael Imperioli, Nancy Marchand, Robert Iler, Tony Sirico, Steven Van Zandt, Vincent Pastore) Maffiózók 2001 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Dominic Chianese, Drea de Matteo, Edie Falco, Michael Imperioli, Nancy Marchand, David Proval, Robert Iler, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, Vincent Pastore) Maffiózók 2002 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Federico Castelluccio, Dominic Chianese, Michael Imperioli, Drea de Matteo, Edie Falco, Robert Iler, Joe Pantoliano, Steve Schirripa, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, John Ventimiglia) Maffiózók 2003 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Federico Castelluccio, Dominic Chianese, Vincent Curatola, Michael Imperioli, Drea de Matteo, Edie Falco, Joe Pantoliano, Steve Schirripa, Robert Iler, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, John Ventimiglia) Maffiózók 2005 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Steve Buscemi, Dominic Chianese, Vincent Curatola, Drea de Matteo, Michael Imperioli, Robert Iler, Edie Falco, Steve Schirripa, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, John Ventimiglia) Maffiózók 2007 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Sharon Angela, Lorraine Bracco, Max Casella, Dominic Chianese, Michael Imperioli, Edie Falco, Joseph R. Gannascoli, Dan Grimaldi, Steve Schirripa, Robert Iler, Tony Sirico, Aida Turturro, Maureen Van Zandt, Steven Van Zandt, Frank Vincent) Maffiózók 2008 Screen Actors Guild-díj Legjobb színtársulati alakítás egy drámasorozatban (megosztva: James Gandolfini, Greg Antonacci, Lorraine Bracco, Edie Falco, Michael Imperioli, Dan Grimaldi, Arthur J. Nascarella, Steve Schirripa, Matt Servitto, Robert Iler, Tony Sirico, Aida Turturro, Steven Van Zandt, Frank Vincent) Maffiózók 2008 TV Land-díj Testvérek, akiknek láttán hálás vagy saját őrült családodért(Siblings That Make You Grateful for Your Own Crazy Family)(megosztva: Robert Iler) Maffiózók 2001 ALMA-díj Kiváló színésznő egy televíziós sorozatban Maffiózók 2002 ALMA-díj Kiváló színésznő egy televíziós sorozatban Maffiózók 2008 ALMA-díj Kiváló tévészínésznő Törtetők 2013 FilmOut San Diego Legjobb női mellékszereplő I Do 2000 Young Artist-díj Legjobb alakítás egy televíziós drámasorozatban - fiatal női mellékszereplő Maffiózók 2001 Young Artist-díj Legjobb alakítás egy televíziós drámasorozatban - fiatal női mellékszereplő Maffiózók 1999 YoungStar-díj Legjobb fiatal színésznői alakítás egy televíziós drámasorozatban Maffiózók 2000 YoungStar-díj Legjobb fiatal színésznői alakítás egy televíziós drámasorozatban Maffiózók

Jegyzetek

Források Jamie-Lynn Sigler életrajza Biography a TV Guide honlapján

További információk

Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Kubai-amerikaiak Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:New York államiak