A Háros vasútállomás (2010-ig Budafok-Háros vasútállomás) egy budapesti vasútállomás, melyet a MÁV üzemeltet.
Története left|thumb|250px|Az utasokat ma már nem fogadó egykori állomásépület Az állomás a Budapest–Pécs-vasútvonal mentén épült. Az állomás mellett elhalad a Budapest–Murakeresztúr-vasútvonal is, de oda nem építettek peronokat, a két vasútvonal pedig Budapest felé haladva Háros után ér csak teljesen egymás mellé.
2010-ben az akkori „József Attila utca” nevű buszmegálló és a vasútvonal közti területen 62 autó és 20 kerékpár számára P + R parkolót létesítettek, ám az a környék általános rossz állapota miatt sokáig kihasználatlanul állt.
A vasútállomást és környezetét 2018–2021-ben teljesen átépítették és felújították, illetve peronjait „eltolták” a városhatár felé. A sínek és a Nagytétényi út között álló számtalan raktárépületet 2018-ban teljesen elbontották. Az új peronok és az új aluljárórendszer már a buszmegálló és vele együtt a P+R parkoló mellé került. Ezzel párhuzamban a buszmegállót átnevezték Háros vasútállomásra.
A Vágóhíd utca felőli végén lévő, addig egy sávos autós aluljárót is ekkor bővítették ki kétsávossá a fölötte átívelő vasúti hidak cseréjének keretében.
Megközelítés budapesti tömegközlekedéssel Busz: Éjszakai busz:
Forgalom
Kapcsolódó iparvágányok Az állomáshoz több iparvágány és vontatóvágány csatlakozott/zik, ezek egy részén már nincs forgalom.
Név Források Megjegyzés Kép 1. a Hárosi vontatóvágány iparvágányaiWenczel, 1987Wenczel-Loór, 1996https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/haros/index.html a teljes vontatóvágány létezik
200px 1.1. a iparvágánya 100px 1.2. a iparvágánya 1.3. a I. telephelyének iparvágánya 1.4. a iparvágánya 1.5. a iparvágánya – használatban. 100px 1.6. a iparvágánya 2. a iparvágánya Elbontották. 3. a iparvágánya Elbontották. 4. az iparvágánya Elbontották. 5. a iparvágánya Elbontották. 6. a iparvágánya Elbontották. 7. a iparvágánya Elbontották.
Jegyzetek
Források Wenczel György: Budapest vasúti hálózata, 1987. márc. (térkép) Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1989. jan.), MÁVTI Kft., Loór Gyula kiegészítéseivel, 1996. jún. (térkép) https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/haros/index.html
További információk
Háros – Vasútállomások.hu Üres parkolók milliókért, Blikk.hu, 2010. szept 28. Száguldhatnak a vonatok, megújult a Kelenföld-Százhalombatta közötti vasúti pálya, origo.hu, 2021. október 12. A híd túl messze van, Magyar Narancs, 2012. március 16.
Kategória:Budapest vasútállomásai Kategória:Budafok