Maximilian Oskar Bircher-Benner (Aarau, 1867. augusztus 22. – Zürich, 1939. január 24.) orvos, táplálkozási reformer, természetgyógyász. Ő fejlesztette ki a nevéről elnevezett Bircher-müzlit. A teljes értékű táplálkozás egyik úttörőjének tartják. Miközben korának tudománya az életfontosságú anyagokról mit sem tudott és a kalóriatan mellett foglalt állást, vagyis a fehérjéket, zsírokat és szénhidrátokat tartotta a táplálék legfontosabb alkotórészeinek, Bircher-Benner felismerte a denaturálás és az ipari feldolgozás értékcsökkentő hatását és a nyers táplálékok fontosságát.

Tisztelői, betegei közé olyan ismert emberek tartoztak, mint Rainer Maria Rilke, Hermann Hesse, Thomas Mann, Golda Meir, továbbá Mahátma Gandhi, akivel levelezett.

Életútja thumb|A Wendepunkt (Fordulópont) című havilap címlapja 1933-ból 1867-ben született Svájcban, jómódú családban. 1891-ben doktorált és kezdett el általános orvosként dolgozni Zürichben. Az 1890-es években nősült: felesége Elizabeth Benner. Egy fiuk és egy lányuk született.

Már orvosként utazott Berlinbe, ahol vízkúrát tanult Sebastian Kneipptől. Heinrich Lahmann klinikáját is felkereste Drezda mellett, akitől dietetikát tanult, majd Bécsben Wilhelm Wintemitz előadásait hallgatta a hidroterápiáról. Ezután 1897-ben egy kis magánklinikát kezdett el működtetni, amelyet Életerőnek (Lebendige Kraft) nevezett el. Klinikája csak hét ágyas volt, de Zürich kedvező helyén ahhoz, hogy az emberek figyelmét felkeltse.

Figyelme a vegetarianizmusról a nyers ételek fogyasztása felé fordult, de a húsevést teljesen csak jóval később, 1927-ben adta fel. 1903-ban kiadta első könyvét, a táplálkozás alapjaival kapcsolatban.Kurze Grundzige der Erndhrungs-Therapie auf Grund der Energie-Spannung der Nahrung

1904-ben szanatóriumot nyitott Zürich mellett, szintén Életerő néven (Sanatorium Lebendige Kraft). Itt is természetes gyógymódokkal gyógyított, a táplálkozással, napfénnyel, légkúrával, hidroterápiával, tornával. Az idő legnagyobb részét szabadtéri mozgással, munkával és sétával töltötték a páciensek.

Terápiájával nagy sikereket ért el a gyógyításban. Gyógymódja a betegek számára a nyers diétából állt, míg az egészségeseknek a teljes értékű táplálkozást javasolta. Nézete szerint a betegségek túlnyomó többsége a természetellenes életmód és a civilizációs táplálkozás következménye.

Szanatóriumába a világ minden részéről érkeztek betegek. Thomas Mann, aki nem igazán rajongott a helyért és egészségi börtönnek nevezte azt, az itt eltöltött idő ihlette A varázshegy című regénye megírására.

1923-ban alapította a Der Wendepunkt – im Leben un im Leiden (Fordulópont – az életben és a szenvedésben) című havilapot.

1939-ben halt meg szívrohamban.

A halála után Halála után a szanatórium 1994-ig működött. Részben fia, Ralph (1899-1990) vezette tovább, továbbá másik gyermeke, Ruth, valamint az unokái, Franklin Emil Bircher (1896-1988) és Willy Alfred Bircher (1898-1970), illetve unokahúga, Dagmar Liechti-von Brosch (1911-1993) vezették.

A fiától szintén jelent meg magyarul könyv, Szigorúan bizalmas címmel,Ralph Bircher: Szigorúan bizalmas (A táplálkozástan titkos dokumentumai), Kétezeregy Kiadó, 2003. amely válogatás a Wendepunkt folyóirat írásaiból.

Művei Grundzüge der Ernährungstherapie auf Grund der Energiespannung der Nahrung, Berlin, 1903 Die Grundlagen unserer Ernährung, Berlin, 1921 Diätetische Heilbehandlung: Erfahrungen und Perspektiven, Stuttgart, 1935 Vom Wesen und der Organisation der Nahrungsenergie, Stuttgart, 1936 Vom Werden des neuen Arztes: Erkenntnisse und Bekenntnisse, Dresden, 1938 Magyarul M. Bircher-Benner–Max Edwin Bircher: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek. A táplálkozás mint természetes gyógytényező; Madách, Bp., 1934 Forradalom a táplálkozásban. Az ember új, teljesértékű táplálkozása; Klein S. Ny., Bp., 1935 B. Brupbacher-Bircher: Korszerű vegetárius szakácskönyv; előszó M. Bircher-Benner, ford. Kerekesné Hatvany Mária; Novák Rudolf, Bp., 1941 M. Bircher-Benner–Edwin Max Bircher: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek. A táplálkozás mint természetes gyógytényező; 2. jav. és bőv. kiad.; Novák, Bp., 1941 Az egészség könyve. Gyümölcsételek és nyersfőzelékek. A táplálkozás mint természetes gyógytényező; Belső Egész-ség, Onga, 2010

Jegyzetek

Fordítás

Források M. O. Bircher-Benner

Kategória:Svájci orvosok Kategória:Természetgyógyászok Kategória:1867-ben született személyek Kategória:1939-ben elhunyt személyek