Székely István (Gyula, 1888. március 20. – Budapest, Józsefváros, 1954. október 12.) jogász, egyetemi tanár.

Élete

Székely Lajos tanító és Mayer Róza fiaként született. Szülővárosában és Budapesten járt középiskolába, majd a fővárosban folytatott egyetemi tanulmányokat, ahol jogi és államtudományi oklevelet szerzett. Később bírói és ügyvédi diplomát is kapott. Az első világháború során népfölkelőként sorozták be, azonban főiskolai tanárként felmentést kapott a katonai szolgálat alól. 1914. október 14. és 1926. január 31. között az Egri Érseki Jogakadémia kereskedelmi-váltójogi, polgári pereseljárási tanszékén működött nyilvános rendkívüli tanárként.

1926. február 1-je és 1940 között a magyar és osztrák magánjogi tanszék nyilvános rendes tanára volt Pécsett. 1932. december 19-én az Erzsébet Tudományegyetemen magyar magánjogból egyetemi magántanári képesítést nyert. Az egri községi közigazgatási tanfolyamon előadó, valamint vizsgabizottsági elnök volt. Az Egri főegyházmegye hatóságnak alárendelt katolikus iskolák, és a tanszemélyzet fegyelmi ügyei tanácsának és a Heves vármegyei Automobilosok Egyesületének ügyészeként dolgozott.

1940. október 19. és 1944 októbere között Kolozsvárott a Ferenc József Tudományegyetemen az erdélyi jogfejlődés elméletének volt egyetemi nyilvános rendes tanára, 1946. június 30 és 1949-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Szegedi Tudományegyetemen a magánjog egyetemi tanára volt. 1946 és 1949 között ugyanitt tanszékvezető, 1946-47-ben a jogi kar prodékánja, 1947-48-ban az egyetem rektora, majd 1948-49-ben prorektora. A Magyar Jogászegylet Szegedi Csoportjának választmányi tagjaként is tevékenykedett.

Fontosabb művei A pénztartozások elmélete, különös tekintettel a készpénzkölcsönök átértékelésére (Eger, 1929) Házassági reformgondolatok (Eger, 1937. Különnyomat az Egri Érseki Jogakadémia 1935/36., 1936/37. évkönyvéből) Erkölcsi kár – erkölcsi kártérítés. Győr, (Bibliotheca Academica 8. és Emlékkönyv Kolosváry Bálint jogtanári működése 40. évfordulójára. Budapest, 1939) Dologi jogunk fejlődésének újabb jelenségei (Kolozsvár, 1941) Házassági vagyonjogunk rendszere (Marosvásárhely, 1942) Jegyzetek

Források

További információk

A m[agyar] kir[ályi] Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta, szerk. és kiad. vitéz Szabó Pál. Pécs, 1940. Dunántúli ny. Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvári Tudományegyetem. Emlékkönyv. Összeáll. Gazda István. Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 1997

Szegedi egyetemi almanach 1921-1970. Szerk. Lisztes László, Zallár Andor. Szeged, Hungária ny., 1971

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar rektorok Kategória:Gyulaiak Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek