Bartók Imre (Budapest, 1985. március 30. –) magyar író.
Élete és pályafutása Középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában végezte. 2008-ban Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán végzett, majd az esztétika szakon doktorált. 2011-ben kiadott első regénye (Fém, Kalligram Könyvkiadó) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Szépirodalmi munkássága mellett irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat, kritikákat, esszéket is írt, illetve számos kortárs képzőművészeti kiállítást nyitott meg. 2013-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, illetve Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték.A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj tíz jelöltje 2015-ben Örkény István drámaírói ösztöndíjat kapott,Az Örkény István drámaírói ösztöndíj idei nyertesei és a fordításában megjelent Clive Barker A vér evangéliuma című regénye a Libri Kiadó gondozásában. 2016-ban Hazai Attila Irodalmi Díjat kapott,Bartók Imre kapja az első Hazai Attila Irodalmi Díjat illetve a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Láttam a ködnek országát című regénye. 2018-ban szintén a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg Jerikó épül című regénye. 2020-ban Baumgarten-díjat,Átadták az első Baumgarten-emlékdíjakat illetve Térey János-ösztöndíjat kapott, de utóbbit visszautasította.Demeter Szilárd miatt nem veszi át a Térey-ösztöndíjat Bartók Imre
Könyvei Szépirodalom Fém, regény, Kalligram Könyvkiadó, 2011 A patkány éve, regény, Libri Kiadó, 2013 A nyúl éve, regény, Libri Kiadó, 2014 A kecske éve, regény, Libri Kiadó, 2015 Goebbels, dráma, József Attila Kör (Melting Books), 2015 Láttam a ködnek országát, regény, Jelenkor Kiadó, 2016 Jerikó épül, regény, Jelenkor, Bp., 2018 Majmom, Vergilius, prózavers, Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2020 Lovak a folyóban, regény, Jelenkor, Bp., 2021 Budapest Nagyregény. regény, Budapest Brand Nonprofit Zrt., Bp., 2023 (társszerző) Damien, regény, Jelenkor, Bp., 2025
Irodalomtörténet Paul Celan – A sérült élet poétikája, L'Harmattan, 2009 Rilke – Ornamentika és halál, L'Harmattan, 2011 A hamis Alef – Kezdet és temporalitás, L'Harmattan, 2014
Gyermek- és ifjúsági irodalom Alfonz és az űrlények, Babilon, 2015 A testrablók éjszakája; Tea, Bp., 2019 Dlöf alkonya, Kolibri, Bp., 2024
Díjai 2013: Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2013: Horváth Péter irodalmi ösztöndíj (jelölés) 2015: Örkény István drámaírói ösztöndíj 2016: Hazai Attila Irodalmi Díj 2020: Térey János-ösztöndíj (visszautasította) 2020: Baumgarten-díj 2020: Déry Tibor-díj (Litera) 2020: Horváth Péter irodalmi ösztöndíjBartók Imre lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese (Litera, 2020-12-03) 2022: Mészöly Miklós-díj 2025: Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj
Interjúk "...eszembe sem jutott, hogy prózát írjak" - interjú Bartók Imrével I., Próza Nostra, 2013. június 19. "...a világvége természetesen örökérvényű" - interjú Bartók Imrével II., Próza Nostra, 2013. június 21. "A befogadói ingerküszöb jóval magasabban van, mint gondolnánk" – Interjú Bartók Imrével, A patkány éve írójával, SFmag.hu, 2013. június 27. "Nincsenek otthon szobanövényeim" - Interjú Bartók Imrével A patkány éve című regényéről, Irodalmi Szemle, 2013. szeptember 20. Bartók Imre: Petri megmérgezte a kortárs költészetet, Litera.hu, 2014. április 17. "A magyar irodalomban valamiért gyanakvással kezelik a kísérletezést", VS.hu, 2014. július 20. Bartók Imre: Itt nem elpusztulnak a dolgok, hanem átalakulnak, Librarius, 2015. május 29. Bartók Imre: "Ezt a művet is a leginkább önmagából lehet megérteni", Zama blog, 2015. augusztus 18.
Fontosabb kritikák, tanulmányok a műveiről Balajthy Ágnes: A radír titka, a feleslegtermelés poétikája, Alföld 2019/8
Jegyzetek
További információ
2013 legdögösebb könyve, VS.hu, 2014. január 8. Tíz mondat A patkány évéről, Próza Nostra, 2013. augusztus 9.
Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Örkény István drámaírói ösztöndíjasok Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:Déry Tibor-díjasok