Loris Sven Karius (Biberach an der Riß, 1993. június 22. –) profi német labdarúgókapus, a Schalke 04 játékosa.

Pályafutása

VfB Stuttgart Az első nagyobb csapat, amelynek az ifjúsági csapatában játszhatott. Ezt megelőzően az FV Biberach, az SG Mettenberg és az SSV Ulm 1846 akadémiáin szerepelt. Stuttgartban való szereplése végére még az U16-os válogatott keretbe is beválogatták.

Manchester City Ez volt az első Németországon kívüli csapata. A Macedónia elleni válogatott mérkőzésen figyeltek fel rá és hívták meg őt Angliába családjával együtt. Az U18-as és az U21-es csapatban is megmutathatta magát, azonban kiemelkedő teljesítményt nem tudott nyújtani.

Mainz 05 right|thumb|180px|Loris Karius a Mainz 05 2015-ben

Először egy rövid időre csak kölcsönvették a Manchester Citytől, de 2012-ben véglegesítették az átigazolást.

2012. december elsején debütálhatott a felnőtt csapatban egy Hannover 96 elleni meccsen. Karius a továbbiakban megbízható teljesítményének köszönhetően első számú kapus lett a csapatánál, és szerződését meghosszabbították három évvel, 2015. január 12-én. A 2015–2016-os szezonban állandó helye lett a kapuban, amit magabiztos teljesítményével hálált meg. Egy közvélemény-kutatáson a bajnokság harmadik legjobb kapusának is megválasztották.

Liverpool thumb|180px|Karius (bal felső) a Liverpool színeiben 2017-ben a BL-ben 2016. május 24-én a Liverpool FC hivatalosan is bejelentette a szerződtetését. 2018. május 26-án a Real Madrid ellen elveszített BL-döntő fináléjában két hibát is elkövetett. Karius a mérkőzés után sírva kért elnézést az angol szurkolóktól.

2021 júliusában visszatért a kölcsönből. 2022 januárjában Jürgen Klopp kijelentette, hogy nem számít rá a keretbe, majd a szerződése lejártáig nem lépett pályára a klub színeiben. Szerződése lejártát követően távozott.

Besiktas 2018. augusztus 25-én a török Beşiktaş két évre kölcsönvette a Liverpooltól.

2020. május 4-én közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződést bontott a török klubbal, annak pénzügyi gondjai miatt.

Union Berlin 2020. szeptember 28-án az Union Berlin a 2020–21-es szezonra kölcsönvette. December 22-én mutatkozott be a kupában a Paderborn ellen 3–2-re elvesztett találkozón. 2021. február 13-án a bajnokságban debütált a Schalke elleni gólnélküli mérkőzésen.

Newcastle United 2022. szeptember 12-én a Newcastle United csapatába igazolt, januárig írt alá, de ezt közös megegyezéssel meghosszabbíthatják a szezon végéig.ISMÉT A PREMIER LEAGUE-BEN FOG SZEREPELNI LORIS KARIUS – HIVATALOS 2023. január 19-én meghosszabbították a szerződését a szezon végéig. Február 26-án mutatkozott be a ligakupa-döntőben a Manchester United ellen 2–0-ra elvesztett találkozón, miután Nick Pope eltiltott volt. Július 9-én aláírt a következő szezonra. 2024. február 24-én a bajnokságban is bemutatkozott az Arsenal ellen 4–1-re elvesztett mérkőzésen. Július 1-től szabadúszóvá vált.

Schalke 04 2025. január 14-én a szezon végéig szóló szerződést írt alá a Schalke 04 csapatával.

Statisztika Klubokban 2024. február 24-én lett frissítve. KlubSzezonLigaKupaLigakupaEurópaiösszesenBajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokMainz 05 II2011–12Regionalliga West180———1802012–13Regionalliga Südwest60———602013–1430———30Összesen270———|270Mainz 052011–12Bundesliga0000—00002012–131000——102013–1423000——2302014–1533010—203602015–1634020——360Összesen91030—20960Liverpool2016–17Premier League1003030—1602017–181901000130330Összesen2904030130490Beşiktaş (kölcsön)2018–19Süper Lig30000—503502019–2025020—50320Összesen5502000100670Union Berlin (kölcsön)2020–21Bundesliga4010——50Összesen4010000050Newcastle United2022–23Premier League000010—102023–241000000010Összesen1000100020Összesen2070100402502460

Jegyzetek

További információk

Loris Karius adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Biberach járásiak Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 labdarúgói Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 II labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:Az 1. FC Union Berlin labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Élő személyek