Kadikcsan (oroszul: Кадыкчан) elhagyott város Oroszország Magadani területén. A fénykorában több mint tízezer fős településről egy 1996-os bányabalesetet követően kitelepítették a lakosokat.

Történet A várost a második világháború idején alapították, kezdetben fogolytáborként a helyi nagy kiterjedésű szénmező kitermelésére. A bányában gulag-foglyok dolgoztak, többek között a híres író, Varlam Salamov is. A 400 méteres mélységet is elérő tárnákból főleg az arkagalini hőerőmű számára bányászták a szenet. Később a foglyok helyét munkások vették át.

Kadikcsan fejlődése három ütemben zajlott le, ezek során három városrész jött létre, Ó-, Új- és Legújabb-Kadikcsan. Közülük Legújabb-Kadikcsan messzebb (mintegy 2-4 km-re) fekszik a bányáktól és felépítése után elsősorban itt koncentrálódtak a lakóövezetek, a másik két városrész ipari jellegűvé vált; a bánya és kiszolgáló üzemei mellett főleg az élelmiszerellátást szolgáló kertek, üvegházak, sertéshizlaldák létesültek. A városnak voltak boltjai, üzletei, iskolája, középiskolája, kórháza, sőt még mozija és étterme is.

Lakossága ÉvTeljesnépesség 1970 3 3781979 4 7641986 10 2701989 5 7942002 8752007 2272010 02012 1

Az elnéptelenedés A város lakosságának visszaesése a 80-as években kezdődött, de drasztikus csökkenés csak 1996-ban lett tapasztalható, az 1996 szeptemberében bekövetkezett baleset miatt. A bányában robbanás történt, amitől begyulladt a szénmező és a bányamérnökök képtelenek voltak eloltani. A bányákat bezárták, a lakosoknak segélyt (szolgálati időtől függően 80-120 ezer rubelt) biztosítottak az elköltözéshez. Bár a többség elköltözött, 2001-ben még mindig laktak négy utcában, és 2009-ben is meghaladta a lakosok száma a kétszázat. 2012-re azonban már csak egy embert, bizonyos Jurij Opolonszkijt regisztráltak, aki két kutyájával lakott együtt. Opolonszkij vadászatból tartja el magát.

Források Кадыкчан. Ру — Информационный сайт о поселке Кадыкчан Мёртвые города России Szellemek kísértenek az elhagyott iparvárosokban Halott város a Halál völgyében

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Szellemvárosok Kategória:A Magadani terület települései