Lichtenstein Izsák, polgári nevén Lichtenstein Ignácz (Szenice, 1825. április 9. – Budapest, 1908. október 16.MAZSIHISZ Szertartási Osztály, Lichtenstein Ignácz halotti anyakönyvi bejegyzés (1908. évi könyv, 269. oldal, 1840-es folyószám).) tápiószelei rabbi, aki széles körben messianisztikus nézeteivel vált ismertté.
Életrajza
Lichtenstein Izsák 1825. április 9-én született Szenice községben. E nap a héber naptár szerint 5585. niszán hó 21-ére, peszáh ünnepének hetedik napjára, szombatra esett. Édesanyját Rubert Fanninak hívták, édesapja Lichtenstein Mór volt,Budapest Főváros Levéltára, Lichtenstein Ignác polgári halotti anyakönyvi bejegyzés (1908. évi A805-ös tekercs, 469. oldal, 2811-es folyószám). aki melámedként (zsidó tanítóként) működött Nikolsburgban. A család rettenetes nyomorúságban élt, az egyetlen helyiségből álló lakáson három generációnak – a nagyszülőknek, a szülőknek és a gyerekeknek – kellett osztozkodniuk. Nagyrészt ennek következménye, hogy Lichtenstein kilencéves korában elhagyta a szülői „házat” és útnak indult, hogy tudós rabbiknál folytassa tanulmányait, és később felvegyék rabbinövendéknek.Draskóczy László: „Krisztus a Tápiószelei Zsinagógában” In: Külmissziói Évkönyv, Református külmissziói szemle (Budapest, Magyar Református Külmissziói Szövetség, 1932) pp. 68–69.
Lichtenstein a szmihát (rabbi oklevelet) viszonylag fiatalon, 1843-ban kapta meg,Vohmann Péter szerk.: Két igazi izraelita életútja (Budapest, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2008) p. 7. bár arra nincsenek források, hogy ez hol történt és ki avatta őt rabbivá. Az viszont ismert, hogy kezdetben néhány esztendőn át Észak-Magyarországon, majd 1861-től 1866-ig Szarvason szolgált. Életének legmeghatározóbb helyszíne Tápiószele volt, ahol évtizedeken át működött kerületi rabbiként. Ebben a faluban ismerte meg Hoffer Fánit, akit 1854. április 26-án vett el feleségül.Magyar Zsidó Levéltár, Tápiószelei házassági anyakönyv (1852–54. év, 1. lap, 4-es folyószám). Az esketést Lichtenstein Ábrahám Jákob nagykátai rabbi, Lichtenstein Izsák testvére végezte. Arról nincsenek pontos adataink, hogy a tápiószelei közösség mikor választotta meg rabbinak, de bizonyos jelekből arra következtethetünk, hogy már a szarvasi állást megelőzően, s nem azt követően. Lichtenstein személyében tehát egy nagy teherbírású rabbi képe rajzolódik ki előttünk, hiszen öt éven keresztül két, egymástól közel 100 km-re fekvő közösséget egyidejűleg kiszolgálni igen megterhelő, emberpróbáló feladat lehetett.
Miután 1892-ben a tápiószelei közösség döntése alapján Lichtenstein lemondásra kényszerült, feleségével Budapestre költöztek.„Mr. Baron’s Journal of a Mission Tour in Holland and Transylvania” In: The Scattered Nation 3. évfolyam, 8. szám (London, Hebrew Christian Testimony to Israel, 1896. október) pp. 216–217. Lichtenstein 85 évesen, 1908. október 16-án, reggel 7 órakor adta vissza lelkét a teremtőnek. Sírja a Rákoskeresztúri (Kozma utcai) izraelita temetőben található.A sírkő elhelyezkedése: 7. parcella, 13. sor, 41. sírhely.
Lichtenstein Izsáknak – a fellelhető izraelita anyakönyvek tanúsága szerint – hat gyermeke is volt, de csak kevesen érték meg közülük a felnőttkort. Két gyermekének lehet valamelyest követni az életútját, egy lánynak és egy fiúnak. Ilka (Ilona) nevű lánya 1865-ben született Szarvason, majd 1882. szeptember 6-án, Tápiószelén kötött házasságot Neuberger Zsigmond fakereskedővel.Marton Zsolt: „Lichtenstein Izsák rabbi élete és munkássága” In: Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv, 2012 (Budapest, Keresztény-Zsidó Társaság, 2013) p. 180. A házaspár Kolozsvárott telepedett le, ahol a feleség meghatározó szerepet vállalt a helyi zsidó közösségben, s mint az Izraelita Jótékony Nőegylet elnöke, több szociális intézményt is alapított.Dr. Carmilly-Weinberger Mózes: A kolozsvári zsidóság emlékkönyve (New York, 1970) p. 140. A jótékonysági egyletet 1939-ig vezette, majd minden valószínűség szerint a vészkorszakban életét vesztette.Lőwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig. Kolozsvár zsidó lakosságának története (Kolozsvár, Koinónia Kiadó, 2005) p. 44. és Lőwy Dániel: „A vészkorszak emléktáblái Kolozsváron” In: File din istoria evreimii clujene II. „Szemelvények a kolozsvári zsidóság történetéből II.” (Kolozsvár, MEGA Könyvkiadó, 2014) Lichtenstein fia, Emanuel, 1859. június 29-én született, ám később Manó névre váltott.Marton Zsolt: „Lichtenstein Izsák rabbi élete…” p. 179. Már ezen a néven iratkozott be a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemre is (ma Semmelweis Orvostudományi Egyetem), ahol 1885-ben végzett,Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára: Egyetemes orvosdoktorok aranykönyve (diploma nyilvántartása) 1878/79-1926/27 között: 63. oldal (1884–85) 43. bejegyzés s még ugyanebben az évben a lipótmezei Magyar Királyi Országos Tébolydában kezdett el dolgozni másodorvosi beosztásban.Dr. Lichtenstein Emánuel 104-es sorszámú orvosi nyilvántartó lapjának másolata az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet levéltárában található. Életének 28. évében, 1887. március 11-én hunyt el az akkori magyar népbetegségben, tüdővészben. Sírja a tápiószelei izraelita temetőben található. Édesapjával egész életében szeretetteljes kapcsolatot ápolt, melyet a kettejük között 1887. januárban folytatott levélváltás meleg hangulata is bizonyít.Vohmann Péter szerk.: i. m. pp. 14–37.
Tevékenysége
Az utókor szempontjából Lichtenstein rabbinikus tevékenysége az 1880-as évektől válik érdekessé. Ekkor folyt ugyanis a tiszaeszlári vérvádként elhíresült per, melynek során Lichtenstein gyülekezetéből 11 tagot letartóztattak és vetettek a nyíregyházi tömlöcbe.„Egy zsidó rabbi, aki Krisztusról vallást tesz” In: Csopják Attila szerk.: Igazság Hírnöke (Budapest, Magyarországi Baptisták Szövetsége, 1908) pp. 357–359. Mint később látni fogjuk, az események véglegesen meghatározták személyes sorsát. A zsidógyűlölettel a per ideje alatt sok kiváló keresztény is szembeszállt, akik „több lángoló iratban óvó és kárhozó szót emeltek az antiszemiták utálatos és hazug áskálódásai ellen” – emlékezik vissza maga Lichtenstein.Lichtenstein Izsák: Zsidók tükre (Pécs, Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság, 1908) p. 5. A patrónusok közül ki kell emelnünk Franz Delitzsch német tudós nevét, aki a XIX. században a zsidók megtérítésére létrejött keresztény szervezetek, összefoglaló néven az ún. zsidómissziónak a tagja volt. Delitzschhez az egyik fontos kapcsolatot a pietista-evangelikál teológiai irányultságú, 1841 óta Budapesten működő Skót Misszió jelentette.Abraham Kovacs: The History of the Free Church of Scotland’s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the Reformed Church of Hungary 1841-1914 Frankfurt am Main; New York; Berlin; Bern; Bruxelles; New York; Oxford; Wien: Peter Lang Verlag, 2006) pp.239-243. Ez a zsidómisszió a legrégibb Magyarországon tevékenykedő zsidómisszió, amely számos mai gyülekezetre hatással volt és van mint a Sófár mozgalom, vagy a Dániel csoport.Kovács Ábrahám: The origin of Scottish-Hungarian church relations: The Settlement and the First Years of the Scottish Mission in the 1840s Debrecen: Dr. Harsányi András Alapítvány, 2001. Mint a héber nyelv és a háláchá (a zsidó vallásjogi törvények) kiemelkedő ismerőjét, az ortodoxia által a Menahem Katz-Wannfried, más néven a Menahem Prossnitz németkeresztúri rabbi vezetésével létrehozott bizottság felkérte, hogy cáfolja meg az ellenük felhozott vádakat.Komoróczy Géza: „A tiszaeszlári vérvád” In: Szombat, zsidó politikai és kulturális folyóirat online kiadásában (megjelent: 2012. 05. 07-én). Interneten elérhető: http://www.szombat.org/ftp/tiszaeszlar_komoroczy.pdf Delitzsch egy védőiratot készített, melyben kiállt az ártatlan Scharf család mellett, s egyúttal szembeszállt August Rohling demagóg vérvádjával, az 1871-ben kiadott A Talmudzsidó című írással is.Franz Delitzsch: Schachmatt den Blutlügnern Rohling & Justus (Erlangen, Verlag von Andreas Deichert, 1883) p. 3.
„Ezen zsidóvédő iratokban gyakran bukkantam helyekre, melyekben Krisztus emberboldogítónak, békefejedelemnek, Megváltónak, evangéliuma pedig minden nemzet javára a szeretet és élet szavának magasztaltatik.” – folytatja Lichtenstein az imént már idézett visszaemlékezésében. Miközben Lichtenstein Delitzsch apologetikus iratát olvasta, eszébe jutott egy kb. 40 évvel korábbi incidens: nevezetesen, hogy az egyik zsidó tanítója hajdanában egy héber nyelvű Újszövetséget olvasott, melyet akkor ő felháborodásában a szekrény tetejére hajított, s hogy ez a példány még mindig a birtokában van. A héber nyelvű Újszövetséget – melyet Draskóczy László szerint maga Delitzsch fordított le,Draskóczy László: „Krisztus a Tápiószelei Zsinagógában” In: Külmissziói Évkönyv, Református külmissziói szemle (Budapest, Magyar Református Külmissziói Szövetség, 1932) p. 69. de ez más forrás alapján kétségbe vonhatóGustaf Dalman: „Das Hebräische Neue Testament von Franz Delitzsch” In: Hebraica 9. évfolyam, 3-4. szám (Chicago, The University of Chicago Press, 1893. április–július) pp. 226–231. – előkereste a sutból, lapozgatni és olvasni kezdte. A könyv lenyűgözte és visszafordíthatatlanul megváltoztatta addigi látásmódját. Az 1886-os évtől kezdve e nézeteit már nemcsak a zsinagógában, hanem különféle kiadványokban, pamfletekben is ily módon hirdette: „Sőt mint hivatalában megőszült rabbi, mint törvényeihez hü öreg zsidó ember bizonyságot teszek róla: Jézus az Izráel igért Messiása, Krisztus a הברית מלך, a szövetség angyala, kinek jövetelét népünk nem szünt meg remélni. A Messiás eljött! Ezt a szózatot kiáltom ujjongva a világba. E szózatnak akarom szentelni ajkamat és tollamat, ennek akarok élni.”Lichtenstein Izsák: Kérelem a zsidó olvasóhoz (Budapest, Londoni Vallásos Iratokat Terjesztő Társulat, é.n.) p. 5. (a szöveg az eredeti helyesírást megőrizve került idézésre)
Miközben a magyarországi zsidó közösségek még az 1868-1869-es Izraelita Egyetemes Gyűlés néven megtartott kongresszus traumájának hatása alatt álltak, amelynek során az ortodoxia véglegesen elszakadt a hászkálá (zsidó felvilágosodás) eszméit képviselő neológ irányzattól, addig a fővárostól 100 km-re működő rabbi Jézust mint a zsidók megváltóját népszerűsítette. Lichtenstein tisztában kellett, hogy legyen írásainak várható következményeivel. Nem meglepő, hogy a korabeli zsidó sajtó, azon belül is az Egyenlőség című, zsidó felekezeti és társadalmi hetilap, amely a neológ középosztály véleményformáló lapja volt, hamar rátalált a témára, és sokáig fenntartotta az érdeklődést az eset iránt.Ónody Péter: „Őseid emlékét…” Hagyományszakadások a közelmúlt történetéből. (Szakdolgozat, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, 2014) pp. 52–55. Ezekből a cikkekből kiderül, hogy a Pesti Izraelita Hitközség akkori vezetője, Kohn Sámuel főrabbi bekérette Lichtensteint, és az állásáról való lemondásra akarta rábírni. Lichtenstein hazaérkezését követően valóban lemondott állásáról, ezt a tényt a Magyar Zsidó Levéltárban őrzött Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának iktató naplója is őrzi.Folyószám: 11162; Intézvény kelte: 1886. 12. 29.; Irattári szám: 352. Mivel azonban a rabbit a közösség választja és nem fordítva, a tápiószelei hitközség a rabbi lemondását nem fogadta el, aki így állásban maradt. Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség főszerkesztője a következőképpen ír erről az időszakról: „Reggel és este eljár a zsinagógába, végzi a rabbinikus funktiókat; hirdeti Jézust, és akik hozzá megtérnek, azokon ő végzi a keresztelést.”Egyenlőség X. évfolyam 35. szám (1891. augusztus 28.) pp. 3–4. Ez utóbbi állításra azonban egyéb bizonyítékunk nincs, tehát ennek igazolása vagy cáfolása további kutatások tárgya lehet.